Gerendás Péter Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, előadóművész, szövegíró vasárnap a Facebookon írt egy hosszabb üzenetet, melyben bejelenti, elhagyja az országot
"Nagyon fájnak nekem azok a mondatok amelyeket le fogok írni, de nem dughatom tovább a fejemet a homokba - írja. - 15 lemez, számtalan rangos díj után úgy döntöttem, hogy befejezem itthoni tevékenységemet. Ennek számos oka van. Az egyik ok a hazánkban tapasztalható fasizálódás."
Gerendás hosszasan ír arról, hogy sajnálja, szakmailag sosem volt sikere. Mindig más ismert zenészeket kísért. Sokszor csak céges rendezvényekre hívták, amelyeket azért vállalt csak el, hogy eltartsa a családját, ma viszont már ezek a fellépések is megszűntek.
"Az elenyésző számú koncertek helyét átvették a vendéglátó helyek és a céges, sonkatekercs mellé játszott aláfestő zenék - folytatta. - Utáltam, ahogyan hátat fordítva zabáltak jólöltözött hölgyek, urak, akik felettébb leszarták a produkciót. Ma már ezeket visszasírom, mert játék közben a számlakönyvemre koncentráltam, a családomat tartottam el abból, hogy a művészetemet a kaszinótojás mellé felszolgálták. A cégek csődbe mentek, de addig még gyorsan, a helyemet átvették a napi rendszerességgel jelentkező tehetségkutatónak álcázott valóságshow-k hősei, akik három percig tündökölnek, de utánuk folyamatosan jön az utánpótlás, és mivel tehetségekben rendkívül gazdag ország vagyunk, kilátás sincs arra, hogy az elkövetkező 30 évben ne takarja ki valaki néhány percre a napot. Koncertek nincsenek. Felkérnek, aztán lemondják.”
Mint írja, a megélhetés érdekében szinte mindent eladott, köztük féltett hangszereket is. „Az életem során összegyűjtött javaimat eladtam, amit mind feléltünk. Zongora, ami sokat jelentett nekem, gitárok, amelyeket a spórolt pénzemből vettem. Néhány hete egy 30 éve dédelgetett 66-os Stratocaster gitártól váltam meg, amelynek eladása(nagy érték) pont egy hónapi megélhetésünket biztosította. Pedig nem élünk nagy lábon. Ez nem normális dolog. Ez az ország élhetetlenné vált . Értéktelenné vált az érték. Felment az ára a selejtnek. A gyermekeim az iskolában akkor vannak megdicsérve, ha mozdulatlanul ülnek a padban, mint a robotok. Az ablak akkor nyílik ki automatikusan, ha a műszer oxigénhiányt jelez. Igazgatói intőt kapnak jelentéktelen csínyekért” írja.
Azt, hogy merre megy, még nem tudja.
„Ezért úgy döntöttem, hogy elindulok valamerre. Még nem tudom igazán merre. Dél felé, vagy inkább északra? Sikerül-e, vagy nem? 57 éves vagyok. Ennyi idős korában apám már vágta a centiket a nyugdíjhoz. Nekem se nyugdíjam nem lesz, se centim.”
