Az alternatív oktatásszervezési eljárások szükségességéről hallhatnak a XII. Nyári Akadémia pedagógia szakcsoportjának résztvevői Pető István gyermekpszichológustól, aki a bevezető előadásában olyan kérdéseket fogalmazott meg, amelyekre az elkövetkező napokban igyekeztek választ találni az előadók és a továbbképzés részvevői.
Többek között hallhattunk arról, hogy a gyerekeknek vannak olyan tevékenységeik, amelyek során spontánul nagyon sok mindent megtanulnak egymással, egymástól, amelyek fontosak a fejlődésük szempontjából, de ezeket a tevékenységeket a becsengetés után gyakran az iskolaudvaron, a folyosón, a nyári szünetben kell hagyniuk. Márpedig az emberi együttlétben spontánul működő dolgokat jobban kellene érvényesíteni az iskolákban, ehhez pedig alternatív oktatásszervezési eljárásokra van szükség. Ilyen például a kooperatív oktatási módszer, azaz a csoportban való együttműködés. A hagyományos oktatás a családi modellre alapoz: kialakul egy érzelmi viszony a tanár és a diák között, ez persze nem rossz, csak inkább azt kellene elérni, hogy ne külön-külön egyéni viszonyok alakuljanak ki a tanárral, hanem a diák a saját csoportján keresztül élje meg a tanárhoz fűződő kapcsolatot.
Pető István több példával is szolgált a hallgatóságnak. Elmondta, hogy Kaliforniában 7-8 különböző nemzet képviselői járnak egy iskolába, s a kooperatív módszerrel oktatott diákok sokkal toleránsabbak egymással. Ellenben a hagyományos rendszer szerint oktatottaknak csupán 7 százaléka választ barátot magának a másik nemzetből, míg az új módszerrel nevelődötteknél ez a szám 30 százalék.
Az együttműködésre nevelésben a Skandináv országok járnak az élen, főleg Finnország oktatáspolitikája példaértékű: elérték, hogy ott a gyerekek nem „a dögöljön meg előbb a másik tehene, s csak azután az enyém” elv szerint élnek.
Az előadó rávilágított arra is, hogy az osztály egy közösség, de nálunk (is) sajnos az a helyzet, hogy a diákok iskolában töltött mindennapjait nem az együttműködés, hanem az osztálytársakkal való egyéni versengés tölti ki. Sokszor panaszkodnak a szülők, hogy a gyerekek nem szolidárisak egymással. A kérdés az, hogy vajon az iskola, maga az oktatási rendszer létrehoz-e olyan helyzeteket, ahol ezt gyakorolhatják, másképp honnan, hogyan tanulhatnák meg. Ha a válasz nem, akkor valóban időszerű az alternatív oktatásszervezési eljárások szükségességéről beszélni, s nemcsak öt napig.
