Sziklák az úton

Nem olyan régen a Facebook bugyrában rátaláltam egy csoportra, ahol elfuserált randikról, kapcsolatokról írnak történeteket a tagok, névvel vagy anélkül, ki mennyire bátor. Hogy hogyan keveredtem oda, azt nem tudom, de a mai napig csendes olvasója vagyok a csoportnak. Sokszor kerül fel olyan poszt, amelyen jót derülök, mert az írója szinte zseni a megfogalmazás terén, akadnak azonban igen kiborító történetek is bántalmazó kapcsolatokról, rámenős volt kedvesekről.

Olvasgattam, olvasgattam, és közben azon gondolkodtam, mennyit változott a világ a párkapcsolatok terén. Az én felfogásom már túl régimódinak bizonyul ahhoz képest, ahol most tart a világ. Bár nem sokszor, de néha napján még eljutunk egy-egy retró buliba a társasággal. Többször szóba került már a barátnőimmel az, hogy mekkora szerencsénk van, hogy nekünk már nem kell keresgélnünk, a mi tündérmesénk már beteljesedett. Ha nem így lenne, akkor bizony most elég nehéz helyzetben találnánk magunk, ha a jelenlegi felhozatalból kellene választani: a leggyakoribb a folyamatosan bambuló úriember, akiről messziről látszik, hogy nem az első sörösüveg van már a kezében, esetleg a fenékbe markolós, aki még mindig azt gondolja, hogy ez egy élhető és sikeres udvarlási szokás.

NEKIK NÉHA CSAK EGY JÁTÉK A MÁSIK

Gondolataim messze szálltak, miközben sétáltam az egyik középiskola felé, ahol az interjúalanyaim vártak rám. Bár közel sem járunk azonos korban, sőt még egy generációhoz sem tartozunk, mégis kíváncsivá tett a véleményük, annak tükrében, hogy életük minden pontját teljesen átjárja már a technika, így az ismerkedési szokásaik is ehhez kapcsolódnak már. Eltökélten próbáltam választ kapni arra, hogy mikor fordult ekkorát a világ, mikor veszett ki az életünkből a „meglátni és megszeretni” felfogás, az álomkép a sírig tartó szerelemről. Éreztem, hogy nem én leszek az, aki meghozza a nagy áttörést a témában, de talán ezután világosabb lesz a kép.

Ahogyan sétáltam, végig arra gondoltam, lehet, hogy ezzel a beszélgetéssel felesleges kört futok, hiszen úgyis tudom, mit fognak mondani. Arra azonban, amit válaszul kaptam, nem számítottam.

Két harmadikos diák volt olyan bátor, hogy megossza velem a meglátásait a témával kapcsolatban. Még szívesebben segítettek, amikor felajánlottam a névtelenség lehetőségét, hiszen nekem nem az a fontos, hogy ki mondja, hanem az, hogy mit. De, hogy ne legyen az, hogy a lány így, a fiú pedig úgy véli, legyen most egy kis ideig a nevük Anna és Peti.

Azt rögtön megtudtam, mindketten megtapasztalták már, milyen az, amikor az ember párkapcsolatban van. Anna jelenleg is abban él, már másfél éve van együtt a párjával, akivel már korábbról is ismerték egymást, azonban egy álmos újévi napon kezdődött az ő kapcsolatuk. Petinek jelenleg nincs barátnője, azonban legutóbbi párját ő is személyesen ismerte meg, a beszélgetést viszont a közösségi médián folytatták.

– Számomra nagyon fontos az, hogy először élőben, szemtől szembe meglegyen az első benyomás. Szeretem látni, hogyan is néz ki pontosan a szimpátiám, hogyan mosolyog, fejezi ki magát. A chaten viszont felszabadultabban folyhat a kommunikáció. Ha röviden kellene megfogalmaznom, akkor mindkét ismerkedési forma egyformán fontos, csak mindkettő más miatt – véli Anna, akivel Peti is egyetért.

– Az interneten keresztül teljesen máshogy viselkednek az emberek, mint élőben, ezért is szoktam szorgalmazni a személyes találkozást – teszi hozzá a fiú, és mosolyogva elmondja, ő még szereti a romantikus sétákat, az összebújós filmezéseket.

