A Kosztolányi Dezső Színház és a Nyári Mozi Színházi Közösség koprodukciójában készült Karton és karfiol című előadásnak nemrég volt a munkabemutatója, 27-én sor kerül a bemutatóra és 29-én az első reprízre. A Karton és karfiol monodráma Tolnai Ottó művei alapján készült, Mészáros Gábor szereplésével, a rendezője pedig Döbrei Dénes. Az előadás a Tolnai Ottó verseit tartalmazó, a Forum által 1980-ben kiadott, majd pedig a Jelenkor gondozásában tavalyelőtt újra kiadásra kerülő Világpor című kötet, valamint a Tanulmányok a karfiolról alapján jött létre. Az előadásról és az idei évadra vonatkozó terveiről Döbrei Dénessel beszélgettünk.
Hogyan jött létre a Karton és karfiol című előadás?
– Mészáros Gábor már hosszabb ideje tervezett Tolnai Ottó verseivel színházi keretek közt foglalkozni. Ezt már nyáron említette. Egy nap Urbán András felhívott, hogy lenne-e kedvem Gáborral dolgozni. Gábor készített egy összeállítást, ez persze a munkafolyamat során változott. Találkoztam Ottóval és beszélgettem Bencsik Orsolyával is, aki behatóan foglalkozott Tolnai Ottó művészetével. Őszintén szólva egy kicsit félve fogtam hozzá ehhez az egészhez. Régi és mély kapcsolat fűz Ottóhoz, a nyolcvanas években ismertem meg. Fontos része az életemnek és nemcsak, mint író, akinek a műveit olvasom. A karfiolokhoz kötődő írásait is már régóta ismerem. Nem ez az első alkalom, hogy foglalkozok a műveivel, amelyek sokkal nagyobbak annál, mint amit színpadra lehet vinni. Ráadásul egészen más az, amikor ennek ötlete valakiben megfogan és készül rá, mint amikor felajánlják neki. Versekből monodrámát készíteni szinte egy külön műfaj. Nem irodalmi est, de nem is kifejezetten monodráma. Egyszemélyes költői estnek is lehet mondani, hangtanulmányokkal összevonva, mert sokat foglalkoztunk a versek ritmusával, a hangokkal, a szavak ízével és hangulatával, azaz, hogy hogyan lehet mindezt kifejteni.
Milyen úton indultál el, hogyan fogtál hozzá az előadás rendezéséhez?
– Az első ötletem az volt, hogy Gábor „partnere” egy nagybőgő legyen. Az előadáshoz Konstantin Stefanović, a szabadkai Zeneiskola tanára írt zenét, Szűcs Dávid nagybőgőtanár pedig sokat segített abban, hogy kialakuljon az előadás zenei része. Közben Tolnai Ottó verseiből történetek, gondolatok, üzenetek bújtak elő. Egyszeri olvasással elsiklunk ezek fölött, de többszöri olvasás után egyszer csak kihallatszik, hogy egy-egy gondolat miért is íródott. Sok szót úgy használ, hogy szinte egyenként tárnak fel különleges világokat. Legyen az a karton, a karfiol vagy épp a citromkopogás, mindegyikből külön előadást lehetne létrehozni, mégis megpróbáltunk egy vonalon haladni. Ottó írt egy előszót a „karfioltanulmányokhoz”, ami mondhatni az előadás keretét adta. Annak ellenére, hogy ezek a versek több mint harminc évvel ezelőtt íródtak, a mai napig is úgy csengenek, mintha tegnap keletkeztek volna. Ez a szép a költészetben, hogy minden időben megszólíthat. A költészet egy esszenciálisan összeszűkített világot hoz, amit nem egyszerű láttatni. Egészen mást eredményez, mint egy drámai mű. Nincsenek párbeszédek, csak tömören megalkotott gondolatok. Nagyon érdekes, ahogyan Tolnai Ottó felvezeti, hogyan jutott el a karfiolig és mit jelent számára a karfiol. Az élete részévé vált, és amikor elkezdtünk dolgozni ezen az előadáson, számunkra is fontos lett a karfiol. Ez lett a kiindulópont és erre próbáltuk felépíteni az egészet. Így jött létre az előadás és szeretném megköszönni Urbán Andrásnak is, hogy erre lehetőséget adott.
