A szabadkai Gyermekszínházban az Anyarajz című előadás évadvégi nyílt főpróbájára kerül sor, az elkövetkező új évadban pedig a bemutatóját is megtartják. Az Anyarajz rendezője Bartal Kiss Rita, aki Csík Mónika Miféle zergetoll? című verseskötetét vette alapul. Az előadás tulajdonképpen Csík Mónika Mamarajz című verse köré fonódik, és az anya-gyermek kapcsolatot taglalja.
Az Anyarajz díszlet- és jelmeztervezője Kanyó Janovics Erika, akivel az előadás látványvilágáról beszélgettünk. Kanyó Janovics Erika számos előadáson dolgozott, elmondása szerint 115-ön és 19 díjat kapott jelmez- és bábtervezésre.
Milyen az Anyarajz képi világa?
– A díszlethez és a jelmezhez kötődően olyasmiben gondolkodtunk, ami melegségre, lágyságra, bensőséges viszonyra utal. Amikre a mai rohanó világban oda kell figyelni, mert a nagy rohanásban eltompulhatnak ezek a finom érzések. Arra gondoltam, hogy jó lenne felidézni a régi időket. Eszembe jutott, hogy a csipke milyen szépen mutatna az előadásban. A nagymamám varrónő volt, anyám szeret horgolni, valójában így lettem én jelmeztervező, hogy mindig körülvett a kézimunka. A lényeg pedig azon volt, hogyan lehet a régit újjáalakítani. A díszletnél is erre gondoltam, hogy a régi anyagokat összerakjuk, összevarrjuk, mint a foltvarrásnál. A csipkés háttér mellett egy tábla is az előadás részét képezi, valamint ládák, amelyek szintén a régi időket idézik. A színvilág esetében, gondolva az ősi elemekre, a kékesfehér és a rozsdaszín mellett döntöttünk. Mindig is szerettem ezt a kombinációt. Az ég kék, a víz a kék, a föld, az anyaföld pedig barna, rozsdaszínű. A fények is szépen kiemelik a díszletet és a színeket, Bakos Árpád zenéjével pedig remekül kiegészül az előadás. Érdemes megnézni.
Mibe bújtattad a színészeket? Egyáltalán mi jött előbb, a díszlet vagy a jelmez?
– A színészek jelmeze megidézi a gyermeki világot, összhangban a versekkel. Érdekes módon előbb a díszletet álmodtuk meg, habár nálam ez a ritkább. A versek hangulatára összpontosítottunk és hangulatképekben gondolkodtunk. Az anya-gyermek kapcsolatát mutatjuk be, a szeretetet, a törődést, a játszást, a kis veszekedéseket, az ünneplést. Azt szeretnénk, hogy melegséget és szeretetet sugározzon ez az előadás. A mai világban sok az agresszió, ez visszaköszön az agresszív számítógépes játékokból is. Szeretnénk megmutatni, hogy szép dolgok is léteznek. A szép pillanatokra gondoltunk, amelyekre felnőttkorunkban is szívesen emlékezünk vissza. Saját magamból is kiindultam, amikor még én voltam gyerek, most pedig már nekem vannak gyermekeim.
Hogyan készült a díszlet és a jelmezek?
