Talán sosem fogom elfelejteni azt a felemelő pillanatot, amikor tíz évvel ezelőtt az Illés-napi rendezvények keretében átadtuk mai rendeltetésének az egykori Matuska-házat, és Magyar Istvánnal, a TAKT akkori elnökével kiosztottuk a ház rendbehozatalában, tatarozásában, a lakóépületben és a gazdasági udvarban kiállított gyűjtemény létrehozásában segítséget nyújtó helybélieknek a szerény köszönőokleveleket. Nem mindennapi tett volt közösségünk életében e fontos magyar művelődési intézmény létrehozása, amelyben ismert és ismeretlen temeriniek százai vettek részt, önkéntes munkával és adományokkal támogatva a két rövid esztendeig VMDP-s vezetésű önkormányzat egy évvel korábbi kezdeményezését és bátor lépését, mellyel ingatlanhoz jutatta a TAKT-ot. Persze eközben politikai támadásban és erkölcsi lejárató akcióban is volt részünk bőven, de ki törődik ma már ezzel! Mindig tudtuk, hogy igaz ügyet képviselünk, amit sok-sok ember jobbító szándéka, önzetlen nemeslelkűséggel párosuló tettre készsége táplál pozitív energiákkal.
Célunk nem csak az volt, hogy ingatlanhoz és biztonságos állandó székházhoz juttassunk egy magyar művelődési intézményt, így biztosítva fennmaradását a Temerinben különösen gyorsan változó politikai széljárások szeszélyes játékai ellenére, noha ez sem volt mellékes kérdés. Fontosnak tartottuk, hogy a temerini magyarság egykori népéletének tárgyi emlékeit lehetőség szerint élet- és korhűen mutassuk be idősnek és fiatalnak, helybélinek és idelátogató vendégnek, laikusnak és szakmabélinek. De ez is csupán egyike volt szándékainknak. Nem pusztán falusi múzeumi kiállítóteret kívántunk létrehozni, hanem élő közősségi teret, amely rendezvényeivel, programjaival egyik fontos gyülekezőhelye, fóruma lesz, mindenekelőtt a helyi magyarságnak, hisz ma is valljuk: magyarnak lenni érték, amit megőrizni, amiért munkálkodni tenni kell és tenni érdemes, minden különösebb melldöngetés nélkül.
Tájházi programjainknak ez a gondolat képezi az alapját, összhangban Apollinaire ama bizonyos „vörösesszőkéhez” írt, klasszikus versének üzenetével: „ hagyomány és lelemény vad vitáját elvetem.” Mind a TAKT egész működésében, mind a tájház programjaiban az elmúlt évtizedben ízlések és nézetek szabadsága uralkodott. Hogy néhány példát mondjak, természetesen a teljesség igénye nélkül: tartott itt már előadást, könyvbemutatót A. Sajti Enikő és Délvidéki S. Attila, Bárdi Nándor és Czakó Gábor, Makovecz Imre és a zEtna íróinak csoportja, és pódiumunkon éppúgy tetszést aratott Spiró György egyfelvonásosa, mint a Wass Albert műveiből összeállított monodráma, hogy Berecz András bámulatos mesélőkedvének és stílusának frenetikus sikeréről ne is beszéljünk. A néphagyományok, szokások felelevenítése, ébren tartása kezdettől fogva feladataink közé tartozott: disznóölés és -tor, Szent Iván-nap tűzugrás, betlehemezés, aratási és régi lakodalmi szokások, kiállítások a kubikosságról, a kenderfeldolgozásról, a temerini németekről, íjász- és lovasbemutatók, s nem utolsó sorban a táncházak, Fábri Géza, Ivanovics Tünde és mások fellépései jelzik tevékenységünknek ezt a vonulatát.
... S mindeközben folyamatosan tartott a renoválás, falakat vízhatlanítottak a mesterek, tetőt cseréltek az ácsok meg a nádazók, és most is tart a tájház kertjében az új közösségi ház és kiállítóterem építése, ami, ha kész lesz, lehetőséget teremt művelődési és alkotói tevékenységekre a téli hónapokban is. A sikeres pályázatok megírásában, a munkálatok megszervezésében és még a lebonyolításában is a TAKT elszánt csapatának, de különösen Ádám Istvánnak, elévülhetetlenek az érdemei. Persze nem volna illő, ha megfeledkeznénk a községi önkormányzat és a helyi közösség majd mindig korrekt viszonyulásáról sem, akárcsak azokról a támogatásokról, amelyeket magánszemélyektől, mindenekelőtt néhai Matuska Magdolnától (Ausztrália), magyarországi közalapítványoktól, a tartománytól és kisebb részben szerbiai minisztériumi forrásokból nyertünk. De hálával kell szólnunk a médiák, elsősorban a helyi rádió és a Temerini Újság munkatársairól is, mert kezdettől fogva megértették távolabbra mutató céljainkat, és tárgyilagos tudósításaikkal, riportjaikkal a közvélemény figyelmét munkánk iránt folyamatosan fenntartották.
(Az írás lapunk Kilátó mellékletében jelent meg)
