A Kosztolányi Dezső Színház és a Nyári Mozi Színházi Közösség koprodukciójában készült Karton és karfiol című monodráma több szempontból is különleges Mészáros Gábor számára. Egyrészt régebb óta dédelgetett tervét váltotta valóra azzal, hogy Tolnai Ottó költészetével színpadon foglalkozhat, másrészt először játszik monodrámában. Az előadás Tolnai Ottó ún. karfiolos verseire épül, a versek mellett viszont fontos szerephez jut a zene is. A monodrámát Döbrei Dénes rendezte, az ötletadója pedig Mészáros Gábor volt. A KDSZ színművészével az előadás kapcsán beszélgettünk.
Miért esett a választásod Tolnai költészetére, kiváltképp a karfiolos témájú versekre?
– Mindenképpen gondoltam a költészetével foglalkozni. Szeretem és közel áll hozzám, viszont színházilag nehezen megfogható. Úgy gondoltam, hogy ez a karfiol-téma, a költészetében megjelenő karfiol-motívum lenne erre a legalkalmasabb. Megtetszett, ahogyan használja és ahogyan bánik vele, így elindultam ezen a karfiol-vonalon. Kiválasztottam a Világporból a kedvenc karfiolos verseimet, amelyekről úgy véltem, hogy általam, magamon átszűrve a színpadon is meg tudnak szólalni. Ehhez kapcsolódott a Legyek karfiol című kötetéből a Karfioltanulmányok című eléggé terjedelmes vers, amely úgymond egy laboratórium arról, hogy költőként hogyan kutatott és hogyan került a karfiol a fehér papíron a költészet centrumába.
Kihívást jelent-e monodrámában játszani?
– Igen, mivel ez az első monodrámám. Nagyon érdekes megélni azt, hogy magam vagyok a színpadon, egyedül kell uralnom az egész teret, hatnom a közönség gondolataira és megteremtenem a színházra jellemző élő kapcsolatot, ami az előadás során jön létre a nézővel. Létezik egy pont, amelyen a színész tudatosan felveheti azt a szálat, amin elvezetheti a közönséget is. Ha ez sikerül, akkor az egész egy hatalmas játék lesz, de közben tudatában kell lenni annak, hogy csupán a színész kapcsolja össze a közönséget az előadás mondanivalójával. Egyedül vagyok, de partnerem a nagybőgő és a versek, hiszen zenével, költészettel és valamelyest képzőművészettel operál az előadás. Megpróbáltuk minimálisra csökkenteni a látványt, de létrehoztunk egyfajta hanglaboratóriumot. A versek pedig ebben segítenek, mert megjelenítik azt a képi világot, ami viszont az előadásban nem születik meg materiálisan. A költemények képi világa ugyanis olyannyira erős, hogy körüllengi az előadást.
Milyen a kapcsolatod a nagybőgővel?
– Foglalkoztam népzenével és közel áll hozzám ez a hangszer. Néha hívnak zenélni és olyankor nagyon szívesen megyek. Jó ötletnek tűnt, hogy a nagybőgőt használjuk az előadásban is. Először kihívás volt egymás mellé állítani a karfiolt, a kartont és a nagybőgőt. Azután már szinte magától értetődő lett. Ahogyan a zeneszerző megírta a dalokat és adaptáltuk nagybőgőre is, az teljesen jól működött és az előadás zeneisége elkezdett a nagybőgőre épülni. Némely részeknél aláfestő, hangulatteremtő eszközzé vált.
Korábban is dolgoztál már Döbrei Dénessel. Mennyiben volt más ez az együttműködés, hogy közben ugyebár az előadás alkotója is voltál?
– Sokat ötleteltünk. Nagyon is emberi módon dolgoztunk együtt, inkább segítettük egymást. Dénes kontrollálta az ötleteimet, tanácsokat adott arra vonatkozóan, hogy merre irányítsam az előadás szálait. Segített a zenei kivitelezésben, a stúdiómunkában is. Óriási segítségemre volt abban, hogy ő kívülről tudta meglátni azt a világot, amit én magamból akartam megjeleníteni. Nagyon sokat hozzátett ahhoz, hogy tényleg előjöjjön az, amit elképzeltünk.
