Kedden este a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház létrejöttének jubileumi, huszadik évfordulója jegyében zajló Desiré villamosa programsorozat keretében a teátrum vendége volt Végel László író, publicista, akivel egy másik tollforgató, Danyi Zoltán beszélgetett. A társalgás során széles palettáról merültek föl beszédtémák, többek között a színházról, a politikáról, Európáról, Jugoszlávia széthullásáról, az irodalom térvesztéséről értekezett Végel, miközben egyes regényeiről és drámáiról faggatta a moderátor. A Neoplanta című regényhez érve egy időre felhívták a színpadra Urbán András rendezőt, a színház igazgatóját, aki az Újvidéki Színházban színpadra alkalmazta a szöveget – az előadást pénteken 19.30-kor a szabadkai közönség is megtekintheti a Kosztolányi színházban.
A beszélgetés során kisebb szüneteket is beiktattak, amikor Jónás Gabriella, Mezei Kinga és Mészáros Gábor részleteket olvasott fel a Bűnhődésből, a Juditból, Végel naplóiból.
Az író a beszélgetés során mesélt arról, hogy kisebbségben minden átpolitizálódik, mert minden döntésünkhöz rendelhető politikai színezet, de elregélte azt is, hogy milyen bonyodalmak közepette zajlottak Judit című drámájának próbái Szarajevóban és Pristinában is – a bosnyák fővárosban mindaddig játszották a darabját, amíg le nem bombázták a színházat, a koszovói székhelyen pedig politikai nyomásra abbamaradtak az előadás előkészületei. Az egyik leghosszabban tárgyalt témakör az irodalom térvesztése volt, ami sok egyéb mellett nagyban köszönhető annak, hogy a mai kor emberének figyelmét annyi minden emészti fel, hogy magába fordulni sincs ideje: „Napi gondjaik lekötik őket. Ezek a problémák régen is léteztek, de ma az igények sokkal nagyobbak. Nagyapáink sokkal szerényebb, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb életformát éltek, amiben volt idő a meditációra és a reflexióra. Abban a pillanatban, amikor önmagukról is tudnak gondolkodni, van szükség egy másikra, egy tükörre, az irodalomra.”
