Megjelent Vékás János nagy ívű sorozatának harmadik kötete is. A Magyarok a Vajdaságban 1960–1964 az előző hagyományait folytatva, elsősorban olyan adatokra támaszkodik, amelyek ez idáig jórészt hozzáférhetetlenek voltak a nagyközönség számára. Kronológiájának pillérei a Belgrádi Magyar Nagykövetségnek Magyar Országos Levéltárban őrzött anyaga az Újvidéki Rádió eddig még nyomtatásban sehol meg nem jelent műsoranyagából készült széles merítésű válogatás, a Magyar Szó szemlézése és végül, de nem utolsósorban a kor több fontos közéleti szereplőjének, írójának és művészének a levelezése.
A kötet műfajánál fogva talán nem tűnik túl izgalmasnak, hisz valljuk be, az időrendi sorrendbe rakott, tárgyszerű leírások sokak számára nem vonzó. Ebben az esetben azonban meggyőződésem, hogy egész másról van szó. Egy olyan nemzeti szempontból hiánypótló kötetet és sorozatot tarthatunk a kezünkben, amely hamisítatlanul fedi fel a valóságot rólunk, saját magunkról, történetünkről, kultúránkról. Egy olyan korszakot derít fel Vékás János önmaga és a nagyközönség számára, amelyet sokan ugyan megéltek, de nem ismerték meg. Nem ismerték meg, mert nem ismerhették meg. Egy „gyökértelen” korszakról beszélünk, amely valójában nem volt gyökértelen, csak ezt próbálták velünk elhitetni a „hatalmasok”. A szerző ezeket a gyökereket kutatja, tárja fel, mutatja be. A kutató társadalomtörténeti megközelítésre törekedett, igyekezve egyaránt bemutatni az integrációs és dezintegrációs folyamatait a demográfiai, gazdasági, politikai és kulturális momentumokon keresztül. A kronológia mindenekelőtt a vajdasági magyarság belső életének feltérképezését tűzte céljául, de helyet kapnak azok az események is amelyek Jugoszlávia és azon belül is Vajdaság helyzetét befolyásolták, valamint azok is, amelyek más jugoszláviai nemzeti közösségeket érintettek. Valamint természetesen átsejlenek az akkori magyar-magyar kapcsolatok, ha beszélhetünk ilyenről.
Valószínűleg az olvasók többsége számára azok az adatok lesznek a legizgalmasabbak, amelyek bepillantást engednek a nagypolitika kulisszatitkaiba, amelyek megismertetik a hangzatos jelszavak mögött megbúvó hatalmi érdekeket, és ahogy Csorba Béla írta a második kötetről: „azt is nyomon követhetik a lábuk előtt heverő „itteni” és „ottani” magyarok feje fölött milyen diplomáciai asszókat vív egymással egyfelől a kádárista, másfelől a titóista képmutatás„
Arról viszont, hogy mindeközben hogyan éltek a vajdaságiak, a mindennapok embere, az ifjúság, a kor viharában vergődő értelmiség a legtöbb információt az Újvidéki Rádió anyagai nyújtják, és azok az anyagok melyek Vékás életútinterjújaiból származnak, valamint a már említett hivatali és magánlevelezések tartalmai. Igazi csemege, szinte fölmérhetetlen értékű szellemi vagyon az egykori rádiós tudósítók, riporterek, kommentátorok hagyatékából összeállt válogatás.
Zárógondolatként nem mondhatok mást, mint azt, hogy gratulálok és sok sikert kívánok Vékás Jánosnak a további munkáihoz. Közeledve a jelenhez egyre izgalmasabb lesz valamennyiünk számára, hisz egyre több lesz az, aki megélte azt a kort, amelyet vizsgál. A kötet a maga műfajában egyedi és pótolhatatlan alapot képez az elkövetkező nemzedékek kutatóinak, tanárainak, tanítóinak. Mégis azon felül azt tartom legfontosabb küldetésének ennek a sorozatnak, hogy rámutat és megismertet a múltunkkal, ezzel a nem titkolt szándékkal, hogy helyén kezeljük a kor történéseit, a jelenünket és földhözragadtan vizionáljunk a jövőbe sorsunkról.
(Az írás Kilátó mellékletünkben jelent meg.)
