„Beteg vagyok, nagyon beteg,
Én Istenem, légy igazságos
S úgy áldj meg, ahogy szenvedek."
II. János Pál pápa 1992-ben rendelte el, hogy február 11-e legyen a betegek világnapja, azóta ezen a napon rendre felhívják a figyelmet a pápai üzenetre, miszerint „Isten egész népe szenteljen kellő figyelmet a betegeknek, illetve segítse elő a szenvedés megértését." Azért február 11-ét jelölte ki II. János Pál pápa, mert a feljegyzések szerint 1858-ban Lourdes mellett ezen a napon jelent meg a Szűzanya a sokat betegeskedő, tizennégy éves Bernadette Soubirous-nak.
Szerbiában a betegség különböző formái tekintetében összeállított kimutatások élén a krónikus megbetegedések állnak, illetve ezek követelik a legtöbb emberéletet. A szív különböző megbetegedéseinek következtében a Batut Közegészségügyi Intézet szerint évente több mint 50 ezer ember hal meg. A diabétesz, a világ számos másik országához hasonlóan, Szerbiában is népbetegségnek számít, ebben nagyjából 700 ezer polgár szenved, felük kiskorú. A sokéves átlag szerint az országban évente több mint 40 ezer személynél állapítanak meg rosszindulatú daganatos megbetegedést, míg egy év leforgása alatt 20–30 ezer ember hal bele ebbe a betegségbe – a halálozási arány tekintetében Szerbia első Európában.
Olyan betegségekről van szó, amelyek szűrővizsgálatokkal időben felismerhetőek, ez pedig hozzájárulhat a hatékony kezeléshez, ugyanakkor a koronavírus-járvány kezdete óta jelentősen kevesebb szűrővizsgálatot végeztek el az országban – a méhnyakrák szűrés esetében a visszaesés állítólag 45 százalékos volt.
„A türelem és a humor két teve: átvisznek bármelyik sivatagon."
Legyen szó hitről vagy pozitív gondolkodásról, esetleg a családtagok odafigyeléséről, a betegségből való felépülés, vagy a kínok enyhítésének a szempontjából nem kizárólag egy-egy orvosság lehet a gyógyír. A torokfájás, orrfolyás, vagy hascsikarás tüneteiben kimerülő, betegségben szenvedő gyermek is olykor szinte várja ezeknek a tüneteknek az ismételt kialakulását, hiszen mi lehet szebb az egyébként gyakran feszült édesanya türelménél, ami nemcsak babusgatás formájában nyilvánul meg, hanem kellemes velejárója az egész napos rajzfilm, no meg a kakaóporral gazdagon meghintett tejbegríz. A kór, ami néhány nap alatt egyébként is elmúlna, így valószínűleg még gyorsabban feledésbe merülhet, míg a lélek simogatásának hosszútávon kifejtett jótékony hatása több szempontból fontos.
Dávid Csilla felvétele
A tudomány álláspontja szerint a beteg ember számára nagy jelentősége van a simogatásnak, mivel lelassítja pulzusszámot és serkenti az immunrendszer működését. A Harvard Egyetem egyik publikációjában arra mutatnak rá, hogy mára számos felmérés bizonyította: az optimista beállítottság és a kiegyensúlyozott lelkiállapot nemcsak a gyógyulást segítheti elő, hanem amennyiben már fiatalkortól jellemző, megakadályozhatja, hogy az egyénnél később súlyos megbetegedés alakuljon ki. Egy németországi, 1984 és 2007 között, hasonló szociális és gazdasági körülmények között élők körében elvégzett felmérésben arra a megállapításra jutottak, hogy a halálozási arány 4 százalékkal volt alacsonyabb azoknak a körében, akik a felmérés első évében azt mondták, boldogok és optimistán állnak hozzá az élethez. Ljiljana Kaliterna-Lipovčan horvát pszichológus és „boldogságkutató" szintén arra a megállapításra jutott, hogy az optimista világszemléletű, krónikus betegségben szenvedő páciensek állapota sokkal jobb a pesszimista páciensekénél.
„Milyen gyászos az estébe borult föld! Milyen sejtelmes a köd a láp felett! Aki bolyongott ebben a ködben, aki sokat szenvedett halála előtt, aki repült földünk felett, erejét meghaladó terhet cipelve, az tudja mindezt. Tudja az, aki megfáradt. És sajnálkozás nélkül hagyja el a föld ködeit, mocsarait, folyóit, könnyű szívvel adja magát a halál kezére, mert tudja, hogy csak a halál fogja őt megvigasztalni."
Attól a pillanattól, amikor a tudomány éppen aktuális álláspontja szerint sem gyógyszer, de sem a hit, vagy a pozitív gondolkodásmód nem állíthatja talpra a beteget, a palliatív ellátás jelenthet megkönnyebbülést. Legyen a hozzátartozók szeretete és gondoskodása akár határtalan, eljöhet a pillanat, amikor szakavatott fájdalomterápia nélkül lehetetlen enyhíteni a beteg testi és lelki szenvedését. Az elmúlt években bejelentések szintjén Szerbiában is hospice kapacitások kialakítását helyezték kilátásba, ám tavaly októberben, a hospice és a palliatív ellátás világnapja alkalmából a civil szervezetek sokadszorra rámutattak: a rendszer intézményes szinten egyelőre nem alakult ki.
Habár a legtöbben a palliatív ellátást nyújtó intézmények kialakítását sürgetik, az emberi méltóság a halál pillanatáig való megőrzésének elengedhetetlenségével érvelvén, azok is sokan vannak, akik szerint a halált nem kellene intézményesíteni, azaz nem szabad megfeledkezni arról, hogy a haldoklás folyamata még a XIX. században is éppen az orvost zárta ki: amikor a haldokló arcán láthatóvá váltak a halál jegyei, a facies Hippocratica, az orvos elhagyta a helyiséget, átadva a helyét a családnak és a lelkésznek.
Szerbiában évente átlagban a daganatos megbetegedésben szenvedők 60 százaléka huny el otthonában, míg vannak olyan nyugati országok, ahol a betegek 80 százaléka valamilyen ápolóotthonban hal meg. Az elemzések szerint nem mindig azért, mert a család nem akar róluk gondoskodni, hanem azért, mert a XXI. század társadalmi és gazdasági berendezkedésében gyakran nincs helye az irgalomnak, de az emberi méltósághoz való hozzáállást is a kettősség jellemzi.
