2024. december 22., vasárnap

Harlequin új színei Kanizsán

Színes írások, változatos értelmezések a Kanizsai Írótábor második napján – Az új kiadványok bemutatása és beszélgetés Vasagyi Máriával

Pénteken folytatódott a 72. Kanizsai Írótábor. A második nap délelőttjén Jovánovity Patyerek Réka, a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium magyartanára és Szerda Balázs történész, történelem- és latintanár, zenész a község általános iskoláiban tartott rendhagyó irodalmi-zenei órát Radnóti Miklós művészetéről és életéről.

Eközben a József Attila Könyvtárban 10 órakor kezdődött az írótábor irodalmi tanácskozása Harlequin mosolya címmel. A tanácskozást Verebes Ernő és Antalovics Péter vezette.

A tanácskozáson Bagdal Zoltán, Léphaft Pál, Domonkos László, Tari István, Vicei Károly, Gyetvai Balázs, Kovács Jolánka, Jódal Rózsa, Smit Edit, Balázs Attila, Bordás Győző, Vasagyi Mária, az idei írótábor díszvendége, Oláh Tamás, Horváth Júlia Borbála, Csík Mónika, Sándor Zoltán, L. Móger Tímea, Tölgyesi Tibor, Beszédes István és Antalovics Péter olvasta föl az írótáborban való részvételük feltételeként írt rövid vagy esetenként kissé hosszabb szöveget, melyek változatos megközelítésben, számos különböző műfajban íródtak, sőt egy ponton még az István, a király rockoperából jól ismert Gyászba öltözött csillagom dallamai is fölcsendültek.

Délután az írótáborban ezúttal is izgalmas új olvasmányokra irányították a figyelmünket, amelyeket természetesen nemcsak ősszel, hanem egész évben olvashatunk. A beszélgetésnek ezúttal is az Art Café adott otthont, ahol a kiadóink új kiadványait mutatták be.

Dévavári Beszédes Valériának rögtön három Életjel-kötet is volt a tarsolyában. A rendezvény folytatásában Virág Gábor, a Forum igazgatója Balázs Attilával beszélgetett a szerző új, A déli végekről című kötetéről, amely valójában regényes irodalomtörténet. A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet részéről Beszédes István mutatta be Balogh István Mesebor című drámakötetét. A Sziveri János Művészeti Színpad kiadványai kapcsán Kovács Jolánka felelős szerkesztő és Lennert Móger Tímea rencenzens Sisakos Fanni Méhcsöppek című verseskötetét taglalta. A Magyar Írószövetség Szociográfiai Szakosztálya a Do you speak magyar? című falukutató projektumhoz kötődő sorozatkötetének délvidéki részét mutatta be, a Csöppek a homokon című kötetet, amely Kispiacra és Ustorkára fókuszál. A kiadvány szerkesztőivel, Horváth Júlia Borbálával és Domonkos Lászlóval mgr. Hajnal Jenő, a kötet olvasószerkesztője beszélgetett.

Az írótáborban a zentai Pro Urbe díjas Mécsvirág együttes a 80 éve elhunyt Radnóti Miklós költeményeiből készült verses-zenés összeállítását is láthatta és hallhatta a közönség. A zenekar tagjai Verebes Krnács Erika előadóművész, Baráth Hajnal Anna és Zsoldos Ervin verséneklők.

A 72. Kanizsai Írótábor idei díszvendége Vasagyi Mária zombori írónő volt, akinek alkotásai az elmúlt évtizedek vajdasági magyar prózairodalmának legizgalmasabb színfoltjai közé tartoznak. Az írótáborban L. Móger Tímea költő, újságíró és Antalovics Péter költő, szerkesztő beszélgetett vele egyebek között az életéről, pályafutásáról, írói szemléletéről és műveiről. Szó esett a nyugat-bácskai létről, írói útkereséséről, valamint arról is, miért hallgatott sokáig, és miért kezdett csak későn publikálni. 

A beszélgetést követően a Sziveri-verskoncertre került sor a Regionális Kreatív Műhely próbatermében, ahol Bakos Árpád (gitár, ének), Kovács Nemes Andor (színész), ifj. Kucsera Géza (klarinét, szaxofon) és Varga Iván (zongora) lépett fel.

A tábor második napján készült felvételeinket itt megtekinthetik!

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Dér Dianna felvétele