A Magyar Napló kiadó immár tizenkettedik éve jelenteti meg Az év novellái antológiát, amelynek válogatója és szerkesztője az idén Kontra Ferenc volt. A gyűjteményből nem hiányoznak a nagyágyúk, mindjárt az első szöveget Ferdinandy György jegyzi, és itt van Tóth Krisztina, Csender Levente, Dragomán György, Győrfi Ákos, Láng Zsolt, Majoros Sándor, Méhes Károly, Nagy Koppány Zsolt, Oláh János, Podmaniczky Szilárd, Potozky László, Sigmond István, Szentmártoni János, Kiss Judit Ágnes, meg a két vajdasági: Mészáros Zoltán és Samu János Vilmos is. Ráadásul Kontra Ferenc mintha patikamérlegen igazította volna az anyaországon belül és kívül született alkotók arányát, bár a születés helye megtévesztő következésekhez vezethet, a külhoniak ugyanis már zömmel átköltöztek Magyarországra, Ferdinandy meg habitusával egyaránt kötődik Közép- és Nyugat-Európához meg Amerikához.
Az Ünnepi Könyvhétre jelent meg az Idegen című regénytrilógiád, bár szerkesztőként visszatértél a novellához.
– A regények megírása előtt ez volt az én műfajom. A kilencvenes években voltak olyan esztendők, amikor tizenkét folyóiratban tizenkét novellám jelent meg. Aztán hogy melyiket válogatták antológiába, azt inkább véletlennek vettem, mint koncepciónak.
A kilencvenes évek nem sok jót és szépet hoztak életünkbe. Számodra inspiráló volt ez a periódus, vagy inkább más körülmények játszottak közre gyakori publikálásodban?
– A kilencvenes évek volt szerintem a magyar folyóiratok fénykora, adott volt a szellemi szabadság, születtek új lapok, hirtelen mindenről felszabadultabban lehetett írni, és voltak tiszteletdíjak is. Nemcsak én publikáltam szinte havi rendszerességgel, hanem valamennyi kortárs író. Manapság ez kevéssé jellemző. Annak ellenére sem, hogy a papíralapú lapokon kívül manapság az irodalmi lapok felülete is kiszélesedett a háló szétterülésével.
Ma is népszerű műfajnak tekinthető a novella?
– Sohasem szoktam le arról, hogy a folyóiratokban elolvassam a novellákat. Nagyjából meg is tudtam jegyezni, hogy ki mit írt. Egyre inkább meg tudtam jegyezni, mert az elmúlt harminc évben a novellák száma drasztikusan csökkent. Inkább az irodalomelmélet kapott teret valamennyi magyar folyóiratban. A szerzők pedig inkább a regény felé indultak, hiszen az lett a keresettebb. A kiadók regényt kértek. A két műfaj között pedig egyáltalán nincs olyan széles átjárhatóság, mint ahogyan azt a kívülálló gondolná. A regény teste nemigen viseli, hogy kinyessenek belőle egy „novellát”.
Ebből következik, hogy manapság nem nehéz feladat elolvasni az adott naptári évben publikált novellákat. Amikor Az év novelláit válogattam, már meg sem lepett, hogy voltak folyóiratok, melyek csupán néhányat közöltek egész évfolyamukban. Pedig szerintem csupasz egy folyóirat egy történet nélkül. Úgy döntöttem, hogy belenézek az adott naptári évben megjelent novelláskötetekbe is, hiszen azok sem voltak túl sokan, és egyébként is: szintén az adott év novelláinak számítottak.
Noha a hasonló antológiák, Az év novellái mellett a Körkép, a Szép versek, Az év versei meg a verset és prózát egyaránt közlő Erdélyi Szép Szó folyóirat-közlésekből válogatnak.
– Igen. Emellett egy másik tradícióval is szakítottam, a novellák elvárt terjedelmével, és kiszélesítettem műfaji határait. Máig működik egy hamis beidegződés, hogy milyen hosszú legyen egy novella. Csak úgy „belövik” a tárca és az elbeszélés közé. Holott már Örkény kitalálta az „egypercest”. Tehát nekem a novella nem a leütések számának kérdése. Az idén volt a legnagyobb az átfedés a Körkép és Az év novellái között, mivel három novella és ezenkívül még öt szerző is azonos.
Érzésem szerint valami kánonfölszámoló indulat is vezérelt szerkesztés közben, nem azt akartad szemléltetni, hogy a magyar irodalom mennyire egységes, hanem éppenséggel a sokszínűségére, változatosságára kívántad irányítani a figyelmet.
– Az antológiákban elmosódik a határ, ami a folyóiratok között megvan. Ehhez az írók is így viszonyulnak, amikor jóváhagyják megjelentetésüket. Tradíció ugyanis, hogy a novellaantológiákat szívesen olvassák, és az olvasót nem érdeklik a szekértáborok. Kimondottan színesnek tartom ezt a válogatást, 28 eltérő habitusú szerző mesél el egy-egy elgondolkodtató történetet, amelyek novelláskötetekben, illetve a következő folyóiratokban jelentek meg: 2000, Alföld, Bárka, Forrás, Hitel, Holmi, Irodalmi Jelen, Irodalmi Szemle, Jelenkor, Kalligram, Kilátó, Kortárs, Mozgó Világ, Magyar Napló, Sikoly, Székelyföld, Tiszatáj.