A mai világban egyre többet lehet hallani a társkereső applikációkról. Ezt szinte már nem is lehet korosztályra szabni, hogy ki az, aki leginkább használja a hétköznapokban. Interjúalanyaim esetében is kíváncsi voltam, mennyire élnek ezzel az ismerkedési lehetőséggel, de a válasz egy egyértelmű „nem” volt a részükről.

– Nekem az nagyon fura lenne, hogy csak így random emberekkel, a képek és az adatok alapján elkezdjek beszélgetni – vallja be Peti, majd Anna veszi át a szót. – Nem mellesleg veszélyes is, mert nem lehet tudni, hogy pontosan ki van a képek mögött. Esetleg úgy beszélgetnék ott valakivel, ha már korábban hallottam róla, talán láttam is, így tudnám, hogy valóban ő az.

 Nektek mi a fontos a párotokban? A külső vagy a belső a lényegesebb?

– Lehet, hogy most sokan meg fognak kövezni ezért, de nekem a külső egy fontos szempont – ragadja magához a szót félénken Anna. – Szeretem, ha jól néz ki a párom. A másik lényeges dolog, hogy az érdeklődési körök, ha nem is teljesen egyeznek, de azért valamennyire fedjék egymást.

– Számomra is a külső az első helyen áll – árulja el Peti. – Nagyon fontos azonban, hogy megbízhassak a páromban, és az is, hogy legyen közös témánk, tudjunk beszélgetni.

Amikor arról kérdezem őket, hogy szerintük mi az a probléma, amellyel a korosztályuk küzd a párkeresés terén, Peti egyértelműen rávágja, hogy szerinte a bizalom egy igen sarkalatos pontja a mai fiataloknak. Anna emellett úgy érzi, az ő korosztályuknak sokszor még komolytalan a hozzáállása egy párkapcsolathoz.

– Játéknak gondolják az egészet – vágják rá szinte egyszerre, abban viszont megegyezünk, hogy nem kell általánosítani, és tisztelet a kivételeknek.

– Szerintem a fiúk körében fordul elő inkább ez a jelenség. Úgy gondolom, hogy a mostani fiúk nem látják már a lányokban azokat az értékeket, mint amelyeket régen apáink vagy nagyapáink. Nem is becsülik meg őket, sőt, lehet, hogy le is nézik őket. Néhányuk számára a lány csak egy tárgy.

– Ez én is érzem egyébként – folytatja Anna. – Ezt azonban nem csak a fiúkra lehet mondani. A lányok körében is igen gyakori az egyéjszakás kaland. Én ezt nem tudnám csinálni, hiszen ahhoz, hogy én valakivel „úgy” legyek, ahhoz kell egy bizalmi szint. Szerintem ez egy értelmetlen dolog.

 És azok, akik csak egyéjszakás kalandokat keresnek, nem félnek attól, hogy később, amikor már egy állandó társra vágynak, nem veszik őket komolyan?

– Szerintem ők nem félnek attól, hogy mi lesz holnap. A mának élnek – zárja gondolatait Anna.

SOK ÖSSZETEVŐS PROBLÉMA

A fenti interjú után, egy baráti csevej alkalmával, amikor szóba került a témám, egyik ismerősöm, szerencsétlenségére vagy sem, elszólta magát:

– Engem kellett volna kérdezned!

Nem hagyott nyugodni a gondolat. Éreztem, hogy ha a fiatal interjúalanyaim után egyből a szakember véleménye következne, lyukat hagynék pont ezen a helyen. Így néhány órával a kijelentését követően fel is hívtam, teret adva annak, hogy elmondhassa, milyen problémákat vél felfedezni a 30–40 közötti korosztályt illetően. A névtelenség lehetőségét ő is szívesen fogadta, és arra kért, legyen ő most Milán. Túl van már néhány komolyabb kapcsolaton, de akadt valamennyi rövidebb életű is.

– Szerintem ez sok mindenből tevődik össze – zárná rövidre, de ismerem már annyira, hogy tudjam, kérdés nélkül is kifejti, mire gondol. – A legnagyobb probléma elsődlegesen, úgy gondolom, az anyagi része. Egy átlagember, ha normálisan szeretne élni, akkor két lehetősége van: vagy egy munkahelyen dolgozik napi 12 vagy több órát, vagy vállal plusz melót, és „maszekol”. Ebből jön a másik gond, hogy már semmi másra nem marad ideje. Ha ezt rövidre szeretnénk zárni, akkor úgy lehetne mondani, hogy vagy van időd, de akkor pénzed nincs, vagy lesz pénzed, de akkor időd nincs. Ezt a partner nem biztos, hogy megérti, hiszen ebben a korban a nők már szeretnék beteljesíteni azokat az álmaikat, amelyeket eddig nem tudtak. Itt már mérlegelni kell, hogy mire költöd a pénzed: arra, hogy te megélj, vagy arra, hogy megadd a párodnak az áhított dolgokat, az utazást, a minőséges időtöltést.

