minden tárgyat kidobáltam a házból
hogy könnyebben visszataláljunk egymáshoz
kitisztuljanak a lakás helyiségei
és a közöttünk húzódó alagutak
mondanám hogy nem bírom
de valahogy mindig behányok
még egy telet a konyhába
megvendégelem a fagyosszenteket
hátha kiengednek
szilánkosra zúzza a tekintetünket
ez a túladagolt múlt
a fürdőszobából futva teszem meg
az utat a szobába mielőtt
végigégne a meggyújtott gyufaszál
még épp beleférek a lángba
még épp egymásba nézhetünk
a hajnali szentmisék idején
úgy érzem magam az utcán
mint egy szökött partizán
kifogyott belőlem minden keresztény töltény
felteszed a teavizet a levendulásat
hogy majd ismét működni fog bennem a fék
de én már nem tudok szemet hunyni isten felett
a pofonoktól nem esik le
csupán félrecsúszik a koronánk
és szarvasagancsba végződik a szív
mert túlnövünk az ütéseken
de a háztetőket és a pokrócokat
senki nem takarja be éjnek idején
a szentjánosbogarak tízórai
lámpagyújtását csak néhányan várjuk ki
hajnalban is kevesen köszöntjük a várost
mert a többség halálra imádkozta magát
vagy konyharuhával tömte be a száját
hogy ne ordítson
és most alussza az igazak álmát
a térdkalácsukban kéne
hogy ropogjon a lelkiismeret
de a hús ránehezedik nem enged
mint ahogy a szél szabadságát is
korlátozzák a toronyépületek
fekszünk a kifeszített csendben
sirályokat hallgatunk egy nyári
felvételen
hogy ez így maradjon
fertőtlenítenem kell az eget