Tegnap még az iskolapadban ültek.
Unták az órákat a demokráciáról jogról Thalész-tételről.
Aztán sikolyokat hallottak.
Éjszaka csak forgolódtak ágyukban.
Majd amikor felkeltek kimondták elég volt.
Utcára vonultak és bekopogtak minden ablakon.
Akik aludtak felébredtek mert ők is érezték elég volt.
Halkan szóltak hogy mindenki hallja és értse elég volt.
A véres kezűek magukra zárták a fürdőszobájuk ajtaját.
A csap alá tették a kezüket mosták súrolták.
De a kezük véres maradt.
Hiába dörzsölték szappanozták.
A kezük véres maradt.
A csendet hallva a parasztok is azt mondták elég volt.
Véres kezeket rajzoltak traktorjuk elejére.
A kezek vádlón ragyogtak és azt üzenték elég volt.
A traktorok kerekei kimozdították a sétálóutca köveit.
Villogóik fénye megcsillant az ablaküvegeken.
Elég volt.
A véres kezűek kesztyűt húztak.
Kezüket a zsebükbe csúsztatták.
Kabátjuk gallérját arcuk elé húzták.
Papírokat égettek dokumentumokat tüntettek el szemtanúk száját tömték be.
Lopakodva jártak.
Rejtőzködtek.
De a kezük továbbra is véres volt.
Majd ügyvédek színészek nyugdíjasok szakemberek mérnökök piszkos körmű utcaseprők egyszerre kiáltották elég volt.
A véres kezűek magukra maradtak.
Az ajtókat bezárták és szobájuk félhomályában a markukat nézték.
Kérdéseket tettek fel maguknak.
Válaszokat kerestek.
Elszégyellték magukat.
Véres kezüket a hátuk mögé rejtették.
A falat nézték a szoba négy sarkát.
És a falak ledőltek.
A véres kezek üzentek.
Soha többé nem lehet véres senki keze.
És a véres kezek búcsút intettek.
