Huszonötödik alkalommal adták át 2010. október 15-én a Déry-díjat, melyet idén hárman érdemeltek ki a Závada Pál elnök, Ilia Mihály, Keresztesi József és Lator László összetételű kuratórium szerint. Közöttük van Faragó Kornélia egyetemi tanár, akit a szép magyar nyelv ápolásában elért kimagasló eredményeiért tüntettek ki, valamint Szvoren Edina író és Havasi Attila költő, műfordító, akik a magyar irodalom művelésében elért kimagasló eredményeikért vehették át az elismerést. Faragó Kornéliát megelőzően a rangos díj negyed évszázados történetében a vajdaságiak közül Herceg János (1994), Majoros Sándor, Tolnai Ottó, Végel László (1995), Radics Viktória (2006), Bányai János (2007) részesült a Déry Tibor Alapítvány elismerésében, mely a névadó özvegyének végakarata alapján jött létre, és az író születésének évfordulóján adják át.
Faragó Kornéliát ez alkalomból kérdeztük.
A Déry Tibor Alapítvány a szép magyar nyelv ápolásában elért kimagasló eredményeiért díjazta. Mit jelent pályafutásában ez a kimagasló díj?
– A korábbi díjak, amelyeket szintén mély köszönettel fogadtam, jellegüknél fogva valamely könyvemet jutalmazták. Az idegenség formáit kutató Kultúrák és narratívák címűt vagy A viszonosság alakzatait, amely a vajdasági magyar irodalom geokulturális megközelítésére helyezi a súlyt. A Déry Tibor-díj kuratóriumának viszont eddigi pályafutásom egészére, minden magyar nyelvű tevékenységi területemre kiterjedt a figyelme. Az elméleti igényű kutatásaimon és az irodalomkritikusi megnyilvánulásaimon túl a tanári munkámra és a szerkesztői törekvéseimre is utalt a méltatás.
Különösen örültem annak a kitételnek, amely áttételesen már a tanítványaim helytállását hozza szóba. Mert valóban számos olyan mai és egykori tanítványom van – magyartanárok, szépírók, irodalomkutatók, fordítók vagy éppen szerkesztők és irodalomszervezők –, akiknek az eredményeire, a kulturális magatartására végtelenül büszke vagyok.
Egyszóval, számomra lényeges vonatkozásokban kaptam támogató visszajelzést a díjjal, olyan személyiségektől, akiket rendkívül nagyra becsülök. Mindemellett egy olyan díjazotti körbe kerültem, amely több vonatkozásban is messzemenően kötelez.
Azon kevés vajdasági közé tartozik, akik kiérdemelték a Déry-díjat. Mire sarkallja a díj a tanárt, a tanulmányírót, a kutatót, a szerkesztőt?
– Mindenképpen szeretnék élni azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a munkám ilyen szintű elismerése biztosít. Máris látszik, módomban áll majd, hogy még sikeresebben támogathassam a tanítványaimat, a fiatal irodalomkutatókat. Jó lenne, ha az eddigieknél is szélesebb érvényesülési terek nyílhatnának meg előttük. És a Híd előtt is, az új munkatársi gárda előtt, amelyre a díj kapcsán fokozott figyelem irányult. Készülnek az őszi számok, működésbe lép a folyóirat új honlapja. Hamarosan megjelenik a reprezentatívra sikerült, tizenkét szerzős Híd-antológia, de más könyvterveink is vannak. És rangos meghívásaink is, a Híd az idei Debreceni Irodalmi Napok vendége lesz. Mindenekelőtt ezeket a dolgokat szeretném megvalósulni látni, de kutatóként is új témákba fogtam, és bekapcsolódtam a most induló interkulturális folyóirat munkájába is.
A nyelv ápolása alapvető feladata tanárnak, szerkesztőnek, kutatónak. Vajon mennyire sikerül nap mint nap eleget tenni ennek a feladatnak az élet különböző területein?
– Az én foglalatosságom nem a szó szoros értelmében vett nyelvművelő-nyelvápoló munka, de természetesen napi kapcsolatban vagyok a nyelvi megformálás kérdéseivel. Lévén az irodalom anyaga a nyelv, megvannak a maga különleges nyelvi kérdései. A nyelvi ismereteink, stilisztikai érzékenységeink jelentősen befolyásolják az irodalmi értelmezést. Szerkesztőként és tanulmányszövegek szerzőjeként sem kerülhetem meg ezeket a vonatkozásokat, az irodalomelméleti szótár folyamatos alakításának gondjait.
