– Tervezőgrafikus vagy: arculattervezéssel foglalkozol, most ehhez érkezett az illusztráció. Mondhatjuk azt, hogy valójában a Milyen madárnak is arculatot terveztél? Mennyire különbözik a kettő egymástól, és milyen hasonlóság van a két munkafolyamatban?
– Végzettségem szerint valóban tervezőgrafikus vagyok, de ez persze nem zárja ki a rajzolás lehetőségét. Annak idején mindenki azért felvételizett az egyetemre, mert szeretett rajzolni. Én személy szerint azóta is folyamatosan rajzolok, csak legfeljebb nem a nyilvánosság számára. Az arculattervezés is csak egy része a grafikusok munkájának, mellette az ember csinál mindenfélét, reklámkampányt, csomagolást, plakátokat, újságot, weboldalt, miegymást. Az persze más kérdés, hogy ki milyen irányba orientálódik, ki miből tud megélni. Nekem az első könyvillusztrációm a Csimota Gyerekkönyvkiadó Könyvkiadó jóvoltából születhetett meg. És ha nagyon akarjuk, akkor mondhatjuk, hogy a szóban forgó kötetnek arculatot terveztem, de inkább úgy fogalmaznék, hogy hátteret adtam neki, egy színpadot, amiben, reményeim szerint, Kollár Árpád versei vizuálisan is az olvasó kedvére lehetnek, néha pedig olyan dolgokat tudhatunk meg a rajzokból, amik a szövegből nem feltétlenül derülnek ki. Az egész könyv egy jó kis utazás, kell hozzá egy pohár bor, meg egy kis nyugalom. A két tervezési munkafolyamat egyébként hasonló, csak a könyvillusztrációban jóval nagyon szerepet kap a tervező személyes véleménye, üzenete. Egy logónál jó esetben tudja az ügyfél, hogy mit szeretne, mindenféle támpontot ad, briefel vagy példákat mutat. Aztán csinálsz rá néhány verziót, az vagy tetszik neki, vagy nem. Persze egy illusztrált könyvnél is elmondja a kiadó, hogy kábé mit szeretne látni, de végül is mégis csak a grafikus személyes víziója jelenik majd meg a papíron. Ezért ez számomra izgalmasabb feladat.
– A reklám és a kreatív kommunikáció területén szerzett tapasztalataid a gyerekkönyv tervezésénél mennyire hasznosíthatóak? Végeztél előtte valamilyen "piackutatást"?
– Nem, semmit. Hirtelen még annak sem néztem utána, hogy az elmúlt egy évben milyen jellegű könyvek jelentek meg. Bizonyos típusú gyerekkönyveknél tökéletesen működhetne a klasszikus reklámos hozzáállás, célcsoport és különböző „trendvizsgálatokkal”, piackutatásokkal. Árpi versei nem ilyenek voltak, az egyéni intuíció volt a meghatározó. Amúgy a verses kötet grafikailag hálás téma, nagyon nagy teret enged az elképzeléseknek.
– A könyv esetében be-, illetve kiemeltél néhány motívumot, és úgy építettél fel egy egységesnek ható vizuális élményt, hogy a kötetben szereplő versekben igen sok hang és téma felbukkan. Hogyan alakult ki ez a szürreális, többszólamú univerzum?
A szövegek alapvetően többszólamúak, és sok esetben szürreálisak is. Nem volt nehéz dolgom, és tőlem sem áll távol ez a kicsit elvontabb szemlélet. Van néhány sor a kötetben, amik azonnal megmaradtak bennem. Tudtam, hogy ezekkel kezdenem kell valamit. Igazság szerint a teljes szöveg megérintett, illusztrációs szemszögből felhívás volt keringőre. Ritka az ilyen.
– Miért pont a nyúl ált a kompozíció egyik kulcselemévé?
– Nem voltam biztos a dolgomban, csak azt tudtam, hogy embert és madarat nem szeretnék központi figurává emelni. Vidrának indult, valamint vizslákkal is próbálkoztam sokáig. Aztán egyszer valamiért lerajzoltam a távcsőbe néző figurát, aki viszont nyúl volt. Nem tudom, hogy miért vált azzá. Innentől kezdve nem volt kérdés, jóval kifejezőbb volt az ábrázata, mint a vidrának. Egyértelmű volt, hogy nyúlnak kell lennie. Nyúl lett.
– A munka során sokszor el kellett olvasnod a szövegeket?
– Elég sokszor. Eleinte amikor csak eszembe jutott, később naponta kétszer. Aztán meg már nem is tudom, szerintem folyamatosan olvastam. Érdekes volt ez az egész folyamat, idővel teljesen a sajátoménak éreztem a sorokat. Mást jelentett reggel és mást este. Két hónap után nagyon ráálltam a versekre. „Nem tudok biciklizni, ha elengedem a kormányt, pedig már tudom mind az összes betűket” – ezt mondjuk borotválkozás közben mormogtam magamban.
– Melyek a kedvenceid?
– Az Erdős vers, a Megyek és a Balladám címűek.
