A horvátországi Zagrebačko kazalište mladih csütörtök este William Shakespeare egyik legvéresebb tragédiájával, a Titus Andronicusszal nyitotta meg a Shakespeare Fesztivált az újvidéki Szerb Nemzeti Színház Jovan Đorđević-színpadán.
Az Igor Vuk Torbica rendezte előadást, amelynek bemutatója március 23-án volt, a régió egyik legjobb produkcióját – Sreten Mokrović, Katarina Bistrović Darvaš, Mia Biondić és Rakan Rushaidat, valamint a többi színész kiváló alakítását – a fesztivál többnyire fiatalokból álló, Szerbia különböző részéből érkezett közönsége vastapssal jutalmazta.
Az angol drámaíró, költő, színész első tragédiája, a Titus Andronicus keletkezésének ideje valószínűleg 1593–1594. Különös népszerűségnek örvendett, állítólag húsz évig játszották, megszakítás nélkül. A XVII. és a XX. század közötti időszakban azonban teljesen ignorálták, elsősorban a véres cselekménye miatt, mintha a nyugati civilizáció le akart volna mondani a művészi alkotásokban megfogalmazott véres múltjáról. Egyesek azt állították róla, hogy nem is Shakespeare műve.
A Titus Andronicusszal való új, katartikus találkozásra csak a második világháború után került sor, amikor Theodor Wiesengrund Adorno német filozófus kijelentette, hogy Auschwitz után már nem lehet költészet.
Peter Brook 1955-ben a Royal Shakespeare Companyval mutatta be a Titus Andronicus véres erőszakát metaforaként értelmezve, annak tudatában, hogy sok szörnyűség történik nemcsak Európában, hanem világszerte. Ezt a produkciót Laurence Olivier és Vivian Leigh legendás hírű színészekkel a zágrábi közönség is láthatta.
A Titus Andronicus nemcsak egy krízist akar feltárni, hanem ennek összes előzményeit és következményeit. Hová vezet az út, ami bosszúval, gyűlölettel, önzéssel és agresszióval van kikövezve? Olyan világban játszódik, amelyben nincs törvény. Ahol a gyilkosság, áldozat, csonkítás, nemi erőszak, manipuláció, hataloméhség, hazugság, csalás, rasszizmus, diszkrimináció, kannibalizmus hívó szavak a történetben. Ahol mindenki mindenáron beteljesíti bosszúját, még ha önmaga és családja áldozatul esik is. A szereplők kizárólag az őket ért sérelmeket látják. Az elkövetett agressziót jogosnak, olykor szükséges eszköznek tekintik. Shakespeare nem véletlenül helyezte az ókori Rómába történetét, a Krisztus előtti időkbe. Ott nincs megbocsátás, megbánás, igazi bűnhődés és vezeklés sem. Kizárólag a bosszú természetrajza, amely az őrület és a higgadt tervezgetés között ingázik. Egy ilyen világból nincs kiút, szükségszerű a szereplők és világuk teljes pusztulása. A Titus Andronicus ugyanakkor, a királydrámák hagyománya alapján, a jobb idők reményével ér véget.
A Titus Andronicus tragédiát Jan Kott lengyel teatrológus rehabilitálta Shakespeare, a mi kortársunk c. művében.
Feltesszük a kérdést: vajon ma másmilyen-e a világ, mint évszázadokkal előbb? A félelem, a kényelem, a bizonytalanság, a lappangó helyi és globális háborúk fenyegetésének kitéve élünk a balkáni térség szörnyű háborúja után, a fogyasztói társadalomban, és a médiumokból naponta értesülünk az erőszak különböző formáiról, amelyekről eltompulva vesszünk tudomást.
A Zagrebačko kazalište mladih előadásában aTitus Andronicus a hadvezér kríziséről, „távollétéről” szól, a nemzedékek közötti összetűzésről, az idősek vak ambícióiról, akik (szó szerint is) felfalják a saját gyermekeiket. És a fiatalokról is szól, akik a valósággal való harcukat elveszítik a saját passzivitásuk, rövidlátásuk miatt.
A produkció rendezője Igor Vuk Torbica, Alisa Stojanović tanárnő diákja, aki 2013-ban szerzett diplomát a Belgrádi Drámaművészet Karának Színházi és Rádiórendezés Tanszakán. Jelenleg doktoranduszként a színházrendezés szakon munkatárs. Katarina Pejović dramaturggal keresik ennek a komplex Shakespeare-tragédiának az új értelmezését, feleletet azokra a kérdésekre, amelyektől félünk, amelyekkel nem merünk szembenézni, de tudatában vagyunk létfontosságuknak.
