Az Újvidéki Színház 40 éves jubileumát a budapesti Nemzeti Színházban is megünnepelték, ahol az Opera ultima előadással vendégszerepelt a társulat. Ezt megelőzően Baráth Ferenc plakátkiállítását Zalán Tibor, Léphaft Pál karikatúrakiállítását Balázs Attila nyitotta meg, valamint levetítették Siflis Zoltán Akik bennünket néznek, azoknak a szeme tükör című, az Újvidéki Színházról készült dokumentumfilmjét.
Ezt a jubileumot az ünneplésnek szenteljük, ennek egyik állomása volt ez a mai fellépés – mondta Venczel Valentin, az Újvidéki Színház igazgatója csütörtök este, a színházi előadás után a Nemzeti Színházban tartott üdvözlő beszédében.
Mint mondta, a színház a kezdetektől fogva része az egyetemes magyar színjátszásnak, mint ahogyan része a vajdasági magyar, illetve a szerbiai színjátszásnak is.
– A Nemzeti Színház megnyitotta kapuit a határon túli színházak előtt, vendégjátékunk pedig meghajlás volt az egyetemes magyar színjátszás előtt. Ezzel túlléptünk azon a megosztottságon, ami a magyar színházakat határon túliakra és magyarországiakra osztja. Mindeközben elsősorban természetesen az Újvidéki Színházat ünnepeltük. Köszönetet mondunk Vidnyánszky Attilának és a Nemzeti Színháznak, amiért nem csak meghívtak bennünket, de részei is ennek az ünneplésnek. A jövőben arra törekszünk, hogy az ilyen estek ne számítsanak kuriózumnak, hanem váljon egy teljesen természetes, kollegiális, baráti együttlétek sorozatává – mondta Venczel Valentin.
Vidnyánszky Attila, a budapesti Nemzeti Színház igazgatója arról szólt, hogy ez a vendégszereplés egy együttműködés kezdete:
– Évi jelleggel rendszeressé kell tennünk ezeket a vendégszerepléseket, de akármilyen nagyobb lélegzetű előadásról legyen szó, a Nemzeti Színház kapuja nyitva áll. Emiatt szeretnék folyamatos kapcsolatban állni az Újvidéki Színházzal, hogy betekintésem legyen, épp milyen előadásokat készít. Sajnos ezúttal kevesebben tekintették meg a vendégjátékot, de kitartó ember vagyok. Addig nem nyugszom, míg a külhoni vagy vidéki színházak vendégszerepléseire is telt ház nem lesz a Nemzeti Színházban. Erre feladatként tekintek és biztos vagyok benne, hogy ezt elérjük – hallottuk az igazgatótól, aki lapunknak arról is szólt, hogy ezt miért tartja szívügyének.
– Négyszer rendeztem Vajdaságban, felejthetetlen volt, sőt a kilencvenes évek elején majdnem elfogadtam egy főrendezői állást. Ekkor kialakult bennem a kötődés, szívügyemnek érzem egészében véve a vajdasági magyar színjátszás ügyét. Határon túliként szeretném azt hinni, hogy egységes színházi kulturális vérkeringés részei vagyunk mindannyian. Jó lenne, ha tudomásul sem kellene vennünk a határokat. Nyilván ez még odébb van, de efelé haladunk. Erre mostanában akadtak jó példák, ellentétben a kilencvenes évekkel, amikor nagyon ritkák voltak a vendégjátékok. Szeretnék segíteni a zentaiaknak, Vukosavljev Ivánnak és társulatának, őket is együttműködésre kérném fel, a szabadkaiakat szintén. Elkezdtünk valamit, komolyan gondoltam, hogy évente akár száz határon túli előadást is vendégül lássunk. Idén ez valamivel kevesebb lesz, de jövőre már szeretnénk megvalósítani a százat. Biztos vagyok benne, hogy a közönség érdeklődését is sikerül felkeltenünk, hogy megértsék és megérezzék: érdemes figyelmet fordítaniuk a határon túliak előadásaira, mert különleges élményt nyújtanak.