Milyen volt a munkafolyamat?
– Nagyon érdekes. A zeneiskolában készült a zenei rész, azután a színpadon dolgoztunk. Előhozakodtunk egy nagy kartonpapírral is, felvettük a hangjait, csörrenéseit és egyszer csak a karton elkezdett velünk táncolni. Egyszerre lett kellék, díszlet, jelmez… Az előadás egyik része ebből alakult ki. Egészen más egy színésszel dolgozni, aki közben alkotóként is részt vesz az előadás létrejöttében, mint egy nagyobb csapattal. Legfőképp egymásra támaszkodhatunk és ilyenkor mutatkozik meg leginkább azok jelentősége, akik nincsenek a színpadon. A fény, a hang, a kellék ugyanolyan fontos. Az előadásban egy Agyag Peti-, azaz Ózsvár Péter-alkotás is megjelenik. Nem mondom el, hogy milyen üzenetet küld az előadás. Kirajzolódik a megtekintése alkalmával.
Említetted, hogy más előadások kapcsán is foglalkoztál Tolnai Ottó munkásságával. Melyek voltak ezek?
– Például a Wilhelm-dalok; az Urbán András rendezésében készült Könyökkanyarban a feleségem, Varga Heni játszott, de engem is körüllengett; Ottó hetvenedik születésnapjára a Bőrkertet készítettük el Lajkó Félixszel; előjön a Lit és Mix könyvben is; nemrég az Imago Sonusban foglalkoztunk az alkotásaival. Emberként is fontos számomra, együtt utaztunk Japánba, ahova Min Tanaka hívott meg bennünket. Itt tartottuk meg a Five for Two bemutatóját, így az is kötődik Ottóhoz, ő pedig a Rózsaszín flamingókról tartott előadást. Sok közös élményünk van, amelyek megjelennek a költészetében is. Tolnai Ottó a vajdasági művészvilágunk megkerülhetetlen alkotója.
A napokban lesz a Karton és karfiol bemutatója. Mit tartogat még számodra az évad?
– Az új évet a toulouse-i Ring színházban kezdtem, ahol színészképző tanfolyamot tartottam immár hatodik éve. Eleinte csak játszottunk ott, de ez sem szakadt meg, márciusban Antezzel a Tizenkét téli napot adjuk elő. Továbbá szerepelek a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának új előadásában, A viharban, amely Hernyák György rendezésében készül. Elszoktam a szöveges színháztól, így ez kihívást jelent számomra. Emellett Nagy Józseffel február vége felé Debrecenben felújítjuk a Woyzecket, amelyet a kilencvenes évek elején készítettünk és néhány évvel ezelőtt adtuk elő utoljára. Márciusban Kassán játsszuk majd és két ember kivételével összejön az eredeti csapat: Bicskei István, Varga Heni, Nagy József, Gemza Péter és jómagam, míg Sárvári József és Frank Micheletti helyett Francia Gyula és Nagypál Gábor. Hamarosan a szabadkai Gyermekszínházban rendezek, május elején tartjuk a bemutatót. A Gyermekszínház színészeivel és egyetemistákkal közösen íródó történet lesz ez, amely valamilyen módon kapcsolódik a Pinocchióhoz, illetve Alekszej Tolsztoj átiratához, az Aranykulcsocskához. Az író egy szabad utat ad, a könyv elején azt írja, hogy most elmeséli, mire emlékszik a Pinocchióból. Ezt teszem majd én is, elmesélem, hogy mire emlékeszek a Pinocchio kapcsán, de előjönnek más történetek, figurák is. Az előadás képi világát, a fényeket, a jelmezeket, a díszletet, az Újvidéki Egyetem dizájnszakos hallgatóival készítjük. Ezúttal is Konstantin Stefanović lesz a zeneszerző, így bizonyos értelemben a szabadkai Zeneiskola is részt vesz benne. Ezenkívül tavaly a szlovén Tomi Janežić rendezővel fogtunk hozzá egy előadáshoz, amelyet egy nemzetközi csapattal hoznánk létre, így ez is még kialakulóban van.
