A nagyvárosi legendák bennünk élnek, és mi éltetjük őket. A retróhoz való viszonyulásunkat is csak az határozza meg, hogy milyen élményanyagot hozunk magunkkal gyermekkorunkból, a családi környezetből. Nem baj, akárhogy legyen is, W. Ferenc elvtárs büszke lehetett pipadohányzacskójára.
„Hogyha az vagy ki a távolságot úgy képzelte el / Ha majd azt mondják, hogy ember járt az embertelenben / Hogyha elég volt a hited, s minden próbát kiálltál / Te a legmagasabb küszöböt is átlépheted már // Ha a hosszú napok próbái már nem fájnak Neked / Ha erre a napra tetted fel az egész életed / Ha már álmodban is tudod, amit fel nem foghatok / Te már vállalhatod mindazt, amit nem vállalhatok” – az Asztronauta együttes Magyar a világűrben című dalának szövegéből idéztem a 2007. január 6-án elhunyt Burget Lajos újságíró Retró szótár címmel, a Tinta Könyvkiadó gondozásában az idei, 79. Ünnepi Könyvhétre megjelent kötetének bemutatójáról lejegyzett beszámolómban (Minden, ami retró, Magyar Szó, Üveggolyó, 2008. június 9.). A retró – ez a kifejezés egyébként nem szerepel a szótárban – egyfajta nosztalgia, amelyikkel a magyar társadalom (vagy csak annak egy része…) az egyébként átkosnak is mondott, a kötet által is feldolgozott, a második világháborútól a rendszerváltásig terjedő, tehát a Rákosi- és a Kádár-korszakkal azonos időszak kiemelt elemeihez való kötődését jelöli. Egy alapvetően pozitív életérzés, mint a nosztalgia általában. „Csak a szépre emlékezem…” – mondja egy másik régi zeneszám Putnoki Gábor dalszövegével, s akár a retróval is azonosíthatjuk ezt a magatartást, hiszen a megjelölt történelmi időszak nemcsak szép és kellemes emlékeket hagyott maga után a köztudatban és az emberek emlékezetében. Mindazok, akiket kitelepítettek és meghurcoltak a létezőnek mondott szocializmus nevében, akik megjárták Recsket és más munkatáborokat, vagy akik az ötvenhatos forradalom és szabadságharc leverése utáni megtorlásoknak estek áldozatul, minden bizonnyal viszolyogva tekintenek a manapság oly népszerű jelenségre. Tegyük hozzá gyorsan: ez nemcsak a valódi áldozatok, hanem leszármazottaik részéről is teljesen jogos.
Burget Lajos kötete épp ennyiben nem felel meg a címének: nemcsak a szépre emlékezik, mindent feljegyez, a rosszat, a fájót, a kínosat és a kellemetlent is. És ennyiben korrekt! Nem tompítja nosztalgikus maszatolással a megtorlások élét, nála nem szépíti meg az emlékezet a csúnya dolgokat. A III/III csoportfőnökség című címszóban például ezt olvashatjuk: „A szocialista időkben a magyar Belügyminisztérium egyik szervezeti egysége, amely az állambiztonságot jelentő III. Főcsoportfőnökség részét képezte. Ez foglalkozott, többek között jól kiépített ügynökhálózata […] révén, a »reakció és szabotázs« elhárításával. A III. Főcsoportfőnökség 1962-ben jött létre a BM II. (Politikai Nyomozó) Főosztályából, amelyen belül a III/III elődje a II/5 osztály volt.” Az ügynökhálózat címszóban pedig ezt írja: „Az ügynökök […] egymásra épülő rendszere, amelyet a titkosszolgálatok alakítanak ki részben önkéntes, részben beszervezett, megfélemlített, részben pénzért dolgozó személyekből.”
Alig néhány nappal a Burget-szótár bemutatója után, a beszámolót továbbító e-mail talán még célba sem ért, egy érdekes (kor)dokumentumot találtam az interneten. Elnézést a szokásosnál talán hosszabb idézetért, de ezt most teljes terjedelmében idézem:
„Országos Közegészségügyi Intézet
Budapest
IX. ker. Gyáli út 3-6.
Tárgy: 3347/1953. sz. kormányrendelet végrehajtása
T.
W. Ferenc elvt.
Budapest
IX. Üllői út 91/B/II.54.
Értesítjük T. címet, hogy a fenti kormányrendelet végrehajtására alakult V. sz. Budapesti és Vidéki Egészségügyi felülvizsgáló bizottság az Ön magtalanítását rendelte el. Az elrendelésének oka, hogy nem tett eleget a szaporulati rendeletnek, bár elég idő állt rendeltetésére, így Ön káros hatással van a mai kor társadalmára.
Ezért felhívom figyelmét, hogy a műtét végrehajtására törvényes következmények terhe mellett, 1953. év április hó 18 nap d. e. 9 órakor jelenjék meg OKI Budapest, IX. ker. Gyáli út 6. sz. II. em. 12. sz. ajtó alatti hivatali helyiségben.
Köteles a közölt időpontban tisztára mosott alsótesttel (megfelelő módon fertőtlenítve) és fehér alsónadrágban megjelenni.
Értesítem, hogy a műtét után a herezacskót Önnek pipadohányzacskó készítése céljából 12,50 Ft. cserzési díj lefizetése ellenében visszaszolgáltatjuk.
