Töltsük meg zenével a szívünket!

A zene nyugtatóan hat az emberi szervezetre, és abban segít, hogy jól érezzük magunkat. A szellemi életre és a mentális egészségre gyakorolt jótékony hatásait számos kutatás bizonyítja. Amellett, hogy ellazít, nyugodttá és boldoggá teszi az embert, erőt ad, felpörget, kreatívvá varázsol. A zenélés javítja a kézügyességet, az összpontosítást, az emlékezést és az intelligenciát, ugyanakkor közösségformáló erő is, amely türelemre, kitartásra és fegyelemre tanít. A zene segít megküzdeni a mindennapos stresszel, sőt még a fájdalmat is csillapítani tudja. Noha a modern zeneterápia egy XX. századi „találmány”, pozitív hatása egyáltalán nem újdonság, már régen is alkalmazták a zenét egyes betegségek kezelésére. Az ókori görög filozófusok nyugtató fuvoladallamokat játszottak a mániás betegek számára; míg a depressziós egyéneket a dulcimer nyugtató hangjával kezelték. Ókori egyiptomi papiruszok orvosi szövegei a betegek gyógyítására szolgáló énekszerű varázslatokról is szólnak.

Segíti a gyermekek fejlődését

Lovas Đijanta zongoratanárnő, az óbecsei Katicabogár Zenei Központ vezetője szerint a zene rendkívül fontos a gyermekek korai fejlődése szempontjából.

– Teljesen mindegy, hogy gyerekdalról, komolyzenéről vagy más zenei műfajról van szó, az a fontos, hogy a zenében mozdulatok – tapsolás, egyszerű tánclépések – legyenek, amelyek rendkívül fontosak a finommotorika fejlesztése szempontjából. Egyebek között ezen dolgozunk mi is a legkisebbekkel a Katicabogár Zenei Központban. Különféle didaktikai, zenei és ritmikus játékokkal fejlesztjük a gyermekek ritmus- és dallamérzékét. Ezeknek a játékoknak köszönhetően a gyermekek egymás között kapcsolatokat alakítanak ki, és szocializálódnak, ami rendkívül fontos a fejlődésük során. Azoknak a gyerekeknek, akik korán megismerkednek a zenével, fejlődik a hallási készségük, az elemzőkészségük és az absztrakt gondolkodásuk is. Zenei központunkban a legkisebbekkel való foglalkozások mellett gyermekkórus is működik, amelyben a hét–tizenöt éves gyerekek különféle dalok éneklésével sajátítják el a környezet nyelveit, kifejezik kreativitásukat, megtanulják a színpadon való helyes viselkedést, ami rendkívül fontos az önbizalmuk fejlődése szempontjából – fogalmazott Lovas Đijanta, aki hozzátette, hogy a Katicabogár Zenei Központ jelenleg mintegy hetven tagot számlál, akik három és tizennyolc év közötti gyermekek és fiatalok.
Idén hatodik alkalommal szervezik meg Óbecsén a nyári zenetábort, amelyben a résztvevőket a profi zenészek vezetik be a pop- és a rockzene világába. A gyermekek a zenetáborban megismerkedhetnek a zeneiskolákra nem jellemző hangszerekkel is, mint például az elektromos gitár, a basszusgitár és a dob. Az iskoláskorú táborozók a hangszereken való játszás mellett különféle műhelymunkákon is részt vesznek: dalszövegeket írnak, és fejlesztik a színpadi előadásmódjukat. Évről évre nő az érdeklődés a zenetábor iránt, amelyet az elmúlt években mintegy ötszáz gyermek látogatott.

Közösségformáló erő

Guzsvány Izabella énekművész, az óbecsei Petar Konjović Alapfokú Zeneiskola szólóének szakos tanára szerint a zenének közösségformáló és -megtartó ereje is van.

