A Neoplanta című előadás szakmai bemutatója szombaton, bemutatója pedig vasárnap lesz az Újvidéki Színházban. Urbán András rendezővel a Végel László regényéből készült előadásról beszélgettünk.
Hogyan született meg az ötlet, hogy Végel László regényét színre vigyék?
– Véletlenszerűen alakult így. Gyarmati Kata és én eldöntöttük, hogy Neoplanta néven szerzői előadást készítünk, amely a jelenlegi Újvidékről fog szólni. Azt követően leültem Végel Lászlóval egy kötetlen beszélgetésre, s akkor kiderült, hogy éppen egy könyvet ír, amelynek szintén Neoplanta a címe. Katával sokáig nem tudtuk eldönteni, hogy az előadásunkban mennyire legyen jelen Végel regénye. Maga a regény olyan jól van megírva, hogy megkerülhetetlenné vált a munka során. Az előadásban elhangzó szöveg jelentős része a Végel regényből származik, persze Katával más kontextusba helyzetük, és kevés olyan részlete található a forgatókönyvnek, amely nem a regényből eredeztetik. A színdarab jelenkori visszatekintésből főleg a XX. század történéseivel foglalkozik. Az előadásban a múltbéli pillanatok találkoznak a jelennel.
Mire helyezi a hangsúlyt az előadás?
– Ha Újvidékről beszélünk, akkor megkerülhetetlen a multikulturalizmus, illetve a kvázi multikulturalizmus a városban. Úgy veszem észre, hogy sok dologról van egy csomó képzetünk, elképzelésünk, amelyek még a régi Jugoszláviához kötődnek, és valóságban ezek már nem léteznek. Hajlamosak vagyunk úgy viszonyulni a dolgokhoz, mintha még minden úgy lenne, mint régen, holott a valóság már nem az. Egy furcsa álomvilágban élünk. A valósággal az tud lépést tartani, aki se nem szépíti, se nem csúfítja azt. A nemzeti hovatartozás és más érzékenyebb témákhoz való szabad viszonyulás nem jelenti azt, hogy a interkulturális vagy a multikulturális eszmét rombolnánk. Tulajdonképpen az a gyanús, ha valaki úgy viselkedik, mintha az emberek nyitottak lennének Újvidéken, mintha a kisebbségek nem lennének megkülönböztetett vagy hátrányos helyzetben, vagy mintha nem lenne semmilyen probléma. Egy városhoz való tartozás egy külön identitást jelent, amely különbözik attól az érzéstől, hogy milyen egy nemzethez, politikai csoporthoz vagy szexuális orientációhoz tartozni. Újvidék esetében igencsak kérdéses, hogy mit is jelent ez az identitás. A városban nagyon jelentős a betelepülés mértéke, s olyan politikai miliő alakult ki, ahol folyamatosan a nemzethez vagy az országhoz való tartozást hangsúlyozzák. Az ember elvileg nem egy államban, hanem egy szűkebb területen, egy adott környezetben él. Egy város értékei éppen ebből a szűkebb környezetből erednek, az adott ideológia azonban éppen az ellenkezőjét sulykolja belénk. A kisebbségek sokszor jól jönnek, mikor azt kell felmutatni, hogy egy környezet multikulturális, de a többség viszonya a kisebbségekhez már egy másik történet. Mindezekkel a kérdésekkel foglalkozik az előadás, amely a maga módján egy szókimondó, provokatív darab.
Mi az üzenete a regénynek, illetve a darabnak?
– Egyfajta szembenézés önmagunkkal, a sorssal, a társadalommal, de nem történelmi, hanem a jelenkori vonatkozásban. A Neoplanta Újvidék város latin megnevezése, de értelmezhetjük új térként, új területként is. A színdarab Újvidékről szól, és abból építkezik, ennek ellenére emberi és művészi szempontból értelmezhetjük tágabban is.
n Hogyan „kell” egy kortárs szerző művét színre vinni?
– Szeretek kortárs szerzőkkel dolgozni, számomra nagyon fontos a kommunikáció az adott emberrel. Végel Lászlóval nagyszerű együttműködni, mert kiválóan ismeri az újvidéki viszonyokat, és nagyon jó kortárs irodalmár. Érdemben tudok vele beszélgetni azokról a problémákról, amelyeket én látok, ugyanakkor ő ismeri az én színházi munkásságomat. Teljes bizalommal adta át a regényét, nem kérte számon, hogyan dolgozunk, értette, hogy mit akarok csinálni.
Az első előadásokra elkelt minden jegy, mi az oka a nagy érdeklődésnek?
– Végel László munkássága vonzza az embereket, vannak, akik szeretik nézni az én előadásaimat, és nem utolsósorban ez a darab Újvidékről szól.
