A szabadkai zenede patinás épülete
A szabadkai Zeneiskola Szerbia egyetlen zeneiskolája, ahol középfokon két nyelven, szerbül és magyarul is folyik tanítás. 1868-ban alakult meg, idén ünnepli fennállásának 150. évét. Az ünnepi év első rendezvénye a hónap elején zajlott, ekkor került sor a Kamarazenei estre, amelyen a szabadkai Zeneiskola diákjai, valamint maribori és belgrádi diákok léptek fel. A másfél évszázados fennállás és a várható rendezvények kapcsán Dragana Nikolićot, a szabadkai Zeneiskola igazgatóját, valamint Tokodi Károly igazgatóhelyettest kérdeztük.
– Az első rendezvényünk a Kamarazenei est volt. Iskolánknak 25 kamaraegyüttese van, az esten azok léphettek fel, akik átmentek a meghallgatáson, továbbá a maribori zenei konzervatórium és a belgrádi Davorin Jenko zeneiskola diákjai. E két iskolával még Barlai Edit, a Zeneiskola volt igazgatója alakított ki együttműködést, mi pedig ezt folytatjuk, mert fontosnak tartjuk ápolni a jó kapcsolatokat. Egy tanévben, a kamaraestünk mellett több állandó programunk is van. Az iskolanappal kezdjük októberben, novemberben pedig megemlékezünk a tanügyi dolgozók napjáról, ez alkalomból legutóbb a tanáraink léptek fel. Ezután ünnepi hangulatban tartjuk meg a karácsonyi és újévi koncertjeinket. Az alapfokon tanulók a Népkör MMK-ban, míg a középiskolásaink a városházán léptek fel. Ugyancsak nagy eseményünk az érettségi koncert, amelyet a második félévben tartunk meg. Ilyenkor az érettségizők zenekarral lépnek közönség elé. Erre Szerbiában ritkán akad példa, esetleg két iskola összevonásával. Mi úgy oldjuk meg, hogy a diákokkal a tanárok is fellépnek, ezzel is jó példát mutatva. Nagy munka megszervezni a koncerteket. A szervezés szinte mindenkit megmozgat az iskolában, a közönség ezt nem tudja, de nem is kell ezzel foglalkozniuk. A lényeg, hogy élvezzék a koncertet. Idén ezek a koncertek mind a 150. évforduló jegyében zajlanak majd. Az ünnepi évben tervezünk kiállításokat és előadásokat is. Szeretnénk felkérni Pekár Tibort, hogy meséljen a zeneiskola múltjáról, és persze elhívni más nyugdíjas, széles körben elismert tanárunkat, karmesterüket és volt diákunkat is, akik másik városban vagy külföldön dolgoznak. Nagyon sok művészt említhetnénk, akik meghatározó szerepet játszottak és játszanak ma is úgy az iskolánk, mint a város művelődési életében. Emellett különféle estekre is sor kerül, csaknem minden tanszakunk tart majd külön koncertet. Sok minden még alakulóban van. Színvonalas, nagyszabású műsorokban gondolkodunk, de mindez függ attól is, hol és hogyan tudjuk kivitelezni a rendezvényeinket. Mindenképpen azt szeretnénk, hogy méltóak legyenek az évfordulóhoz és maradandó élményt nyújtsanak. Iskolánkban sose unalmas, naponta történik valami érdekes. Minden héten tartunk koncerteket. Keddenként nyílt órákat, szerdánként ún. diákhangversenyeket, csütörtökönként pedig főleg a tanszakok mutatkoznak be. Csodaszép a dísztermünk, ahol a diákok megtapasztalhatják, hogy milyen a közönség elé állni. Ezek a fellépések nyitottak bárki számára. A zeneiskolánk diákjai számos más rendezvényen is fellépnek városunkban. Fontosnak tartjuk, hogy népszerűsítsük az iskolánkat és a zenét. A zene nem a négy falnak szól, a diákokat arra biztatjuk, hogy amit megtanulnak, azt mutassák is meg. Ebben is jó példával járnak elöl a tanárok – hallottuk az igazgatótól és az igazgatóhelyettestől.
A szabadkai Zeneiskolában megközelítőleg száz diák tanul középfokon és ötszáz alapfokon, szerb és magyar nyelven. A választék hat szakot tesz ki, ezek a klasszikus-zenei előadói, az elméleti, a jazz, a népzenei, az egyházzenei és a hangtechnikusi szakok.
– Az iskolák tavasszal pályáznak a minisztérium felé, a tervezett szakokra vonatkozóan. Eddig mind a hat szakunk megnyílt, tavaly viszont három megnyitására nem kaptunk engedélyt, ezek az egyházzenei, a népzenei és a hangtechnikusi. Ez több szempontból is nagy gondot jelent. A tanárok esetében probléma, hogy így kisebb a teljesítményük. Ami a népzenei szakot illeti, ahhoz Szabadka a legmegfelelőbb város, amit ugyebár a multikulturalizmus jellemez. A minisztérium viszont csupán a jelentkezők számát veszi figyelembe, holott a tehetséggondozásnál más a helyzet. Nem nézhetjük csak a számadatokat. Akik helyben tanulnának, azoknak meg kell adni ezt a lehetőséget, bármennyien is vannak, mert a szakok bezárásával elmennek a tehetségeink. Ha egy szak nem nyílik meg, az érdekelt diák máshova megy el azt tanulni. Ez nem olyan iskola, ahova a diákok gyors megfontolásból iratkoznak be. A középfok előtt több évig járnak ide a tanulók alapfokra, és ezeket a tanulókat már mind ismerjük, mert ez az iskola olyan, mint egy nagy család. Ugyanakkor nem tudhatjuk előre, hogy az adott évben pontosan hányan jelentkeznek és mely szakokra. Épp csak megközelítőleg, mivel felmérést készítünk a környező alapfokú zeneiskolákban is, Törökkanizsán, Magyarkanizsán, Zentán, Adán, Óbecsén és Topolyán. Az osztályok megnyitása nagy erőfeszítésünkbe telik, de keményen harcolunk. Sokat jelent számunkra a Magyar Nemzeti Tanács támogatása, óriási segítséget nyújtanak abban, hogy a minisztérium felismerje: ez Szerbiában az egyetlen zeneiskola, ahol két nyelven folyik a tanítás, szerbül és magyarul. Nagyon fontos, hogy lehetőségek adjunk a tanulásra a magyar ajkúaknak, de ugyanúgy a szerbül tanulóknak is. Jó lenne például, ha még egy osztály nyílhatna szerbül az előadói szakra, mert erre igény mutatkozik. Amikor sok a jelentkező, és leteszik a felvételit, jó tanulók és versenyekre is járnak, de nem jutnak be, az nagyon szomorú. Nagy probléma az, amikor nem vehetjük fel a tehetséges diákokat. Egyszer jelentkezett egy lány, aki nagyon jó volt, ígéretes tehetség, a generációja legjobbja, biztattuk is, hogy jöjjön az iskolánkba, de nem jutott be, a vonal alá került. Számunkra a legfájdalmasabb meghúzni azt a bizonyos vonalat. Minden iskola harcol a diákokért, a minisztérium sincs könnyű helyzetben, de szükség van valamiféle kompromisszumra – véli Dragana Nikolić és Tokodi Károly.
