2024. augusztus 1., csütörtök
FELHÍVÁS

Énekelt Versek XIX. Zentai Fesztiválja

A Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű országos rendezvénye

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ Sziveri János születése hatvanadik évfordulójának és a „2014 a külhoni magyar felsősök éve” programnak a jegyében, a Zentai Önkormányzat és a budapesti székhelyű Égtájak Kulturális és Közművelődési Egyesület közreműködésével 2014. május 15-e és 18-a között megrendezi az Énekelt Versek XIX. Zentai Fesztiválját, amelynek idei díszvendége Terék Anna Sinkó-díjas költő.

A szervezők ezúttal is bemutatkozási lehetőséget kínálnak mindazoknak a szólistáknak és együtteseknek, akik, illetve amelyek énekelt verseket adnak elő saját megzenésítésükben. A versenyen való részvétel feltétele, hogy a benevezők műsorán három megzenésített vers szerepeljen; ezek közül az egyik Terék Anna sziverivers című költeménye legyen. A legjobbak meghívást kapnak a versenyre, amelyet 2014. május 16-án 18 órától a zentai Művelődési Házban a műfaj legjelesebb képviselőiből álló zsűri előtt rendezünk meg. A verseny fődíjai: 1. díj: 12 000 dinár; 2. díj: 10 000 dinár; 3. díj: 8000 dinár.

A zsűri tagjai: Radványi Balázs énekes-zenész, a Kaláka együttes tagja, a zsűri elnöke (Budapest), Skorutyák Veronika, az Újvidéki Rádió zenei szerkesztője (Újvidék), Szögi Csaba író, költő (Zenta), Terék Anna Sinkó-díjas költő, a fesztivál díszvendége (Topolya) és Verebes Ernő zeneszerző-költő (Zenta).

Jelentkezni 2014. április 25-éig online lehet a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet honlapján (www.vmmi.org), ahol a felhívás, a versszöveg és a jelentkezési űrlap is megtalálható. A három versenydal is itt tölthető fel mp3-as formátumban. Bővebb információ a Zentai Művelődési Házban (+381-24/812-603 – V. Boros Gabriella), a Zentai Városi Könyvtárban (+381-63/569-247 – Hajnal Anna) és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetben (+381-24/816-790 – Nádi Karolina) kapható.

Terék Anna: sziverivers

Még a kádban szerettelek

volna megölelni, de a szappan

együtt siklott ki testeddel

kezemből, roppant a kád széle,

mikor rátetted mindkét tenyered,

pukkasztva hólyagjait a habnak.

Így száradunk a kád szélén ülve,

az este zsinórjára kötve,

lógunk, mint féldisznók

vágóhídi kampókon.

Fésűd fogai közt görbül a hajszál.

Egy helyben járkálsz,

rajtam foszlik a fürdőkabát,

szemeid, mint a halott csirke szeme

forrázás vagy tollfosztás után.

Ropog a vágy, mint a friss hó

számban egy marék fürdősó,

marva nyomja ki orromon a könnyeket.

Kint az utcán két kutyát

gyötör a szél és

egy hontalan mocskos paplan

bélés között kutat.

Vizes még talpaid nyoma,

lekapcsolod a villanyt.

Magamban gyengéden elképzelem,

hogy találja meg az áram vizes kezed,

hogy szalad végig testedben a villany,

ujjam hegyén már látszik a mentők száma,

úgy tárcsázok, mint aki választ vár vagy

reménykedik – egy félretett

telefonkagylóban.

Terék Anna (Topolya, 1984) költő, drámaíró, műfordító. 2012-ben szerzett diplomát Budapesten, az ELTE-PPK pszichológia szakán, tanácsadás és iskolapszichológia szakirányon. 2006 óta publikál a Vajdaságban és Magyarországon egyaránt. Verseit szerb nyelvre fordították. Első kötete 2007-ben jelent meg Mosolyszakadás címen. Második kötetének címe Duna utca (2011), melyért megjelenésének évében Sinkó-díjat kapott. 2012-ben Székely János-ösztöndíjas. 2012 óta foglalkozik műfordítással; főként szerb és horvát költőket fordít magyarra; legutóbb Simin Behbaháni iráni költő verseit fordította többedmagával (Elhagyatott szentély, 2013). 2010 óta foglalkozik drámaírással, eddig két darabját tűzték műsorra a Vajdaságban (Neka se jave najbolji! Szerb Nemzeti Színház, 2013 és Vajdasági lakodalom. Szabadkai Népszínház, 2014).