Milán úgy véli, a közösségi média szerepe sem könnyíti meg a párkeresést, hiszen ez a világ teljesen eltér a valóságtól. Minden szegletéből a jót és a szépet közvetíti.

– A következő az, hogy az emberek úgy érzik, a kapcsolatoknak már nincs tétje. Mindenki elvesz belőle annyit, amennyi neki elég és jó, majd feladja, és az élet megy tovább. Már nem úgy bánnak a kapcsolatokkal, mint régen, hanem úgy vannak vele, hogy ha ez nem jön össze, akkor majd lesz másik. Már a keresésnek is számos lehetősége van a különféle applikációknak köszönhetően. Régen ez nem volt ennyire az emberek feneke alá téve. Akkor udvarolni kellett, elvárt volt egy alapkultúra. Ez most már másodlagos. Most az a lényeg, hogy kinek milyen autója van, ki mennyire menő, milyen szerepet tölt be a közösségi médiában. Itt arra gondolok, hogy vannak azok a lányok, akiknek a képeit több százan is kedvelik, és vannak, akik ennél jóval kevesebbet gyűjtenek be egy-egy fotóval, ezáltal bennük kialakulhat egyfajta önbizalomhiány is – mondja.

A már kialakult kapcsolatokat szerinte egyre nehezebb fenntartani. Úgy véli, ez az időhiánynak is köszönhető, ugyanakkor ebben a korosztályban, ahol már válás is történhetett, közrejátszanak a külső tényezők is.

– Itt nagyon fontos kérdés az is, hogy egyik vagy másik el tudja-e fogadni azt, hogy pl. a párjának az előző házasságából már van egy gyermeke. Ez is tud bonyodalmakat okozni, mert hiába jönnek ki jól egymással, hiába klappol minden, ha a gyermek azt mondja, hogy ő nem szeretne pótapukát vagy pótanyukát, akkor az rányomhatja a bélyegét a dolgokra. Ha pedig a gyermek érdekeit nézi a szülő, már pedig sok esetben ez így van, akkor könnyen véget is érhet az addig jól működő románc – magyarázza.

Milánnak, bár alakulóban van egy kapcsolata, sok a nehezítő körülmény körülötte. Emellett bevallja: ha az ember sokat volt már egyedül, akkor nehezebben enged be egy szerelmet az életébe. Rámutat, ilyenkor már kialakította a saját kis szingli életét, az ehhez tartozó rutinjait, és nem biztos, hogy ezt szeretné megtörni, de az is kérdéses, hogy el tudna fogadni valakit maga mellett.

 És ha nagyon megszereted? – kérdem.

– Ilyenkor már óvatosabban szeret az ember – válaszolja.

KÉPERNYŐ MÖGÖTTI VÁLASZTÉK

Dér Bakos Rebeka szociológus úgy gondolja, a mai párkeresés már kicsit fogyasztásszerűvé vált. Mind mondja, régen a véletlenre volt bízva ez az egész, és még léteztek azok a találkozások, amikor az ember megismert valakit, és nem tudta elfelejteni, a kapcsolatok pedig egy életre szóltak.

