Aki ősszel darut, darucsapatokat szeretne látni, netán fényképezni, erre legnagyobb esélye van Bánátban az Aracsi pusztatemplom és a Sóskopó Speciális Természeti Rezervátum között húzódó térségben, ahol napközben ilyentájt bizton találkozhat a kecses, hosszúlábú, szürkeruhás, mégis elegáns darumadarak kisebb-nagyobb csapatával. A Sóskopó régtől fogva pihenő, éjszakázó állomáshelye a jellegzetes nagy V-alakban dél felé vonuló darucsapatoknak. Mielőtt novemberben Bánátban több ezerre duzzadna a portyázó darvak száma, a kelet-magyarországi Hortobágyi Nemzeti Parkhoz tartozó, darubarát vízgazdálkodást folytató halastavakon, a sekély vízzel elárasztott területeken több mint százezer daru verődik össze.
Darucsapat száll a Sóskopó irányába, háttérben Aracs (Gergely József felvétele)
Aracs romtemploma környékén napközben, egészen naplementéig folyamatosan táplálkozó, a kukoricatarlókon elhullott szemeket szedegető darucsapatokat nehéz akár csak párszáz méterre is becserkészni. A nyílt, takarás nélküli terepen legkevésbé a szántó-vető traktoroktól tartanak. A gyorsabb mozgású gépkocsi közeledtére a legelésző, a kelő búzát csipegető csapatok őrszemei idejében riasztó jelzést adnak le, és néhány gyors lépés megtétele után máris szárnyra kap minden madár. Ha szerencsénk van, akkor egy-egy, a nagyobb csoporttól lemaradt 3–4 tagú családi csapatot – az idei költésből származó fiatalok együtt maradnak a szüleikkel – közelebbre is becserkészhetünk. A fiatal daruk kétéves koruk után válnak ivaréretté és állnak párba.
A késő délutáni, párafátyolos napsütésben látványos felvételeket készíthettem az alacsonyan, méltóságteljesen, kimért szárnycsapásokkal a Sóskopó irányába repülő darumadarakról, miközben a hátérben ott magasodik, kiemelkedik a horizontból a még romjaiban is tiszteletet parancsoló, az idővel lassan évezrede dacoló Aracsi pusztatemplom kopottvörösbe hajló világító téglafala és a „megkalapolt” csonka harangtornya.
A torony magasából belátható vidéket egykor a Sóskopó mellett számos vízjárta lapály, mélyebb mocsaras, nádas terület, alacsony vízinövényekkel benőtt semlyékek tarkították.
DARUPIHENŐ
A Törökbecsétől alig öt kilométerre keletre elterülő Sóskopó a Tisza egyik egykori mederében alakult ki, és a Kárpát-medence egyik legnagyobb és legértékesebb szikes tava. A terület számos növény, megannyi rovar, hüllő, kétéltű, madár és emlős, köztük fokozottan védett, veszélyeztetett faj élőhelye. Az észak-déli madárvonulási útvonal mentén fekvő, a vándormadarak számára pihenő, táplálkozó és éjszakázó hely az elmúlt három évben a csapadékhiány és a szélsőségesen magas hőmérséklet miatt gyakorlatilag tavasztól késő őszig szárazon maradt.
A napelemes videofelügyelet rövid életű volt, ellopták (Gergely József felvétele)
– Az októberi és novemberi jelentősebb esőzések nyomán a Sóskopó medrében a mélyebben fekvő középső részeken 5–8 centiméteres vízborítás alakult ki – tájékoztatott Bitó Ottó, a rezervátumot felügyelő törökbecsei vadászegyesület vadőre. Mint mondta, a nyár folyamán a szomszédos Postakopón keresztül a DTD-csatornából végzett vízpumpálással heteken át próbálkoztak legalább részben pótolni a katasztrofális vízhiányt, de ez nem járt látványos eredménnyel. A talajvíz szintje annyira lesüllyedt az elmúlt aszályos években, hogy már a földalatti vízerek is megszakadtak, nem továbbítják a vizet a talajban a Postakopóból a Sóskopóba.
