2024. július 31., szerda

Ma nyílik az Ünnepi Könyvhét

Több mint kétszáz hazai és határon túli kiadó mutatja be és árusítja könyveit – Vajdaságból négy kiadó 20 kötetet visz Budapestre

Ma kezdődik a magyar könyv ünnepe Budapesten és más magyarországi, meg határon kívüli városban. 86. alkalommal teszik úgymond közszemlére a kiadók legújabb kiadványaikat és gyűlnek össze az alkotók, hogy találkozzanak olvasóikkal. A budapesti központi rendezvényt ma 16 órakor a Vörösmarty téren a József Attila-díjas Sárközi Mátyás nyitja meg, ezt megelőzően délelőtt 11 órakor az ugyancsak József Attila-díjas Dragomán György tartja meg ünnepi beszédét, Debrecenben Oravecz Imre, Miskolcon Buda Ferenc, Gyulán Jókai Anna, az ugyancsak hagyományos helyszínen, a budapesti Írók Boltja előtt pedig Térey János lesz az ünnepi szónok.

Budapesten, az Ünnepi Könyvhét központi helyszínén, a Vörösmarty téren, valamint a Váci utca és a Deák Ferenc utca térbe torkolló szakaszán valóságos pavilonváros épül fel. A 147 egységes kialakítású épületben több mint kétszáz hazai és határon túli kiadó mutatja be és árusítja könyveit. Az ünnepi könyvheti hivatalos listán kizárólag magyar szerzők művei sorakoznak. A könyvhéten debütáló 329 kötetet hetvenöt magyarországi és tizenkét határon túli kiadó gondozza. Az Orosz István könyvheti plakátjával illusztrált könyvajánló katalógusban a magyar irodalmat többek közt 80 szépprózai, 52 lírai mű s a Gyermekkönyvnapokra megjelent 56 újdonság képviseli.

FORUM KÖNYVKIADÓ

Az újvidéki Forum Könyvkiadó idén kilenc kötettel utazik a budapesti Ünnepi Könyvhétre. Virág Gáborral, a Forum Könyvkiadó Intézet igazgatójával a vajdasági kiadványoknak a 86. Ünnepi Könyvhéten való részvételéről beszélgettünk.
– A megnyitó előtt is már elkezdődnek a programok, ez elsősorban magyarországi rendezvény, de fontosnak tartjuk, hogy itt, Vajdaságban is legyen valamiféle visszhangja. A Forum Könyvkiadó Intézet már szerdán Szegeden a Grand Caféban 18 órakor bemutatja Hász Róbert új regényét, a szerzővel Virág Zoltán beszélget. Csütörtökön kezdődnek a budapesti rendezvények, új és a közelmúltban megjelent kiadványokkal leszünk jelen a könyvhéten – mondta Virág Gábor, a Forum Könyvkiadó Intézet igazgatója.

A kiadó új kiadványai Lénárd Róbert Skizopolisz című drámakötete, amely a 35 év alatti alkotók pályázatán volt díjnyertes. Az Ünnepi Könyvhétre jelent meg Maurits Ferenc Bukott angyal ablaka című verseskötete, Sirbik Attila St. Euphamia című kisregénye, Piszár Ágnes A teljesség fragmentumai című esszékötete, Abdulah Sidran Emlékszel-e Dolly Bellre? című regénye és Orcsik Roland Deto-náció című tanulmánykötete Domonkos István költészetéről. Több társkiadású kötet is látható lesz a budapesti rendezvényen: a Vajdasági Magyar Művelődési Intézettel közösen a kupuszinai népdalokat tartalmazó Bodor Anikó – Széles a Duna, és az Agapé Kiadóval közösen készült Harmath Károly – Lélekvonszolás című műve.
Június 5-én, pénteken a Vörösmarty téren az Oroszlános kútnál 17:30-kor Domonkos István Allegro bajbajó című kötetét Brenner János és Virág Gábor mutatja be. Június 6-én, szombaton 19 órakor a Könyvek Éjszakája program keretében a Fiatal Írók Szövetsége standján Lénárd Róbert, Orcsik Roland, Patak Márta, Piszár Ágnes és Sirbik Attila olvas fel.