– Ma már szerteszét van mindenki, folyamatosan rohanunk. Minden felgyorsult. Emellett úgy érzem, hogy türelmetlenek is lettünk. Az ismerkedés áttevődött az online térbe, néhány üzenetet váltunk látatlanban. Ott nem látjuk a másiknak az arckifejezéseit, nem fejtjük ki úgy a gondolatainkat, nem érezhetjük a másiknak a kisugárzását, talán máshogy is értelmezzük, amit írt. Az emberi dolgoknak a hiánya miatt lehet, hogy egy olyan személyt kosarazunk ki, aki amúgy élőben szimpatikus lenne. A fogyasztói társadalom és a közösségi média forradalma magával hozta a különféle társkereső applikációkat, ennek köszönhetően pedig manapság párt találni olyan, mintha autót venne az ember. Bármennyire is csúnyán hangzik ez, tényleg így van, hiszen ahogyan egy autó esetében ki tudjuk választani a jármű színét, azt, hogy hány üléses legyen, legyen-e benne ülésfűtés vagy sem, úgy tudunk párt is keresni magunknak. Bejelölhetjük a lakhelyét, azt, hogy sportoljon-e vagy sem, és mindent, ami számunkra fontos. Ezáltal tálcán kínálják nekünk a választási lehetőségeket – véli a szakember, aki úgy érzi, a Covid-járvány óta az emberek visszahúzódóbbak lettek, ezek a lehetőségek pedig kapóra jöttek nekik ahhoz, hogy már ezért se kelljen kimozdulniuk otthonról.

Amikor arról kérdezem, hogy ez a felgyorsult élet hozzájárult-e ahhoz, hogy manapság egyre több házasság megy tönkre, röviden annyit válaszol: ma már mindenki úgy házasodik, hogy tudja, van kiút.

– Ez régen nem így volt. Sokkal nagyobb súlya volt ennek a döntésnek, hiszen az ember élete végéig azzal kellett, hogy legyen, akit akkor választott. Máskülönben kinézték a társadalomból, megbélyegezték. Ma már teljesen elfogadott lett, ha szétmennek az emberek.

 Ennek tükrében szerinted hanyadik helyen áll manapság a hűség egy párkapcsolatban? – teszem fel a kérdést.

– A hűség mindig is fontos volt – válaszolja Rebeka. – Viszont azt látom, hogy manapság inkább az anyagi javak tartanak össze egy kapcsolatot.

A szakember szerint egyre több kulturális és társadalmi tényező is befolyásolja a párkeresést, amelyek eddig talán nem is számítottak szempontnak. Szerinte, amíg régen akadályozó tényező volt a nyelv, hiszen a vajdasági magyarok legtöbbje nem tudott úgy szerbül, mint most, addig manapság ez sem gátol senkit, erre példa a vegyes házasságok egyre növekvő száma. Úgy gondolja, a mai modern társadalomban az is fontos tényező lehet, hogy kinek milyen étkezési szokásai vannak, vagy az is, hogy valaki környezetvédő-e vagy sem. Mindezek mellett megmaradtak a hagyományosnak tekinthető értékek is, mint a vallás, nemzeti hovatartozás, iskolai végzettség.

– A vajdasági magyarok esetében nem hanyagolható el a migráció sem. Ha a pár egyik fele külföldön képzeli el a jövőjét, mert szerinte itt nem lehet megélni, még a másikuk itthon szeretne maradni, akkor itt értelemszerűen nem egyezik a jövőképük. A fiatalok esetében, de nem csak náluk, meg kell említeni a közösségi média által vetített képet is. Naponta beleütközünk a tökéletes nőkbe, akiknek nincs narancsbőre, folyamatosan van idejük edzeni, odafigyelni magukra, van pénzük különféle szépészeti beavatkozásokra. Vagy a tökéletes házakat látjuk ott, és már nem is tudjuk értékelni a mi kis otthonunkat. Ezek a felpumpált értékrendek nem feltétlenül tükrözik a valóságot – véli a szociológus.

Akkor, ha valaki nem kigyúrt pasi, vagy cicababa nő, akkor nem is jöhet szóba?

– Ezek instant örömök. Egy kicsit olyanok, mint a pornófilmek, ott is látjuk, mi történik, és vizuálisan túlingerelődünk, aztán, ha szembejön velünk egy valóságos test, az már nem váltja ki belőlünk ezt a hatást. Találkozunk a hús-vér emberrel, és nem lesz érdekes.

Dér Bakos Rebeka jótanácsként még csak annyit tesz hozzá, hogy kicsit jobban el kellene határolódni ezektől a dolgoktól, és nem kellene készpénznek venni azt, amit a közösségi médiában látunk. Rámutat, a kommunikáció hiánya is égető problémát jelent a párkapcsolatok esetében, és bár jól tudja, folyamatos szélmalomharcot kell vívni annak érdekében, hogy tudatosítsák az emberekben, hogy minél kevesebbet kütyüzzenek, és többet beszélgessenek egymással, szinte elkerülhetetlen ez az egész, hiszen már az életünk szerves részét képezi.