2024. augusztus 2., péntek

Irodalmi (t)estek

Javában tart a dombosi irodalmi tábor

A kishegyesi Király kocsma mákfejfüzérekkel, a nagymama lomtárából elhozott esernyőkkel és pokrócokkal teleaggatott, romkocsma-hangulatú teraszán szerdán elkezdődött a fiatal vajdasági magyar irodalmárok fesztiváljellegű ünnepe, a Dombosi történetek – remix elnevezésű tábor. A vasárnapig tartó rendezvény már a negyedik a sorban, s a hagyományoknak megfelelően délelőttönként ezúttal is műhelymunkák folynak: az első napokban szinte minden a kortárs testreprezentáció körül forgott. Csobánka Zsuzsa a drámapedagógia módszereivel közelítette meg a témát, Sirbik Attila az emberi hús kulturális diskurzusban elfoglalt helyével foglalkozott, ezért csoportjának tagjai később díszítőelemül szolgáló, horrorisztikus fejszobrokat csináltak újságpapírból, Horváth Viktor pedig a mutáció–szelekció kölcsönhatásában vizsgálta a versszerkezetek történetét.

Szerda este Bajsa-hajszára indultak a dombosolók: kölcsönkapott biciklijeiken egészen a Zako-kastélyig kerekeztek, ahol Stefan Preradović fából készült szobrainak kiállítását Gyantár Edit nyitotta meg. Éjszaka a hendriqz/john nylon (szoba dj-s) keverte a zenét. A másnap délutáni programsorozatot Sirbik Attila Győrffy Lászlóval folytatott beszélgetése nyitotta meg. A képzőművész – akiről legutóbb a szegedi REÖK-ben kiállított installációja, a Nem érzek hálát, amiért részt vehetek a teremtésben miatt kialakult, inkább politikai, mint művészeti alapú botrány kapcsán lehetett hallani – az Ördög a DNS-ben című, tavalyi székesfehérvári retrospektív tárlatának anyagából összeállított albumot mutatta be. Ezután Fehér Dorottya beszélgetett a József Attila Kört képviselő, Glaukóma című, azóta Makói Medáliák-díjjal jutalmazott verseskötetével tavaly debütált Áfra Jánossal és a kolozsvári Kétvízköz városrészt a könyve címéül választó, filmrendezéssel is foglalkozó Szőcs Petrával. Térey Jánost többek között Könyvhétre megjelent Molljáról és annak keménységéről kérdezte Berényi Emőke. Csaplár Vilmossal Csobánka Zsuzsa eredt legújabb, Edd meg a barátodat! című regénye cselekményszálainak nyomába. Az afterpartin a Lábos Electric Orchestra pajtamuzsikált.

Pénteken Bicskei Gabriella, Csobánka Zsuzsa, a friss JAK-füzetesek és Schein Gábor volt a házigazda Híd Kör vendége.