Virág Gábor elmondta, hogy a vajdasági magyar könyvhéten június 12-én, pénteken a zentai Alkotóházban a Forum Könyvkiadó Intézet mellett a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, az Életjel és a zEtna mutatja be a kiadványait.
– A tervek szerint egész napos műsorunk lesz, délelőtt gyerekkönyveket mutatunk be, többek között a Tündértánc című meseválogatást, amelyet Tóth Alisa illusztrációi díszítenek, szó lesz Szél Jankó újabb kalandjairól, délutánra meg estére pedig a felnőtteknek szóló programokat terveztek. A szerzők közül jelen lesz Géber László, Lénárd Róbert, Patak Márta, Piszár Ágnes, Sirbik Attila és Toma Viktória – ismertette a részleteket a Forum Könyvkiadó Intézet igazgatója, aki arról is beszélt, hogy egyelőre nehézkesen halad a vajdasági magyar könyvek terjesztése Magyarországon, de várhatóan június végére a Forum Könyvkiadó Intézet látható eredményeket ér el elsősorban az online terjesztést illetően.

VMMI

– A zentai székhelyű Vajdasági Magyar Művelődési Intézet könyvheti kínálatából kiemelkedik a Forum Könyvkiadóval közösen megjelentetett Bodor Anikó-kötet, a Széles a Duna, amely kupuszinai népdalokat tartalmaz. Ez egy hiánypótló kiadvány, hiszen ilyen monografikus, egy szűk közösség népdalait bemutató könyv régen jelent már meg a Vajdaságban. Mivel Bodor Anikó már öt éve nincs közöttünk, a kötet elkészülését Juhász Gyulának, az intézet munkatársának és Németh István magyarországi népzenekutatónak köszönhetjük – hangsúlyozta lapunknak nyilatkozva Kaszás Angéla, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet könyvtárosa. – A VMMI ezenkívül még a következő könyvekkel szerepel a könyvhéten: a dr. Tóth Imre szerkesztésében megjelent Két keréken Szegedtől Titelig a kerékpározás szerelmeseinek ad hasznos információkat a Tisza mente turisztikai kínálatáról; Pintér József Szennyes diadal című kötete az 1944–45-ös szenttamási magyarirtásról szól. A Forummal közösen adtuk ki Géber László Akinek az ég című esszékötetét, valamint Nagy Nándor TragikoMédia című, rádiós esszéket tartalmazó kötetét is, amelyeket szintén megtalálhatnak az érdeklődők a Budapesti Könyvhéten – tette hozzá Kaszás Angéla, aki a vajdasági kiadványok magyarországi terjesztési lehetőségeivel kapcsolatos kérdésünkre elmondta, az eléggé nehézkesnek tekinthető, ugyanis – ahogyan fogalmazott – a vajdasági könyveket egyedül a Xantus, a határon túli könyvek nagy- és kiskereskedése terjeszti.

ZETNA

– Az évek során kialakult egyfajta könyvheti menetrend, ezt próbáljuk évről évre követni. El kell készülniük a könyveinknek, mert ha csak lehet, magyarországi megjelenésüket erre az alkalomra időzítem, és párhuzamosan az eseményeket is élezni kell, megtervezni szerző és könyv útját ezen a túrán, amelynek idén a Könyvheti zEtna-Tour a Tornyos–Szolnok–Budapest–Zenta távon munkacímet adtam. Hogy miért ez a tour, azt „könyvhétviselt” szerzőim már jól tudják: esőben, hőségben való menetelés a friss könyvek ballasztja alatt… De műnek és alkotónak ott kell lenni a Vörösmarty téren! Tíz éve valamennyi Ünnepi Könyvhéten részt vettünk. Az utóbbiakon úgy, hogy a központi helyszínre vezető úton igyekeztünk érinteni egy fontos köztes magyarországi helyszínt is, tavaly pl. Balatonfüredet fedeztük fel, előtte Szegedet… Idén Szolnokot fogjuk becserkészni, ahol még nem mutatkoztunk be soha. De könyvheti programunk nyitó és záró eseménye itthoni. Az előbbi tegnap este volt Tornyoson, ahová még, bár igazán közel van, még szintén nem jutottunk el, az utóbbi pedig Zentán lesz, a többi vajdasági magyar kiadóval közösen – nyilatkozta Beszédes István, a zEtna Kiadó vezetője, hozzátéve, Szolnokon, a Verseghy Ferenc Könyvtár vendégeiként két napot is eltöltenek, a csütörtököt és a pénteket, ez alatt az idő alatt bemutatnak három könyvet, és ellátogatnak abba a gimnáziumba is, ahol P. Nagy István is tanít, aki majd az egyik nyílt színi bemutatójukat is moderálja, de csatlakozik hozzájuk például a Zentát Szolnokkal összekötő Verebes György, több kötetük illusztrátora, a Szolnoki Művésztelep vezetője is. Pesten a Vörösmartyn szombaton délután háromtól négy óráig Celler Kiss Tamás, Lennert Móger Tímea és Verebes Ernő, vasárnap délután négytől ötig Csík Mónika és Sándor Zoltán dedikál. Szombaton a Fiatal Írók Szövetségének éjszakába nyúló buliján felolvasnak, vasárnap tizenegykor pedig Csík Mónika és Sándor Zoltán részt vesz a határon túli magyar irodalmat bemutató pódiumbeszélgetésen az Oroszlános kútnál. A vajdasági magyar könyvkiadók közös könyvheti seregszemléjére június 12-én, pénteken kerül sor, ezen a zEtna szerzői közül Csík Mónika, Sándor Zoltán és Verebes Ernő részvételére számítanak.