– Kevesen vagyunk a színházban, Szarapka Tibor szobrászművésszel szinte mindent együtt készítettünk. Ez egy kisebb előadás. Iparművészeti egyetemen jelmez- és bábtervezés szakon végeztem. Nem sokszor foglalkoztam díszlettel. Akkor is inkább olyan esetben, ha textilközpontú és nem valami súlyos konstrukciókról van szó. A mai világban valahogy mindenki mindent csinál, így ezen felbátorodva úgy gondoltam, hogy amennyiben adódik lehetőség és megtalál a téma, akkor mást is kipróbálok. Manapság sokat számít a vizualitás, a színházakban is, és ilyenkor praktikus, hogy az összképet egy művész adja. A rendező és a szöveg felállít egy keretet, amiben mozoghatok, de ezen belül is sok mindent kipróbáltam. A színház egy lánc, amely sok karikából áll. Csapatmunka, amely során kompromisszumokat kell kötni. A jelmezek esetében több szempontot kell szem előtt tartani. Ha például táncos előadásról van szó, gondolni kell a mozgásra és az izzadásra. Ismét más a helyzet a báboknál. Szeretek gyermekszínházban dolgozni, mert sok iparművészeti ágat, kézműves mesterséget kipróbálhatok. Említettem a foltvarrást, de mondhatnám a kötést, a horgolást és a szobrászatot is. Dolgozhattunk különböző anyagokkal, dróttal, papírral, bőrrel, maszkokat készítettünk... Nálunk valamelyest korlátozottak a lehetőségek, de számomra ez még így is maga a csoda. Nagy színházakban többféle műhely működik. A tervező dolga a kitervezés, a minél jobb kivitelezéshez pedig megfelelő emberek kellenek. Manapság sajnos bárki lehet jelmeztervező. Aki vásárol néhány ruhadarabot és felöltöztet valakit, arra már azt mondják, hogy jelmeztervező. Ellenben a jelmeztervezés konkrétan az, hogy elkészítem a terveket. Illusztrációkat, vázlatokat, rajzokat, ezenfelül technikai rajzokat, amelyekben elmagyarázom a szabásmintát és hozzátűzöm az anyagmintákat. Ezt mind alaposan át kell gondolni, beleértve a kivitelezést is. Ezt így kellene csinálni. A valóságban viszont más a helyzet, mert korlátozottak a lehetőségek. A kis létszámú színházaknál inkább magunkra vagyunk utalva, sok mindennel nekünk kell boldogulnunk. Ez részben nem jó, mert túlságosan sokoldalúnak kell lenni és nem érthetünk mindenhez egyformán jól, másrészt viszont remek alkalmat ad arra, hogy sok mindent kipróbáljunk és tapasztalatot szerezzünk. Legyen szó kisebb vagy nagyobb színházról, a legfontosabb végül is az, hogy az illető szeresse a munkáját és elismerjék.
Dolgoztál már Bartal Kiss Ritával, és együttműködtél Csík Mónikával is. Mire gondoltál, amikor kiderült, hogy ezúttal mindkettejükkel dolgozol?
– Nagyon szerencsés Bartal Kiss Rita és Csík Mónika találkozása, örülök, hogy a része lehetek. Szerintem csak akkor születnek jó előadások, ha a csapat megtalálja az összhangot. Nagyon szeretek Mónikával dolgozni, mert vidámságot áraszt és mindig jó ötletekkel rukkol elő, akárcsak Rita, ő hozta el Szabadkára a pelenkás színházat, különös érzékkel, lágyan, gyengéden és bájjal nyúl hozzá az előadásokhoz. Gyorsan közös nevezőre tudunk jutni.
Az Életjel Kiadó gondozásában jelent meg Csík Mónika Pópopó és Totyka című kötete, amelynek illusztrátora voltál. Nagy újdonságot hozott ez számodra?
– Az illusztrálás nem idegen számomra, mert minden előadáshoz készítek rajzokat, illusztrációkat, jelmezterveket. Újdonság volt viszont, hogy könyvet illusztráljak. Csík Mónikával Dévavári Beszédes Valéria révén találkoztunk. Legnagyobb örömömre és meglepetésemre, a Pópopó és Totyka megkapta a Vajdasági Szép Magyar Könyv legszebb gyermekkötetéért járó díjat. Ha jobban belegondolok, ez a huszadik díjam. Csík Mónikával most ismét együtt dolgozunk, remélhetőleg hamarosan megjelenik a Szekrénylakók című kötete, amelynek szintén az illusztrátora vagyok. Már alig várom.
