Az Újvidéki Színházban a közönség ma este az idény utolsó bemutatóján a Mikve című előadást nézheti meg.
A mikve (héberül mikweh) medence vagy víztároló. A judaizmusban rituális fürdő, amelyben a víz a szertartásos merítkezésre szolgál. Zsidó települések alapításakor a mikve az egyik első építmény, amit felépítenek, még a zsinagóga előtt, mert anélkül nincs hitélet. A mikvét a nők menstruáció utáni megtisztulásra használják, a menyasszonyoknak esküvő előtt kötelező a merítkezés, valamint szülés után is. A férfiak is használják, szintén az esküvőjük előtt, shabbatkor, ünnepnapokon.
Hadar Galron kortárs írónő szövege alapján érzékeny, megható női történetet állított színpadra Katja Pegan, a Gledališće Koper színház művészeti vezetője, akinek a véleménye szerint ma a színpadon az Újvidéki Színház társulatának legjobb színészei lépnek fel.
– Ilyen tehetséges, kiváló, munkabíró színészekkel még nem dolgoztam. Habár nem tudok jól szerbül, és egyáltalán nem tudok magyarul, mégis, amikor beszélgetnek, érzem az árnyalatbeli különbségeket – magyarázta a szlovén ajkú rendező.
Az darab szerzője nagyon vágyódott a szabadságra.
Ez a darab nem történelmi, nem a múltban, hanem a jelenben játszódik. A férjezett nők helyzetét mutatja be a zsidó közösségben. Krizsán Szilva a mikvében, a fürdőben, ahol kiderülnek a titkok a nőkről, Shoshanát, az első felügyelőnőt alakítja.
– Kendőt hordok, ami manapság az iszlámra asszociál. Ám eszembe jutott, hogy az én nagymamám is kendőt viselt. A nők, akiket a férjük tart el, függtek a családtól, a férjtől. Tudták, ha elhagyják a családjukat, elveszítik az egzisztenciájukat, nem maradhatnak a házban, nem láthatják többé a gyermekeiket.
Shoshana férfi fürdőfelügyelő, „női rabbi”, „kapitány”, aki rá kell, hogy vegye a nőket arra, hogy végrehajtsák a törvényeket.
Ez a szerep milyen kihívást jelent?
– Nagy kihívás egy szélsőségesen vallásos nőt játszani, aki számára mindenekelőtt a vallási törvény van. A szerepnek ezzel a részével talán nem is tudtam volna maradéktalanul azonosulni. Még nehezebb ebben a szerepben az, hogy róla is kiderül, hogy a vallásossága csak álca. Azt összehozni volt nehéz, hogy igazából egy nagyon érző asszony, akinek nagyon van szíve, lelkiismeretes nő, aki mindezt elfojtja és becsomagolja a törvénytiszteletbe. Azt mondhatnám, iszonyatos képmutatás, miközben nem, mert a hite valószínűleg azt diktálja, hogy a törvényt be kell tartani, csak nem tud maradéktalanul azonosulni ezzel a dologgal. Nagyon ambivalens. Ez azért nagyon jó, mert szerintem ebben a darabban kivétel nélkül minden nő így van megírva, olyan, mint az élet. Ez az írónő (Hadar Galron – szerző megj.) nagyon ismeri a nőt. Nem a nőt, hanem az embert. Nehéz olyan szerepeket játszani a színházban, amit férfiak írtak úgy, hogy nem igazán vannak kibékülve a női pszichével. Nagyon sokszor színésznőként találkozunk olyan mondattal színpadon, hogy azt mondom: ilyet az én karakterem életében nem mondana. Itt viszont minden mondat annyira igaz, annyira az elevenébe talál, hogy nagyon nehéz „mentális tönkremenés nélkül” dolgozni ezen a darabon. Talán ezért jó, hogy csak három hét próbafolyamattal készül. Nagyon megfeszített munkatempó ez. Általában hat hét alatt szokott elkészülni, pláne egy ilyen kétfelvonásos darab.
Ebben az évadban kiválóan alakított kiváló szerepeket.
– Tényleg jó szerepek vannak a hátam mögött, a hátunk mögött. Biztos a Boris Davidovicsban megformált szerep is egy nagyon-nagyon fontos állomása az életemnek, lehet, hogy fontosabb, mint a Shoshana. Ezt a bemutató előtt még nem tudom. De azt el tudom mondani a Shoshanáról, hogy nem ismertem a Mikve drámát. Ha valaki megkérdezte volna, van-e szerepálmom, soha nem mondtam volna, hogy Shoshana, a mikvefelügyelő, mert nem tudtam róla. Ha azonban tudtam volna, akkor bizony szerepálom, jutalomjáték. Nehéz szerep, de nagyon szeretem.
A Szerb Nemzeti Színház közönsége előtt az idén is játszik a nagy sikerű Hegedűs a háztetőn zenés darabban az Újvidéki Színház-béli kollégákkal. Hogy tud a színész különféle szerepekben helyt állni néhány napos szünet után?
– Szerintem a színész soha nem nő föl. A színész az a fajta ember, aki megpróbálja megőrizni önmagában a játék képességét, a fantáziadús énjét. Mindenkinek megvan gyerekkorából az a kép, amikor ledobálta padlóra a párnákat, és például tenger van, s azok szigetek, vagy lába van, és azok kavicsok. Tehát a képzeletem gyerekként fantasztikus. A kétágú létrára aggatott madzagsor bizony hárfa, és hallom is, hogy szól. A színésznek pontosan ez a dolga, hogy mindenféleképp érezze magát. Szoktam is viccelni a gyerekeimmel: azért kapom a fizetésemet, hogy bőgjek, amikor nem akarok, vagy vihogjak, amikor nem akarok. Az érzelmeimért fizetnek. Azt hiszem, akkor könnyű a színész dolga, ha jól meg van teremtve a helyzet. Ha a színpadi helyzet olyan, ami be tud „ülni” a Pavlov reflexből. Ha az történik, akkor mindig ugyanúgy érzem magam. Minden ember életében vannak olyan zeneszámok, amelyeket amikor meghall, ugyanúgy érzi magát. A színész is ezt a képességet fejleszti.
A gyermekei milyen szerepben látták a színpadon?
– Tízéves a kislányom, nyolcéves a kisfiam. Nem nagyon viszem őket színházba olyan előadásokra, amelyek nem nekik valók. Sok előadásunkat viszont megnéznek. A Csárdáskirálynőt minden gyereknek látnia kell, a Hegedűs a háztetőn musicalt is. Amikor gyerekelőadás van a színházban, arra természetesen hozom őket. A kislányom tízéves, de azt gondolom, a Mikvére őt még nem kell behozni. Ez olyan asszonydolgokat érintő előadás, amiktől még egy kicsit óvnám, míg lehet. Minden nő megérzi a bőrén. S minden nő el fog jutni azokba az életszakaszokba, amikor ezt első kézből megtapasztalja. Egy kamaszodó kislányt nem biztos, hogy meg kell ijeszteni a női lét ennyire durva valóságával – mondta Krizsán Szilvia.
A bemutatón kiderül, hogy Shoshanán kívül a többi nő – Shira (Elor Emina), Chedva (Figura Terézia), Eszti (László Judit), Hindi (Banka Lívia), Tehila (Dienes Blanka, f. h.), Miki (Crnkovity Gabriella), Elisheva (Zsivanac Léna, m.v.) – milyen titkot rejteget.