Szabadka zenei élete nem tartana itt, ahol most, és nem is lenne ennyire gazdag, ha Lányi Ernő egykor nem helyezte volna le az alapokat. Nevét mégis csak egy egyesület viseli, amely viszont nem hagyja kifakulni a nagy zeneszerző, karmester, zenepedagógus emlékét. Nemrég a szabadkai Lányi Ernő IME Muzsikáló udvar néven nagy sikerű hangversenyt tartott, amelyen fiatal művészek tisztelegtek a nagy zeneős előtt, és méltán megemlékeztek születésének 150. évfordulójáról.
Dr.Szöllősy Vágó László ennek kapcsán mesélt arról, hogy Szabadka méltatlanul viszonyul mostohán Lányihoz.
– Városunk zenei élete a 19. és 20. század fordulóján borzalmas volt, ezt Csáth írásaiból is kikövetkeztethetjük. Azután elhozták Szabadkára Lányi Ernőt, aki röpke néhány év alatt csodát tett. Megreformálta a zeneoktatást, új alapokra helyezte az egyházzenét, szinte a semmiből megteremtette a filharmóniát, és magas szintre emelte. Igényes zenei életet teremtett, de tudtommal az egész világon csak egy kis amatőr együttes viseli a nevét.
Hogyan fakulhatott meg ennyire Lányi emléke?
– Érthető módon, hiszen Lányi az első világháború előtti évtizedeknek volt a legnépszerűbb magyar zeneszerzője. Végeztem egy kutatást, hogy Délvidéken hol és hányszor játszottak Lányi-műveket. Kiderült, hogy az első világháború végéig nagyon sokszor, a két világháború között viszont már hanyagolták, mert kifejezetten sok nemzeti töltetű szerzeménye van. Itt nemcsak azokra gondolok, amelyek címében jelen van a „magyar” jelző, hanem többek között a magyar költők megzenésített verseire is. Lányit az itteni királyság emiatt nem tűrte. Magyarországon a nótái voltak népszerűek, ami rossz ajánlólevél a második világháború után, mivel a szocreál kultúra ugyebár kispolgári csökevénynek minősítette a magyar nótát, és ezzel együtt a szerzője is a kultúra szemétdombjára került. Nálunk is – néhány dicséretes kivételtől eltekintve – megfeledkeztek Lányiról. Olyannyira, hogy 1956 és 2006 között csupán hétszer játszottak Lányi Ernő-művet Vajdaságban. De ha nem is pontosak az adataim, hanem dupla ennyiszer, akkor is kevés.
Mikor következett be változás ezen téren?
– 2006-ban, és ez nem volt véletlen, hiszen akkor kérték fel a feleségemet, Veronikát a szabadkai Lányi Ernő Művelődési Egyesület vezetésére. Ő tudatosította az egyesületben, hogy a név kötelez is. Egyrészt, hogy kultusz alakuljon ki a személyisége körül, másrészt, és ez még fontosabb, hogy az egyesület igyekezzen méltó lenni a névadóhoz. Tudniillik, amikor Varga Péter halála után Veronika átvette a vezetést, az egyesültet egy széthullóbban levő népdalkör alkotta. Ezt a csoportot, amely korábban még vajdasági népdalgálákra sem jutott el, ő öt év alatt Kárpát-medencei szintre emelte. Tavaly az egyesület jelen volt a Vass Lajos népzenei találkozó Kárpát-medencei döntőjén, és díjat kapott. Ez is bizonyítja, hogy Veronika és a vezetőség nagyon szívósan dolgozott. Megfogalmazták azt a három irányelvet is, ami a legfontosabb az egyesületnek. Az egyik a népi, nemzeti és egyházzenei műfajok ápolása, a másik a Lányi-kultusz éltetése, a harmadik pedig a magyar iparosok és vállalkozók egyesületünkhöz való vonzása.
Hogyan és kik teremtették meg a Lányi-kultuszt?