Az októberi és november elejei esők után a Sóskopó medrében kialakult sekély vízborítás már ide tudta vonzani a vadlibák, vadkacsák és daravak ezreit. A Tisza mentén tömegesen átvonuló vízimadarak hosszabb-rövidebb időre meg tudnak pihenni a Sóskopón. Azokban az években, amikor tartós vízborítás alakult ki a tómederben, akkor hosszabb időn át akár 15–18 ezer daru is a Sóskopón éjszakázott. Ekkora darutömeggel Vajdaság és Szerbia más vidékein sehol sem találkozhatunk. Igaz ugyan, hogy 2019 és 2020 decemberében a Kispiac alatt elterülő halastó lehalászott, sekély vizű, visszamaradt tócsákkal tarkított tómedrében, a Nagy-tóban és az Új-tóban 15–20 ezer daru gyülekezett. A jelenség több napon át megfigyelhető volt, sajnos a kacsa- és libavadászat miatt a halastó medrébe esténként éjszakázni érkező darvakat elriasztotta a puskaropogás.
TÖBB VÍZ KELLENE
– A Sóskopó egész területét el kellene árasztani 20–30 centiméter vastag vízréteggel, hogy egyáltalán meg tudjon maradni valamennyi víz. Óriási mennyiségű vizet kellene átpumpálni, hogy ezt elérjük. A Postakopóból természetes átszivárgással a talajon keresztül ez már nem működik, amikor évek óta folyamatosan veszítjük a talajból a vizet. A talajvíz szintje folyamatosan húzódik lejjebb és lejjebb. A mérőpontok azt mutatják, hogy a talajvíz szintje 3,5 méter mélyen található, ahonnan a vékony kapillárisokon át már nem tud a felszínre jutni. Megszakadt az összeköttetés a felszín és a talajvíz között. Túl hosszan tartó száraz periódusok után nem tudjuk közvetett úton pótolni a Sóskopóban a vizet. Ha novemberben sincs víz a mederben, a darvak nem szállnak be éjszakázni.
Darucsalád, két szülőmadár egy barna fejű fiókával (Gergely József felvétele)
Akkor lenne hatékony a vízpótlás, ha új csatornát ásnánk és közvetlenül a Sóskopóba vezetnénk bele a DTD-csatorna vízét, bár a szakemberek attól tartanak, hogy abban az esetben kiédesedne a kopó sós, lúgos kémhatású vize, bizonyos idő után elveszítené a sósságát, ami megváltoztatná a szikes tavakra jellemző tulajdonságait. A csapadékvíz is édesvíz, az is felhígítja a sós vizet. Meg kellene találni a középutat, hogy ne avatkozzunk be túlságosan a szikes tó életébe, de az életet jelentő és hiányzó vízmennyiséget pótoljuk. A megoldást a talajvízszint felemelése jelentené, ami a jelenlegi körülmények között nem látszik kivitelezhetőnek – mondta el meglátásait Bitó Ottó.
A rezervátumban és környékén eddig több mint kétszáz madárfaj jelenlétét sikerült bizonyítani, közülük 70–80 faj fészkel is. Különleges élővilága miatt a Sóskopó 2004-ben bekerült a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek Ramsari egyezményébe és IBA-terület, azaz nemzetközi jelentőségű madárélőhely. A területet a rossz infrastruktúra miatt viszonylag kevés turista látogatja, különösen esős időben nehéz bejárni. A rezervátum könnyebb megközelíthetősége érdekében a beodrai (Miloševo) aszfaltúttól 400 méter hosszúságúban valamint a basahídi úttól egy kilométer hosszan zúzott kővel (murva) szórták le a dűlőutat. A szilárd út megkönnyíti a Sóskopó megközelítését a turisták és a védett terület kezelői, az őrszolgálat és a területet kutató szakemberek számára.
Sóskopó (Gergely József felvétele)
