Idén is eljött a világ Szabadkára öt napra. A rendezvény ráadásul idén jubilált, így mindenki felkészült, hogy a kerek tizedik másmilyen lesz, mint az eddigiek. Csalódni pedig nem kellett, hiszen a főtéren zajló, kora esti pazar táncos fellépésektől kezdve a hajnalba nyúló táncházig sok érdekesség, ihaj-csuhaj és vigasság várta a látogatókat.
A szervezőcsapat nevében Juhász Gábor elmesélte, hogyan alakult át a város központja Etnopolisszá, avagy fesztiválbirodalommá.
– A fesztivál külalakját a népművészeti kirakodóvásár adja meg. Ezt veszik észre először az emberek, amikor belépnek az Etnopolisba. A nulladik napon építettük fel, ami elég kemény fizikai munkának számított, amiből a tagjaink és a fiataljaink igencsak kivették a részüket. Felépítettük tehát a vásárt, a játszóházat és a gasztrofalut. Szerintem idén lett a legegységesebb és legmeghatározóbb az Etnopolis kinézete, annak is köszönhetően, hogy kibővítettük a vásár lehetőségeit, és tetszetős mézeskalács házacskákra emlékeztető asztalokra pakolhattak ki a kézművesek. Idén a gasztrorésznek is igazi fesztiválhangulata volt, mivel egy magyarországi–szerbiai céggel léptünk kapcsolatba, akik elhozták a magyarországi fesztiválokra jellemző ízeket. Nagyon népszerű volt a játszóház is, ami minden délután megtelt gyerekekkel. Zenei estéinken a Bakos Árpád Orchestra, a Ravnica és a Juhász zenekar, a magyarországi Csík zenekar, valamint a Folton Folk is fellépett, idén pedig megszületett a fesztivál himnusza, az Interetno song, amelyet Kucsera Géza és Pálfi Ervin jegyez – összegezte Juhász Gábor.
A szervezők nevében szólt Brezovszki Roland is, aki a külföldi tánccsapatokat mutatta be.
– Öt országot fogadtunk, tehát spanyolországi, argentínai, venezuelai, csecsenföldi és észak-ciprusi táncegyüttesek érkeztek, de eljöttek a marosvásárhelyiek és a budapestiek is. Sokat jelent az, hogy a szerbiai CIOFF elfogadta az Interetno pályázatát, elnökségi tagja lett. A szervezési naptárunkat is feltettük az internetre, így a külföldi csoportok könnyebben be tudják tervezni részvételüket a fesztiválon. Ez fontos, hiszen az ő részvételük ad olyan érzetet, hogy eljött hozzánk a világ. A „világot” egy kicsit elküldtük Zentára és Bácsfeketehegyre, ahova három együttes ment, egy csoport pedig Magyarkanizsára. Az éjjel zajló fesztiválklub az egyik legnépszerűbb találkozóhely a rendezvény alatt. Örülünk annak, hogy a fiataloknak fontos állomása, sőt olyanok is eljöttek, akiket még életünkben nem láttunk. Minden este valamelyik ország tartott táncházat, egyesek még ételt is készítettek. A Népkör előcsarnokában készítünk majd egy kis kiállítást, hogy megmutassuk tagságunknak, milyen szép ajándékokat kaptunk. Nélkülük ugyanis nem lenne fesztivál, a fiatalok mindennap sokat és szorgalmasan dolgoztak – mesélte Brezovszki Roland.
A fesztivál egyik kísérő rendezvénye az szeretetasztal, amire a Népkörben került sor. Ide bárki eljöhetett, hogy megvendégelje a külföldi vendégeket, és elhozhatott akár saját maga által készített ételeket is. A hosszú asztal körül lehetett beszélgetni is a fellépőkkel. Itt mutatta be Incze Tünde a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttest:
– Egyike vagyunk az Erdélyben működő öt hivatásos együttesnek. Mindegyik csoportnak különböző meglátása és célkitűzése van, ami a folklórt illeti. Mi képviseljük az autentikus vonalat, amitől nem szeretnénk túlságosan eltérni. Műsorunk az eredetihez hű erdélyi táncokból áll, amit a koreográfusaink és a táncosaink gyűjtenek. Ezenkívül alkalomadtán táncszínházzal is előrukkolunk, gyerekműsorokban szerepelünk, és népballadákat mutatunk be táncolva. Az Interetnóra hozott folklórműsorunk Varga János magyarországi koreográfus műve, aki Zalaegerszegen él, és a Zala Táncegyüttes vezetője. Sokat dolgoztunk már együtt, nagyon szereti Erdélyt, és jó ismerője az erdélyi néphagyományoknak. Műsorunk négy régió táncából áll, a Küküllő menti, a marosmagyarói, a pálpataki és a kalotaszegi táncokból. A fesztiválon való szereplésünkkel arra próbáltuk ráirányítani a figyelmet, hogy a vajdasági és az erdélyi magyarok összetartoznak, sőt mi több, egy húron pendülnek, hasonló gondokkal küszködnek, és az érdeklődési körük is többnyire megegyezik – mesélte Incze Tünde, aki a néphagyományok megőrzésének fontosságára is kitért.