– Nem lenne túlzás, ha azt mondanám, hogy már kora gyermekkoromban rabul ejtett a zene szépsége. Bizonyítja ezt egy számomra igen értékes felvétel, amelyen két és fél évesen már dalocskákat énekeltem. Zeneszerető édesapám ültette el bennem a zeneszeretet magját, amely folyamatosan érett, növekedett bennem. Az éneklés a kifejezőeszközöm. A zene által a legőszintébb hangon fejezhetjük ki érzésvilágunk minden árnyalatát. Az, hogy a fellépések során adhatok magamból egy darabot, sokat jelent számomra. Mindannyian kaptunk valamilyen tehetséget a Jóistentől, és hiszem azt, hogy azért kaptuk, hogy szolgáljuk vele embertársainkat. Ha a közönségünk töltődik, azáltal mi, előadóművészek is csak kapunk. A színpadra lépve feladatunk van. Ha sikerül, hogy az emberek, ha csak egy rövid időre is, de elfelejtsék a problémáikat, nehézségeiket, és vidám szívvel, feltöltődve tudnak távozni, az már minden fáradságot megér. Nagyon szeretek tanítani is, kihívásként élem meg. Úgy érzem, minden ember külön kincset rejt magában, amit felszínre kell hozni, ki kell bontogatni… Ami persze időt, türelmet és sok-sok munkát igényel. Számtalanszor tapasztalhattam, hogy a tehetség és a siker nem mindig jár együtt. Sokszor a kevésbé tehetséges diákok kitartó, okos munkával nagyobb eredményeket is elérhetnek, mint azok, akik csak a tehetségükre támaszkodnak. Tehát ha valaki igazán zenével akar foglalkozni, szükséges a helyes motiváció, nyitottság a tanulásra és a fejlődésre, szívet-lelket beleadva. Fontos, hogy szeressük, amit csinálunk, de tudni kell, hogy az éneklést is tanulni kell. Az éneklés segít az érzelmeink szabályozásában is, javítja hangulatunkat, valóságos antidepresszáns, és még mellékhatásai sincsenek – fogalmazott Guzsvány Izabella, akinek előadóművészként repertoárjában komolyzenei és egyházzenei művek, valamint operettek és magyar nóták is szerepelnek.

Mélyről fakadó kifejezésforma

Bolyos Miklós, az Újvidéki Rádió és Televízió zenei szerkesztője, népzenész már kiskorában megismerkedett a zenével, szülei ötévesen kezdték el taníttatni. Miklós kezdetben zongorázott, és péterrévei származásúként, ahol nagy hagyománya van a tamburamuzsikának, tamburázni is elkezdett. Mint mondja, egy-egy közösségnek megvan a saját zenei alapkultúrája, amit önmagában, talán a tudatalattijában hordoz.

– Nálunk a faluban kis túlzással az anyatejből jön, hogy az ember gyermeke a hangszercsalád valamelyikén muzsikál. Eleinte népzenei együttesekben játszottam, majd jött az alkalom: szedjük össze a zene iránt érdeklődő gyerekeket, és adjunk a kezükbe tamburát! Tettük mindezt Péterrévén, a Dr. Kiss Imre Művelődési Kör keretein belül. Eleinte hat-hét gyerek tanult, aztán egyre többen és többen lettünk. Öt év alatt körülbelül negyven gyereket tanítottam a faluban muzsikálni, ma harmincöten vagyunk összesen. A hobbi olyan másodhivatássá nőtte ki magát, amellyel már, azt hiszem, tartozok is a közösségnek. A zene olyan kifejezésforma, ami mélyről fakad, és ha jól bánunk az eszközeinkkel, esetemben a tamburákkal, akkor az érzelmek, érzések sokaságát vagyunk képesek tolmácsolni általuk, felidézni másokban és bennünk is. Ezért is hangsúlyozom mindig, hogy a hangszer tanításával a gyerekeknek, fiataloknak csak eszközt adok a kezükbe. A sok fellépés, igényes megjelenés, utazás, közös munka egy közösen kitűzött cél érdekében, majd az ebből fakadó sikerek, azok kezelése mind-mind olyan dolog, amit tankönyvből lehetetlen megtanulni. Míg Óbecsén az odaadó zenei nevelés alapjain messze földön híres gyermek- és felnőttkórus, népi zenekar, rockbanda működik, addig Vajdaság leghíresebb cigányprímása éppen Bácsföldvárról származott, Péterrévén pedig a sok tamburás mellett talán az egyik legismertebb vajdasági mulatós zenekar működik. Mondták ezt már mások is: van valami különleges ebben a Tisza-parti levegőben – hangsúlyozta a népzenész.

Érzelmeket konzervál

Magyar Réka énekesnő elmondása szerint talán előbb tanult meg énekelni, mint beszélni. Mint mondja, amióta az eszét tudja, zene veszi körül.