– Az idei produkciónk öt címszó. Négy verses- és egy prózakötet. A költészet visszavág! – tavaly három próza- és egyetlen verseskötet volt a könyvheti kínálatunkban. Celler Kiss Tamás Anyaméh című könyve nagyon határozott belépő arra a költészeti színtérre, de ugyanilyen határozott belépő ez az illusztrátor, Bakos Anita vonatkozásában is. Csík Mónika Miféle zergetoll? című kötete ismét gyermekeknek szól, a több gyermekkorosztályhoz is szólni tudó verseket Pétër László ötven emlékezetes rajzzal illusztrálja. Lennert Móger Tímea esetében is fontos szerepet játszanak az illusztrációk, amelyek tulajdonképpen nem is illusztrációk, a versek kiindulópontja a doroszlói ablak és a doroszlói objektív. Verebes Ernő Externalja sem mentes a képi hatásoktól. Két festmény és két fotó által generált vers is szerepel a többi között, s a külső hatásokat, externitásokat egyébként is fürkésző verssorozat fölé a kötetet vizuálisan egységesítő, a fedéllel összekapcsoló illusztrációk is kerültek, Verebes György jóvoltából. Egyetlen könyvheti prózakönyvünk Sándor Zoltáné. A Térdről a világ egy kemény hangvételű, feszes szerkezetű kötet, amelynek sürgető kérdései és üzenete van. Ezért talán fedele hátulján a mottó: Világ boldogtalanjai, egyesüljetek! – fogalmazott a zEtna Kiadó vezetője, aki a vajdasági kiadványok magyarországi terjesztési lehetőségei kapcsán kifejtette, kiadóink a magyar könyvpiacon osztoznak a kis kiadók helyzetében, könyveink a kis példányszámú könyvek sorsában. – A nagy könyvkereskedelmi láncokat nem érdekeli, nem látnak fantáziát az ilyen kisléptékű üzletben. Ehhez ráadásul az is társul, hogy egy szerbiai kiadónak a könyvek kijuttatása körüli vám- és szállítási költségek stb. nem kis megterhelést jelentenek. Néhány éve sikerült kialakítani egy csatornát, amely által be tudtuk juttatni könyveinket a magyar könyvpiac vérkeringésébe, de a könyvek kihelyezése lelassult egyrészt a „nagyok” említett érdektelensége miatt, másrészt mert a kis, független könyvesboltok száma – amelyek jelentős megrendelői voltak nagykereskedelmi partnerünknek – drasztikusan lecsökkent. Nagyon remélem, hogy ha rá tudnak erősíteni, konszolidálódhat elfogadható szintig a helyzet. Szélesebb kontextusban az is kérdés, vajon teljesen kiszorul-e a piacról az a könyvkiadói szegmens, amely a legtöbb címszót, a legtöbb ismeretlen címkét, de vele a legtöbb új értéket hozza fel, ágyazza be az éves könyves produkcióba. És ez pedig már nem egy kiadó magánügye – fogalmazott Beszédes István, a zEtna Kiadó vezetője.

ÉLETJEL

Az Életjel kiadó gondozásában Csík Mónika: Pópopó és Totyka, és Sándor Zoltán: Föltámad a szél című köteteivel vesz részt a 86. Ünnepi Könyvhéten  A szerzők vasárnap ezeket a köteteiket is, akárcsak a Zetna könyvkiadó gondozásában megjelent műveiket is dedikálják a Vörösmarty téren.

Dedikálások
Június 4-én, csütörtökön, Vörösmarty tér, Budapest 17 órakor Bányai János, Lazukics Anna, Maurits Ferenc
Június 6-én, szombaton, Vörösmarty tér, Budapest 15.00–16.00 óráig Celler Kiss Tamás, Lennert Móger Tímea és Verebes Ernő,16:00–18:00-kor Lénárd Róbert, Orcsik Roland, Patak Márta, Piszár Ágnes, Sirbik Attila

Június 7-én, vasárnap 16.00–17.00 óráig Csík Mónika és Sándor Zoltán dedikál.