Sziveri János az idén lenne 60 éves. Munkásságáról, a költészete iránt ma megnyilvánuló érdeklődésről beszélgettünk Ladányi Istvánnal, a Veszprémi Pannon Egyetem docensével és a Sziveri János Intézet vezetőjével.
Mi jellemezte Sziveri János munkásságát?
– Sziveri jelképes figurává vált a vajdasági magyar kultúra és az egyetemes magyar kultúra számára is. A radikális közbeszédre és a radikális irodalomkritikai megnyilvánulásra való jog szószólója volt. Mindezt egy olyan korszakban tette, amelyben Vajdaságban és Magyarországon is az irodalmárok megszólalásukban igyekeztek szalonképesek és óvatosak lenni. Az Új Symposion irodalmi, művészeti folyóirat Sziveri-féle szerkesztői korszakában a közbeszéd szabadságára megfogalmazódott igénynek igyekeztek hangot adni. Közben az esztétika iránti érdeklődés továbbra is fennmaradt, és egyidejűleg a társadalmi közbeszédet is igyekeztek megújítani. Ezek a törekvések jutnak először eszünkbe Sziveri említésekor, és csak utána szoktunk beszélni a költészetéről. Témaválasztásában és beszédmódjában is a vagabundköltészet hagyományát a XX. században újraíró művészet jellemzi a muzslyai születésű költő munkásságát. Radikális témaválasztás, durva és provokáló nyelvezet jellemezte alkotásait. 1983-ban a szerkesztőség leváltása után kiebrudalták a folyóirattól, de azután is részt vett irodalmi esteken. Az 1990-ben bekövetkezett haláláig dinamikus alkotói munkásságot folytatott, amire a magyarországi publikációi is lehetőséget adtak.
Mennyire ismerjük ma Sziverit?
– Sziveri kortársai és barátai a mai napi ápolják a költő emlékét, írnak róla. Mostanában mintha erősödött volna az érdeklődés Sziveri munkássága iránt, az újabb nemzedékek is szóba hozzák polemizáló hangnemben. Látszik, hogy fontos szerepet töltött be a magyar irodalomban, és a mai fiatal generációkban felmerül a kérdés, hogy mit lehetne folytatni mindabból, amit a muzslyai költő elkezdett. A politikai költészetre ismét igény van, és az emberek elvárják, hogy a költészet a maga eszközeivel szóljon hozzá a közélet aktuális kérdéseihez. Ebből a szempontból is előkerül Sziveri neve mint egy fontos előzmény. Szélesebb irodalmi nyilvánosságban azonban kevés szó esik a vajdasági költőről. Az Akadémiai Kiadó gondozásában a közelmúltban megjelent egykötetes Irodalomtörténetben az Új Symposion és a saját költészete kapcsán szó esik Sziveriről, de csak nagyon röviden. Az alkotásait felidéző fontos próbálkozásokra továbbra is sor kerül, a Tiszatáj irodalmi, művészeti, társadalmi és tudományos folyóirat nemrégiben tanácskozást szervezett Sziveriről. A Sziveri János Intézetnek is hasonló törekvései vannak, ahol dokumentációs tevékenységeket tervezünk.
Hogyan jött létre a Sziveri János Intézet?
– A költő halála óta folyamatosan működött az ún. Sziveri Baráti Társaság, amely egyfajta nem bejegyzett civil szervezetként tevékenykedik. Sziveri egykori barátaihoz idővel olyan irodalomkedvelők is csatlakoztak, akik személyesen nem is ismerték a névadó költőt. A társaságban vannak vajdaságiak, magyarországiak, erdélyiek, felvidékiek, és minden évben kiosztják a Sziveri-díjat, amellyel ritmikusan ráirányítják Sziverire a figyelmet. Ez a társaság kezdeményezte a költő köteteinek az időszakonkénti kiadását, majd ugyanez a társaság kezdeményezte a Sziveri János Intézet létrehozását. Veszprémben érdeklődés mutatkozott egy kortárs irodalom kutató központ létrehozására. Géczi János, Szőcs Géza, a Veszprémi Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karának dékánja, Veszprém város polgármestere és én tető alá hoztuk a kezdeményezést.
Mik a célkitűzései az intézetnek?
– Nem az az egyetlen célunk, hogy Sziveri életművét vizsgáljuk folyamatosan, hanem XX. század második felében létrejött magyar folyóirat kultúra tanulmányozására is nagy hangsúlyt fektetünk. Nem rendelkezünk komoly kutatói gárdával, viszont igyekszünk összefogni a magyar folyóirat iránt érdeklődőket, és megpróbáljuk az egyetemi hallgatók érdeklődését is felkelteni. A jövőben szeretnénk kiépíteni egy kutatóműhelyt, ahol nemcsak a szoros irodalomelméleti, szövegközpontú kutatások kapnának helyet, hanem filológiai, tényfeltáró kutatásokat is végeznénk.
Hogyan került Ön az intézet élére?
– Vajdasági születésű vagyok, 1991 őszén költöztem Magyarországra, majd 1993-ban Veszprémben létrehoztuk az Ex Symposion irodalmi és művészeti folyóiratot, aminek köszönhetően létrejött egy kicsiny vajdasági tagokból álló műhely. Mindannyiunk érdeklődési körében jelen van a vajdasági magyar irodalom és kultúra, amely az intézet létrejöttében is szerepet játszott. 2008 óta a Veszprémi Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karán tanítok, és ott kaptam azt a megtisztelő feladatot, hogy egy irodalmi és társadalomtudományi kutatóközpontot szervezzek meg. Egy tényleges alkalmazottunk van, Pintér Viktória, aki szervezőként összefogja az intézet körüli teendőket.