– Egyik legfőbb célunk mindenképpen az, hogy megőrizzük a néphagyományunkat. Feljegyezzük az idős néptáncosoktól hallottakat, és archívumban őrizzük a régi táncokról készített felvételeket. Ezeket utána felhasználjuk a műsorainkhoz, de a táncokon nem változtatunk, hogy a fiatalok és más vidékek emberei ezt lássák, ne pedig egy modernizált változatot. Sajnos egyre kevesebben őrzik a hagyományokat, a fiatalokat nem igazán érdeklik a régi szokások, de úgy gondoljuk, hogy amennyiben a régi motívumokat felhasználjuk gyerekműsorokban, akkor már a kezdetektől megszerettetjük a kicsikkel, és visszacsábítjuk az embereket a folklórhoz. Az utánpótlásért egyelőre nem aggódunk, mivel táncosaink oktatással is foglalkoznak. Lefedjük az egész megyénket, kisebb városokba és falvakba járunk, ahol iskolákban vagy más jellegű helyi csoportosulásokban tanítjuk a táncot. Erre azért is van szükség, mert később közülük kerülnek ki az újabb hivatásos táncosok – hallottuk a marosvásárhelyi együttes képviselőjétől.
A szeretetasztalnál találkoztam Sikentáncz Szilveszterrel is, a Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes művészeti vezetőjével:
– Budapest XV. kerületében működik az együttesünk. A fesztiválon szucsági táncokat, Kalotaszegről hozott táncanyagot mutattunk be, a végén pedig közös produkciót készítettünk a szabadkaiakkal, egy nagy kalotaszegi finálét. A rákospalotai önkormányzat új kabinetje felfedezte, hogy sok lehetőség rejlik a néptáncban és a Szilas együttesben, így végre kiemelt támogatással segíti a munkánkat. Erre igyekszünk rászolgálni, és minél több programban részt venni. Megemlékezünk a nagy nemzeti ünnepeinkről, és megjelenünk a kerületi rendezvényeken is, amelyek általában az együttesünk főszereplésével vagy legnagyobb közreműködésével zajlanak. Ide sorolom a köztisztviselők vagy a pedagógusok napját is, mert valóban megragadunk minden olyan lehetőséget, ahol felléphetünk. Hamarosan harmadik alkalommal rendezzük meg a Szilas-fesztivált, amely a közép-magyarországi táncegyütteseket hozza össze egy napra Rákospalotán, a Csokonai Művelődési Központban. Habár versenyjellegű, de inkább egymás megismerése és megtekintése a cél, a műsor után pedig szakmai fórumok és kötetlen beszélgetések zajlanak. Nem is zsűri, hanem szakmai koordinátorok segítségével cserélünk tapasztalatot. Továbbá egy olyan táncestet tervezünk, amelyben sokféle tánc szerepelne, és együttesünk mellett fellépnének például a kerületünkben működő Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola növendékei, akik kortárs táncokat tanulnak. Az est bevételével a rákospalotai táncosképzést segítenénk. Decemberben egy nagyszabású vásárt is rendeznénk Rákospalotán, de előtte még belevágnánk a hagyományos szüreti mulatságba. Ahogyan mi csináljuk, az Budapesten egyedülálló. Lovas kocsival végigjárjuk a régi rákospalotai falut, összeszedjük az ún. csikós lányokat, és a csikós legények is megindulnak. Igyekszünk ugyanis megőrizni Rákospalota hagyományait, ami egyébként a Palócföld csücskében helyezkedik el – mesélte a művészeti vezető, majd hozzátette, hogy gyakran jár Szabadkára.
– Együttesünk nem először jött az Interetno Fesztiválra, és részt vettünk a Népkör koreográfusversenyén is. Jómagam már sokadjára járok itt, hiszen tizenegy évig a Magyar Állami Népi Együttes táncosa voltam, és hosszú éveken keresztül visszajáró vendégeknek számítottunk. Rengeteg szép élmény és sok jó barát köt a szabadkai Népkörhöz. Tavaly a Róna táncegyüttes ifjúsági csoportjával egy ördöngösfüzesi koreográfián dolgoztunk. Lassan már tényleg hazajárok Szabadkára, és mindig nagyon jól érzem magamat itt – mondta Szilveszter.
Távoli országok csoportvezetőivel is sikerült néhány szót váltani. José Joaquín Masa Romerót mindenki csak Pepének hívja, ő a spanyol együttesről mesélt.
– Spanyolország egyik tartományából, Extremadurából érkeztünk, amely két részből áll. Északon helyezkedik el Cáceres, délen pedig Badajoz, ahonnan mi is jöttünk. A táncaink erre a részre jellemzők. Spanyolországban ugyanis általában minden csoport a saját tartományának a táncait ápolja, azokból merítenek és készítenek műsorokat. Nem jellemző, hogy kevernék a táncokat. Spanyolországban sok hagyományápoló csoport létezik, így az emberek között eléggé él a hagyományok ápolása. Nagyon elégedettek vagyunk a szervezéssel. Főleg a kényelmesség tetszett, hogy az itt töltött időnket nem zsúfolták tele programokkal. Így pihenni is sikerült, ellentétben azokkal a fesztiválokkal, amelyeken előzőleg voltunk, és amelyeket a sűrű program miatt élvezni sem tudtunk.
Az argentínai együttest Silvio Garbolino és bájos felesége, Cecilia Ferreyra mutatta be. Számukra azért is volt érdekes ez az utazás, mert Argentínában most tél van, tíz fok körüli hőmérsékletről indultak, elmentek Svájca, ahol nem volt sokkal melegebb, nálunk viszont valóságos kánikula fogadta őket.
– Santa Fe tartományából jöttünk, táncainkat Argentína öt tartományából hoztuk, akárcsak a zenét és a viseleteket. Eddig még nem voltunk vendégei az Interetno Fesztiválnak, de nagyon jól érezzük itt magunkat. Meglepett bennünket az itteni emberek kedvessége. Argentínában nagy figyelmet fordítunk a hagyományápolásra, de ez nem mindegyik térségre jellemző egyformán. Az északi részen, például a Chilével határos Cuyo tartományban kifejezetten erős – mesélte Sylvio és felesége, akik a fesztivál után visszautaztak Argentínába, de remélik, hogy máskor is eljöhetnek fellépni az Etnopolisba.
