Pillák alól részekre hullva gurul szerteszét a reggel, hogy
hangokká, színekké bomolva ébressze kicsiny halálából a várost,
fénye villanó tűkként lyuggatja a ködfüggöny lágy szövetét,
fűszeres óbor-illat vegyül a légben frissensült kenyér szagával,
azúr, vadszilva- és sáfrányszín festi a táj pompás akvarelljét,
a tárgyak, formák kontúrja egyre élesebb, porcelán-vonást ölt
minden szembogár mélyéről kinéző lélek, az írisz kékje vedlő
házsorok, utcaseprők, gazdátlan kutyák tükre, foncsorosan csillan
akár a tócsák, vagy a járdaszegélyre erezett, nyákos csigavonal.