– Igazságtalan lennék, ha azt mondanám, hogy a Lányi-kultuszt mi teremtettük meg. Képtelenek lettünk volna rá, mivel egy szerény, amatőr együttes vagyunk. Viszont sikerült érdekeltté tenni néhány elkötelezett zenetanárt és karnagyot, akik társainkká váltak ebben a törekvésben. Hosszú évek után a szabadkai zeneiskolában Máté Krisztina, Székely Mária, Tompa Brigitta és mások a növendékeiknek adnak elő Lányi-műveket, és az érettségizők Lányi-darabokat játszanak a diplomahangversenyükön. Ez óriási dolog, és az is nagyszerű, hogy kiváló kórusaink és karnagyaink, például a nagybecskereki Konrád Emma, az adai Birkás János, valamint Paskó Csaba és a Pro Musica újra felfedezik és felfedeztetik a közönséggel a szerző kórusműveinek szépségeit. Azzal is tisztában kell lenni, hogy egy amatőr együttes igazi feladata nem az elképzelt művészeti csúcsok ostromlása, hanem olyan hatást sugározni a környezetre, amely befogadhatóvá teszi a művészeti tartalmak iránt. Felújított székházunkban most kezdjük a harmadik idényt, és büszkén mondhatom, hogy van már saját közönségünk, akik mindig várják a vasárnap kora esti hangversenyeinket. Igaz, hogy kamarateremben tartjuk ezeket, de az zsúfolva van, és jó érzés teli teremnek muzsikálni. Alkalmanként persze más színhelyeket is keresünk. A tavaszi Lányi-hangversenyt a városháza dísztermében tartjuk, nemrég pedig Muzsikáló udvarral próbálkoztunk, ami a várakozáson felül sikerült. Itt bemutattuk a nótaszerző Lányit, hiszen a Juhász zenekar több mint tíz Lányi-nótát tart a műsorán, továbbá megismerhettük Lányi megzenésített verseit, zongoraműveit és kamaraműveit. A kórusmuzsika kimaradt, viszont az október kilencedikei kórustalálkozónak két vendégszerzője lesz, Liszt és Lányi. Itt említem azt is, hogy november végére, advent első vasárnapjára tervezzük a Lányi Ernő-DVD bemutatóját, amely tartalmazza majd kórusműveit, zongoraműveit, kamaraműveit, és részt vesz rajta a Pro Musica, a Szabadkai Filharmónia is.
Az egyesület tehát a jövőben is egyik legfontosabb feladatának a Lányi Ernő emlékének őrzését tartja?
– Feleségem halála után átvettem a művelődési egyesületünk művészeti vezetését, de ha igazságos akarok lenni, akkor azt mondom, hogy amit ő elkezdett, azt két egykori tanítványa folytatja: a népdalkör vezetője, Rumenyákovity Melinda, és a citerazenekaré, Arancsity Angéla. Nagyon fontos, hogy vannak, akik a nyomunkba lépnek, mert az amatőr együtteseknél az szokott bajt jelenteni, amikor kinevelnek egy jó generációt, és nem gondolnak tovább. Remélem, hogy ez nálunk nem így lesz, és a Lányi-kultusz gondozását is jó kezekbe adjuk át. Sokat segít Pekár Tibor is, ő Szabadka zenetörténetét kutatva sok adathoz jutott, és önzetlenül osztja meg velünk, még a kottákat is. Büszkén mondhatjuk, hogy talán a legteljesebb kottatárunk van, és óriási dolog, amikor zenetanárnők keresik ezeket nálunk, mert ez azt jelenti, hogy Lányi újra élni fog a zeneoktatásban. Annak is örülünk, hogy sikerült felvennünk a kapcsolatot Lányi Budapesten élő zeneművész ükunokáival, akik – mint kiderült – tőlünk hallottak először ükapjukról. Ez nem az ő bűnük, hanem azoké, akik szinte törölték Lányit a zenei életből. Egyikük zongorista, másikuk hegedűs, és azóta folyamatosan műsoron tartanak Lányi-műveket is. Ha most megkérdeznék, hogy kikre tudok számítani a Lányi-kultusz fennmaradásánál, legalább tíz olyan személyt mondhatnék, akiknek nevét tisztelettel ejtik ki.
