2024. augusztus 1., csütörtök

„Szabadka a hiányok városa”

A Szabadkai Városi Könyvtárban bemutatták A 28-as nemzedék című könyvet

Egy igazán páratlan kiadvány jelent meg a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával, a Forum Könyvkiadó és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet gondozásában. A 28-as nemzedék című könyv Kopeczky László, Kalapis Zoltán, Kalmár Ferenc, Vinkler Imre, Dévavári Zoltán, Fehér Ferenc, Ács Károly, Sáfrány Imre és Vukovics Géza életútját, művészi törekvéseit mutatja be.

A könyvbemutatón Ágoston Pribilla Valéria, a Szabadkai Városi Könyvtár igazgatóhelyettese üdvözölte az egybegyűlteket, majd pedig Virág Gábor, a Forum Könyvkiadó igazgatója ismertette az kiadványt. Mint mondta, először Magyarkanizsán, utána Topolyán és Zentán tartottak könyvbemutatót, Szabadka viszont az egyik legfontosabb helyszín, hiszen a ’28-as nemzedék több tagja is kötődött e városhoz. Ezek után Faragó Kornéliának, a kötet szerkesztőjének szavaira hívta fel a figyelmet, miszerint a könyv az emlékezés és az emlékeztetés szándékával készült:

– Az emlékezésre az évforduló kötelez, de sokkal fontosabb az emlékeztetés, hogy az újabb generációk is megismerjék a ’28-as nemzedék munkásságát – hallottuk az igazgatótól, majd Faragó Kornélia is szólt e kiemelkedő generációról.

– A ’28-as nemzedék a nagy várakozások és az illúziók nemzedéke volt. Ezek az illúziók vitték előre munkáikban is. Gazdag életművet hoztak létre. A könyvvel egy nemzedéki elbeszélést gondoltunk bemutatni, hangsúlyt helyezve a ’28-as nemzedék képviselőinek együttműködéseire és a barátkozásokra – emelte ki Faragó Kornélia.

Lovas Ildikó, az MNT kulturális tanácsosa, Szabadka kulturális hiányosságaira hívta el a figyelmet:

– Az emlékezés és az emlékeztetés helyett inkább a hiány szót hoznám fel. Szabadka sok szempontból a hiányok városa, de ez nem feltétlenül rossz, mert így ezeket a hézagokat megtölthetjük, akár újraértelmezésekkel is. Fontosnak tartom ugyanis újraértelmezni alkotóink műveit, a jelentőségüket és megjelenésüket a kulturális életünkben – mondta Lovas Ildikó, valamint arról is szólt, hogy Szenteleky Kornél 120 éve, Herczeg Ferenc pedig 150 éve született, és habár ők is évfordulókhoz kötődnek, a nyolcvanöt éve született ’28-as nemzedék története e könyv formájában teljes.

A továbbiakban Bányai János nyugalmazott egyetemi tanár osztotta meg személyes élményeit a ’28-as nemzedékről:

– Nem tudok elfogulatlanul beszélni a könyvről, mert a ’28-asokat személyesen is ismertem. Beszélgettem és vitatkoztam is velük. A mi nemzedékeink között kialakult egyfajta kapcsolat, a megértés és összetartozás élménye, mely a különbségek ellenére is megteremti azokat a szellemi viszonyokat, amelyekből egy kultúra mindennapja felépül – hallottuk Bányai Jánostól. Berényi Emőke kritikus pedig a könyv kapcsán kifejtette, hogy akár olvasókönyvként használhatnák az újabb generációk, akik arra keresik a választ, hogyan alakult ki a lokális identitás, amely a vajdasági magyarságot és irodalmát jellemzi.

A könyvbemutatón egy kiállítás is felelevenítette a ’28-as nemzedéket, a közönségnek olyan érzése lehetett, hogy tagjai is köztünk vannak, holott már egyikük sincs az élők sorában.