Magamat akarom!

Kedd este az Újvidéki Színházban különféle generációkból álló közönség nézte meg a Hasszán aga felesége című előadás bemutatóját. „Nem akarok kiszolgáltatott lenni”, „Magamat akarom!” – hangzik el a darabban a „főhősnő” szájából, akinek Pintorović bég azt mondja: „Igen, köszönöm, kérem legyen mostantól a szókincsed!”
– Ha én játszanám a Hasszán aga feleségét, akkor ez az előadás, amelyben játszani szeretnék: ez az én „Hasanaginicám”, nem pedig az a klasszikus előadás méltósággal, tartással, aminek szerintem nincs semmi köze a valós élethez – mondta Vedrana Božinović, a szarajevói Népszínház színésznője, az újvidéki előadás dramaturgja.
Számára megdöbbentő, hogy a legnagyobb horvát–bosnyák–szerb nemzeti hősnőnek, akit az említett nemzetek a magukénak vallanak, valójában nincs neve. Nem lázadt, hanem szenvedett, és méltóságteljesen halt meg.
– A legnagyobb hősnőnk a mi erkölcsi győztesünk!
Vajon elegendő-e az erkölcsi győzelem, vagy mégis szükségünk van lázadásra. Azt gondolom, olyan világban élünk, amelyben olyan dolgok ébredeznek, amelyekre Európa és az egész világ ötven-hatvan évvel ezelőtt azt mondta: soha többé nem fog megtörténni. Nem szeretnék annak a zenekarnak a tagja lenni, amely muzsikál, miközben a Titanic hajó süllyed.

Szerinte a színház nem a klasszikusokkal és a nagy szövegekkel kell, hogy foglalkozzon, amelyeket „elolvassuk” a színpadi előadásokból, hanem arra van szükség, hogy a művészek megmondják a nézőknek: nincs minden rendben.
– Feminista vagyok, és ezt nem szégyellem kimondani. Ezért ez az én Hasszán aga felesége-előadásom, nem pedig az, amelyikben a nő lehajtott fejjel megy a halálba. Ha nem úgy halt volna meg, hogy meghasadt a szíve a gyermeke miatti szomorúságban, vajon hallottunk volna-e arról a nőről, akit előbb az egyik férfihoz adták, s miután az elzavarta, más férfinak adták, anélkül hogy egyáltalán megkérdezték volna, hogy valójából ő mit akar. Senki ne mondja nekem, hogy ő a 18. század asszonya. Talán mélyebb dekoltázsú és rövidebb ruhában, tűsarkú cipő járunk, de nem sokat mozdultunk el Hasszán aga felesége sorsától.
Urbán András rendező, díszlettervező a 18. századi Hasanaginica (Hasszán aga hitvese) balladáról szólva elmondta, hogy magyar kulturális miliőben az emberek nem tudják, hogy a Hasanaginica mit jelképez, csak hogy ő valakinek a felesége.
– Vele mindenki tud azonosulni, ha olyan helyzetbe kerül, amikor a legalapvetőbb emberi jogokat megvonják tőle, és nincsenek eszközei arra, hogy hasson arra a valóságra, amely akarata ellenére ellentétes irányba kényszeríti. A Hasszán aga feleségéről beszélve valójában egy társadalomról szólunk, amelyet Hasszán aga képvisel. Nem a nő és férfi viszonyáról, hanem az erőszakos személyek, rendszer és annak a személynek a viszonyáról beszélünk, aki az áldozat szerepébe kerül. A dramatizáció során a ballada és az 1974-ben íródott Simović-drámájának szövegével (Lénárd Róbert fordította) foglalkoztunk. Az előadás szövege módosult Vedrana Božinović dramaturg szövegeivel, a mi szövegeinkkel és a színészekkel való együttműködés során. Felmerült a kérdés, hogy számunkra valóban a legnagyobb (női) erényeknek számít-e a szemérem, a szégyenérzet és az engedelmesség? Ezeket kell-e a művészeteknek népszerűsíteni?
Az előadás, a „zenei happening” zenéjét Irena Popović Dragović szerezte, akivel a rendező évek óta építi a „zenei színház” műfaját. A dalok szövegei Simović drámája alapján és az idézett művek alapján álltak össze. Amíg Hasszán aga felesége a Nem akarok szülni c. aktuális kérdéseket megfogalmazó dalt énekli, addig az aga basszusgitáron muzsikál.