Ezúton is felhívom, hogy semmiféle könyörgésnek, ígéretnek és siránkozásnak helye nincs a műtét előtt, és utána pedig teljesen felesleges.
Budapest, 1953. április 15.
Az V. sz. Budapesti és Vidéki Közegészségügyi Intézet felülvizsgáló bizottsága
Dr. Sahter Hugó s. k.
Főorvos
P. H.
Az eredeti Piros elvtársnál, az Államvédelmi Hatóságnál van.
A levél sokszorosított, négy rétbe hajtva, ragasztószalaggal átragasztva, kézírással címezve, budapesti 6. postahivatalnál lett feladva április 16-ám 5 órakor.
Kovács György
titkár
Eü. Minisztérium”
Ez azért komolyan brutális: akárhogy számolom is, W. Ferencet kiherélték a létezőnek mondott szocializmus, és az erre épített társadalom nevében!
Az ilyen „korfestő” dokumentumokat időnként megtalálja, felfedezi valaki, beszkenneli, mint ezt is, és felteszi az internetre. Ezek után a folyamat már megállíthatatlan: emberek e-mailben továbbítják, felhelyezik a saját blogjukra, bulvárosabb jellegű honlapok publikálják, humoros portálok sajátítják ki. Innentől kezdve ugyanúgy terjed, mint a falusi pletykák, vagy a nagyvárosi legendák, az igazságtartalma és az eredetisége pedig ellenőrizhetetlen és egyre inkább megállapíthatatlanabbá, definiálhatatlanabbá válik. De egyáltalán nem tartom valószínűnek, hogy szegény W. Ferenc, ha él még, akármilyen nosztalgiával gondolna a letűnt és átkos korra, amelyik manapság a nosztalgikus divat tárgya. Mert igen, emlékezhet(ne) kellemes élményekkel is a Budapesti Csokoládégyár nyolcvanfilléres termékére, az Újító szeletre, vagy az Úttörővasútnak nevezett márkára, amelyik a Csemege Édesipari Gyárban készült, esetleg az Inota szeletre, amelyiknek csomagolópapírján vörösesbarna tónusban az Inotai erőmű füstölgő gyárkéményei – voltak! – láthatóak, a távolban felsejlő nagyfeszültségű villanyoszlop mellett. De akármelyik is jusson eszébe ezek közül kellemes élményeket idézve, pipadohányzacskója minden kellemetlenségre emlékezteti…
Ratkó-korszaknak a magyarországi közbeszéd az 1953. február 1-e és 1956. június 3-a közötti időintervallumot nevezi, amit Ratkó Anna egészségügyi miniszter tevékenysége határozott meg. Burget Lajos így ír erről: „A szigort meglepő statisztikai adatok bizonyítják. Pl. amíg 1938-ban 508 személy ült börtönben illegális abortusz miatt, addig 1953-ban 1307. Az úgynevezett Ratkó-korszakban egy nőre átlagosan három gyermek jutott, és a gúnyosan »állami potenciának« nevezett intézkedések nyomán nőtt a népszaporulat, ami a mainak kétszeresére tehető. Ma már a Ratkó-unokák vannak a munkaerőpiacon, ők adják a harmincasok népes csapatát. A fordulatot az 1047/1956.VI.3. számú minisztertanácsi határozat jelentette, amikor a betegségi és szociális indokok mellé felvették a »megszakításhoz mindenáron való ragaszkodást«. Előírták az Abortuszbizottságok (AB) felállítását, valamint azt, hogy gondoskodni kell a megfelelő fogamzásgátló szerek gyártásáról. Ennek megvalósuláshoz még10 év kellett.” A Postinorra tehát még ennyi ideig kellett várni… A gyermektelenségi adó címszó alatt pedig ezt olvashatjuk: „Az 1950-ben kezdődő, de folyamatosan új rendelkezéseket szülő, az 1953 és1956 közötti népesedéspolitikai koncepciónak megfelelően kirótt adó volt, ami elsősorban a fiatalokat sújtotta. Ez az idő volt az, amikor bevezették a szigorú abortusztörvényt, ez volt a Ratkó-korszak […], az abortusztilalom és a gyermektelenségi adó időszaka. Ez havi 100 forintos adó volt, népesedéspolitikai presszió jelleggel.”
Persze, nincs olyan presszió, amit ne lehetne fokozni. Ha a kiheréltetéssel fenyegetik meg a létező szocializmus nevében W. Ferencet, azonnal gyereket fog csinálni… Ez volt Ratkó Anna koncepciója. Ha pedig néhány intő példát is prezentálnak, megy minden, mint a karikacsapás…
Ezért idéztem hát indításképp az Asztronauta együttes Magyar a világűrben című dalából, Sztevanovity Dusán és Presser Gábor szerzeményéből a korábbiakhoz képest két további versszakot, mert itt hallható/olvasható a „Ha már álmodban is tudod, amit fel nem foghatok…” szövegrészlet, hiszen, ami W. Ferenccel történt, azt a mai internetező ép ésszel már fel nem foghatja. Miközben hát a retróban mindenki csak a letűnt korok pozitív oldalát látja, és éli meg újra, addig annak a valós korban és valós időben, a második világháború és a rendszerváltás között valóban brutális intézkedései, mellékzöngéi, hatásai is voltak. W. Ferenc pipadohányzacskója legyen mindenkinek intő példa!