– A grafikáid szuverén műalkotások, nem a szöveg kiszolgálói. Hogyan dolgoztál együtt Kollár Árpáddal? Volt-e szükség kompromisszumokra?
– Próbáltam olyan illusztrációkat készíteni, amik nem feltétlenül a szövegben pontosan leírtakat jelenítik meg. Eleinte csak kísérleteztem vele, érdekelt, hogy mi lesz a kiadó és Árpi véleménye a dologról. Mivel a felvetéseim pozitív fogadtatásra találtak mindkét félnél, tudatosan igyekeztem elkerülni a szöveget megjelenítő ábrázolásokat. Az Ez a nap című vers illusztrálás szempontjából például elég kemény dió, hisz nagyon sok kép jelenik meg benne, felsorolásszerűen. Ennél a versnél azt mondtam magamnak, hogy a legegyszerűbb sorával kapcsolatban lesz majd valami nagyon egyszerű. Így készült el végül az epren ücsörgő nyúl, ráadásul háttal az eseményeknek. De persze olyan kép is van a kötetben, amikor pont azt látjuk, ami oda van írva – ilyen a Megyek is, ettől függetlenül ez az egyik személyes kedvencem. Több illusztrációnál az is szempont volt, hogy a könyvtől függetlenül, önálló „műként” is megállják a helyüket. Szerintem minden illusztrált könyvbe kell néhány ilyen rajz is. Hogy akár falra akasztva is működjenek. De alapvetően a teljes kötet ritmusa határozta meg, hogy melyik oldalpárra milyen hangulatú, milyen súlyú kép kerül. Kompromisszumok nem igazán voltak. Miután a kezdeti nehézségeken túljutottunk, gördülékenyen ment a munka. Árpi és a kiadó várta a rajzaimat, én vártam a verseket. Nagyon izgalmas időszak volt.
– Mikor megláttam a kötetet, akkor először az jutott eszembe, hogy végre egy fiús könyv, a színvilága például különösen izgalmas számomra. Az oldalakon a kék, a fekete és az olíva dominál, megfűszerezve egy kis sárgával. Milyen hatások tereltek ebbe az irányba?
– Igen, a Milyen madár szerintem is egy fiús könyv, már ami a külcsínyt illeti, bár ez nem volt tudatos dolog a részemről. Nem tudom miért lett ilyen, talán így volt szimpatikus, illetve sok esetben a saját gyerekkori bringás-focis kalandjaimat is eszembe jutatták a versek. A színeknél csak a kékben voltam biztos, ez hozta magával a többit. A sárga ennek jó kiegészítő színe, a fekete kontrasztot ad, az a kevés zöld és vöröses tónus pedig kicsit oldja az éles kontúrokat.
– Több szakmai díjat is bezsebeltél a Milyen madár illusztrációiért: Aranyrajzszög-díjjal, a Joseph Binder Design Awardon pedig bronzéremmel tüntették ki a munkád. Lesz folytatása a gyerekkönyves munkának? Kivel dolgoznál szívesen együtt (természetesen nem feltétlenül csak gyerekkönyvön)?
– Az Aranyrajzszög-díj nagyon szép szakmai elismerés, a bécsi bronz pedig már csak hab a tortán. De a díjaknál fontosabbnak érzem, hogy a kötetet szeretik az olvasók, és általában jó kritikát kap. Örülök, hogy az „arculatával” én is hozzá tudtam adni valamit. Remélem, hogy lesz folytatás, a Csimotának most is rajzolok, ezen kívül mási kiadóknak is készítek könyvborítókat, amik szintén rajzos megoldások. Az együttműködés kapcsán nincsenek konkrét elképzeléseim, remélhetőleg olyan lehetőségek adódnak majd, amikbe alkotóként bele tudom csempészni saját elképzeléseimet is. A kortárs irodalom terén akármi is lehetne. A klasszikusok közül La Fontaine meséit vagy Poirot történeteit elég jó alapanyagnak tartom. Na és persze egy újabb Kollár gyerekkönyv is jöhetne…
– Említetted, hogy most is rajzolsz a Csimotának. A kis kakas gyémánt félkrajcárja papírszínház formájában már meg is jelent idén ősszel. Hogyan zajlott ennek a könyvnek a megvalósítása? Itt más kihívásokkal szembesültél? Arra gondolva kérdezem ezt, hogy ebben az esetben a kép és szöveg sokkal jobban függ egymástól.
A Kiskakas más volt illusztrálás szempontjából, annál is inkább, mert ez esetben nem könyvről beszélünk, hanem önálló lapokról. Kicsit olyan ez műfaj, mint ha diafilmre készítenéd a rajzokat. És igen, itt alapvetően a szöveg határozza meg a képeket, 15 egymást követő lapból kellett felépíteni az egész történetet úgy, hogy minden lényeges kulcs eseményt megmutass. Ez a mese nagyon sokféle feldolgozásban létezik, itt inkább az volt a kihívás, hogy újszerű megfogalmazásban mutasd be a jól ismert sztorit.
(Az írás Kilátó mellékletünkben jelent meg.)