– Totyogós koromban rongyosra néztem a Macskarisztokraták rajzfilmet a zenei betétek miatt. Óvodába sétálva a legkülönfélébb ritmusképletekre léptem, folyton dúdoltam valamit. Tanulmányaim során is sokszor nyúltam a zenéhez, ha például egy bonyolultabb felsorolást kellett megtanulni, dallamot találtam ki hozzá, és így könnyebben ment a memorizálás. Negyedikes általános iskolás koromban iratkoztam zeneiskolába, hegedű szakra. A generációmból a barátaim már egy évvel felettem jártak, de gyorsan utolértem őket, az első év alatt két tanévből vizsgáztam le. Az éneklésben az áttörést gimnazistaként egy nyári tábor hozta meg számomra, amikor két osztálytársam gitárt ragadott, megszólalt a Highway to Hell, én pedig énekelni kezdtem. Azon nyomban zenekart is alapítottunk, leginkább rockzene szerepelt a repertoárunkban. Az egyetemi évek alatt szüneteltettem az éneklést, alkalmanként léptem csak színpadra, főleg zenés-verses irodalmi műsorok keretein belül. Tavaly a közösségi hálón szembejött egy hirdetés, ahol énekesnőt kerestek a szabadkai Night Cruisers Bandbe. Kaptam az alkalmon, meghallgatásra mentem, és beválogattak a zenekarba. Rendezvényzenekar vagyunk, széles körű, minden igényt kielégítő repertoárral. Mind képzett, profi zenészek állnak körülöttem, fel kellett vennem a tempót. Heti rendszerességgel járok énektanárhoz. Érdekes, hogy minél több technikát sajátítok el, sok új dolgot tanulok meg magamról is. Mintha a hang, ahogy bejárja testem üregeit, titkokat juttatna el az elmémbe. Az énekóra egy lelki barangolás – közölte az énekesnő, aki hozzátette, hogy a zene számára lételem.
– Folyton szól a fejemben, vagy a hangszóró falain át körülöttem a legkülönbözőbb stílusokban. Minden fontos pillanathoz, utazáshoz, emlékhez, emberhez kötődik egy-egy dallam. Mintha a zene konzerválná az érzelmeket a lelkemben. Felszínre törnek, amint megszólal az a pár hang. A színpadra lépés számomra pedig a szélsőségek tárháza. Egyszerre izgulok, szinte remegek és vagyok tele önbizalommal. Feláldozom magam és feltámadok a zenéért – fogalmazott Magyar Réka.

A közös alkotás öröme

Stefaniga Ottília kántor, az óbecsei Közgazdasági-Kereskedelmi Iskola tanára, hitoktató, valamint az Óbecsei Schola Cantorum Énekkar karnagya annak megalakulása óta. Az általa alapított és vezetett énekkar 1996-ban alakult meg az óbecsei Szűz Mária mennybevétele plébániatemplomban. A kórust prof. dr. Rokay Zoltán akkori óbecsei plébános hívta életre.

– A legelső zenei élményem egészen kiskoromból származik. A nagymamám vigyázott ránk, amikor kicsik voltunk, és állandóan énekelt nekünk, a gyermekkori kis énekecskéket is tőle tanultuk. Mindenféle nótákat énekelt, beleértve a Csárdáskirálynőt és számos olyan éneket, amelyeket még kisiskolás korában tanult. Innen ered a zene iránti szeretetem. Édesanyám azt mondta, hogy gyerekkoromban egyáltalán nem volt hallásom. A nővérem nagyon szépen énekelt, de én mindent hamisan. Később az óvodában kialakult a hallásom, és akkor már tisztán énekeltem. Nyolcadikos diákként kerültem be a zeneiskolában működő városi kórus szoprán szólamába. Énekeltem az iskolai kórusban is, ám valójában ez a zeneiskolás felnőttkórus nyomta rá az életemre a bélyeget, csak akkor én ezt még nem tudtam. Nagyon sok koncertre, rendezvényre mentünk, abban az időben még téli előkészületekre is jártunk. Versenyeken is részt vettünk, együtt utaztunk. A kórus közösségformáló ereje nagyon megfogott engem. Azért is szeretem nagyon a kórust – ami ugyan a nehézsége is –, mert miközben énekelünk, hallgatjuk a kórust, és nem az a fontos, hogy én hogyan énekelek, hanem hogy a közösség hogyan szólal meg. Az a fontos, hogy úgy tudjon szólni, hogy egyet akar. Ez a csodálatos benne, hogy közöset alkotunk ötvenen. Nagyon szép a kóruséneklésben, hogy az embernek valamilyen szinten le kell mondania önmagáról ahhoz, hogy szépet alkosson. A közösség érdekét képviseljük úgy, hogy közben mi magunk is azon dolgozunk – fogalmazott Ottília, hozzátéve, az Óbecsei Schola Cantorum Énekkar tagjai eleinte kizárólag egyházi műveket énekeltek, amelyek ünnepélyesebbé teszik a liturgiát, zenei aláfestéssel emelik a méltóságát, idővel azonban világi művekkel is