– Az előadásban megtaláltam magamban a „punkénekesnőt” – mondta a címszerepet alakító Béres Márta színművésznő. –
Mindig magamból indulok ki. Keresem azt a helyzetet, azt a lelki állapotomat, amely odavezet, hogy meg tudjam formálni a rám bízott szerepet. Megkérdezem: abban a helyzetben, ha én úgy érezném magam, mint az a személy, akit alakítok, hogyan viselkednék.
Béres Márta elmondta, hogy szerencsére olyan helyzetben van, hogy ragyogó férfiak veszik körül.
– Nem akarok csak a nők pártjára állni. Azt hiszem, néha mindannyian bántalmazók vagyunk, néha pedig bántalmazottak. Engem inkább érdekel az, hogy emberként mi mindent teszünk egymásnak, mennyire nem vagyunk képesek megérteni egymást. Ez a legnagyobb tragédia, amit az előadásban bemutattunk. A hét dalból hatot lázadás fűt, mert mindegyik a tehetetlenségből, az agresszivitásból, a fájdalomból fakad mind férfi, mind női szempontból. A dalokkal a férfiak is a lelkükből azt hozzák elő, ami fölgyülemlett, amit nem tudnak másképp megfogalmazni.
Béres Márta úgy vélekedett: az egyén szenzibilitásától függ, mennyire mélyen tud belemerülni az előadásba, mennyit tud abból elfogadni. Egyeseknek ez annyira heves és fájdalmas, hogy egyszerűen visszakoznak ettől, másoknak éppen az ilyen előadás nyitja meg a lelkét. Bevallotta: a színésznek sem könnyű ilyen szövegen dolgozni, mert olyan állapotba kell, hogy hozza magát, amikor szinte az ideg-összeroppanás határára kerül.
– A Hasszán aga felesége harcol minden erejéből a gyermekéért, de nincs elegendő ereje. Mindent megtenne érte, egyik pillanatban erkölcstelenné is válik, erőszakossá az emberek iránt, mert úgy érzi, nincs más választása. Amikor ezt megérti, nincs már több harc, kitárt kézzel azt üzeni: tegyetek velem bármit – mondta Béres Márta.
A társadalmi viszonyok áldozatai nemcsak a nők, hanem a férfiak is. A Hasszán aga szerepét kiválóan alakító Huszta Dániel, aki guzlica népi hangszeren punkzenét játszott, elmondta: az aga valójában gyermekkorában szegény volt, de nagy ambíció fűti.
– Mindazt, amit elért, saját erejéből érte el, így jutott a feleségéhez is. Egy pillanatban azonban minden széthullik az életében a hagyomány és az életmódja miatt.
Urbán András előadása egyfajta lázadás. Ezen keresztül foglalkozott azzal az elnyomással, amely megfojtja a problémával való szembesülés pillanatait. Érdekelte, milyen módon tesszük félre mind a személyes gondjainkat, mind a társadalmi gondjainkat. Szerinte minden művészetnek valójában hozzá kellene járulnia, hogy az ember szembesüljön önmagával. A nézők szerint az előadást, amelyben szembesülünk önmagunkkal, nehéznek tartjuk, és hálásak vagyunk, amikor nem kell gondolkodnunk, vagy nem kell arra gondolnunk, hogy mi vagyunk a hibásak valamiért.

A színházközönség ezt a szembesülési folyamatot a bemutatón különböző szinten és érzéssel élte át Milica Grbić Komazec jelmezeiben Béres Márta, Huszta Dániel, Mészáros Árpád, Figura Terézia, Banka Lívia, Német Attila, Pongó Gábor, Sirmer Zoltán, Gombos Dániel és Ozsvár Róbert kiváló színművészek ragyogó alakítása során.
E provokatív darabnak, amely mindenkiben felszaggat bizonyos sebeket, a repríze április 30-án, valamint május 10-én és 30-án, 19 órakor lesz.