Zenta község önkormányzata az idei községnapi rendezvénysorozat keretében kiemelkedő pedagógiai tevékenysége elismeréseként születésének hetvenedik és halálának tizenötödik évfordulója alkalmából posztumusz Pro Urbe életműdíjjal tüntette ki Máriás Vilmost, a Zentai Gimnázium egykori kémiatanárát, akinek nevében a községi képviselő-testület szeptember tizenegyedikei díszülésén özvegye, Máriás Irén vette át a rangos elismerést.
Máriás Vilmos 1947. szeptember 16-án született Moholon, földművescsaládban. Az általános iskolai tanulmányait szülőfalujában, Moholon, a helyi Novak Radonić Általános Iskolában végezte, ezt követően a zentai Moša Pijade Gimnáziumba iratkozott, ahol 1966-ban érettségizett, majd tanulmányait az Újvidéki Egyetem Természettudományi-Matematikai Karán folytatta, 1970-ben okleveles vegyészként szerzett egyetemi diplomát, és még ebben az évben visszatért egykori középiskolájába, a Moša Pijade Gimnáziumba, kémiatanárként kezdett dolgozni, és tette ezt egészen nyugdíjazásáig.
Első generációs értelmiségiként vált a gimnázium tanári karának meghatározó alakjává, igazi régi vágású pedagógusként járulva hozzá nemcsak diákjai oktatásához és neveléséhez, hanem szeretett intézménye és ezáltal Zenta hírnevének öregbítéséhez is, felismerve, hogy az, aki arra vállalkozik, hogy pedagógusként szolgálja a közösségét, nemcsak a jelenben teremt értéket, hanem egyben jövőt is épít. Egy olyan jövőt, amelyben – Németh László után szabadon – az általa a természetnek nyers gyémántjaiból szép vigyázattal csiszolt kristályai lámpásként ragyoghatják be a felnövekvő generációk mindennapjait. Ugyanúgy, ahogyan több évtizedes pedagógusi pályafutása során maga is beragyogta tanítványai, kollégái és tisztelői mindennapjait, mindeközben egyetlen pillanatra sem riadva vissza a kristálycsiszolás folyamatának nehézségeitől sőt, esetleges fájdalmaitól sem.
Diákjaival számos országos szintű sikert ért el, a róla szóló, máig élő anekdoták szerint olykor még az is előfordult, hogy amikor az országos vegytanversenyen valaki meglátta, hogy a zentai csapat is megérkezett, azt mondta, hogy ők már csomagolnak is, hiszen ha a zentaiak ott vannak, akkor ellenük úgysincs esélye senkinek – olvasható a díjhoz kötődő méltatásban, amely kitér arra is, hogy Máriás Vilmos a mindennapok során megvalósított oktatói-nevelői munkája mellett szélesebb körben is igyekezett hozzájárulni a fiatalok oktatásának megkönnyítéséhez, hiszen a tankönyvkiadó által megjelentetett kémiakönyvek szinte kivétel nélkül az ő kiváló fordításában jutottak el a diákokhoz, és emellett több tankönyvpótló kiadvány és példatár megírása is fűződött a nevéhez, egy olyan időszakban, amikor a tankönyvek nem voltak mindenki számára elérhetők, különösen nem magyar nyelven.
Máriás Vilmos olyan pedagógus és olyan ember volt, akire egykori diákjai felnéztek, és akire ma is szívesen emlékeznek vissza, még akkor is, ha nem voltak különösebben jó tanulók, vagy ha – a kristálycsiszolás folyamata közben – még a közepes osztályzatért is keményen meg kellett küzdeniük. Ahogyan egykori diákjai fogalmaznak méltatásukban, elmélyült szakmai tudásával mindenkor a tanítványai fejlődését kívánta szolgálni, nemcsak a természettudományokra és ezen belül a kémiára vonatkozó ismeretek bővítése révén, hanem a fiatalok szilárd, az alapvető emberi és társadalmi értékekhez mindenáron ragaszkodni kívánó értékrend mentén való nevelése révén is, mindeközben azonban szakmája iránti elhivatottságának, magával ragadó személyiségének és sajátos humorának köszönhetően mindenki szívébe belopta magát.
Különösen fontosnak tartotta a nehéz helyzetű, tehetséges fiatalok felkarolását és támogatását, ennek köszönhetően sok olyan fiatal kitöréséhez és felemelkedéséhez járult hozzá, akik számára az ő segítsége és támogatása nélkül mindez korántsem lett volna természetes és magától értetődő, ahogyan számára sem volt az, abbéli meggyőződése azonban, hogy az odaadó munka és a töretlen kitartás eredményhez vezet, mindenkor segített neki legyőzni az útjában álló akadályokat és ledönteni az előtte tornyosuló falakat.
Gyermekei közül leánya, Ildikó követte a pályán, aki tanulmányai befejezése után a Zentai Gimnázium kémiatanáraként folytatta édesapjának az oktatási színvonal növelése, illetve az intézmény és a közösség fejlesztése érdekében kifejtett küldetésszerű tevékenységét, továbbéltetve azokat az értékeket, amelyeket édesapja is képviselt; fia, Endre pedig újságíróként és szerkesztőként vállal kiemelkedő szerepet nemcsak a zentai, hanem a vajdasági közösség megtartásában és továbbépítésében is.
Máriás Vilmos életében ugyan számos szakmai díjat kiérdemelt, az a közösség azonban, amelynek fejlődését és előrehaladását nap mint nap a legnagyobb elhivatottsággal és odaadással szolgálta, hivatalosan nem ismerte el vitathatatlan emberi kvalitásait és kimagasló szakmai teljesítményét, ezért jelölték egykori diákjai születésének hetvenedik és halálának tizenötödik évfordulója alkalmából Zenta község posztumusz Pro Urbe életműdíjára, mivel – ahogyan méltatásukban fogalmaztak – ezáltal szerettek volna méltóképpen tisztelegni előtte, továbbéltetve az emlékét, és valódi példaképként állítva őt a felnövekvő generációk tagjai elé.
A posztumusz Pro Urbe életműdíjat szeptember 11-én, a zentai csata háromszázhuszadik évfordulója alkalmából megszervezett községnapi rendezvénysorozat központi eseményén, a községi képviselő-testület díszülésén vett át özvegye, Máriás Irén, aki az ünnepséget követően bejelentette, mivel a rangos elismerés azt igazolja számukra, hogy még most, tizenöt évvel a halála után is sokan vannak, akik tisztelettel és megbecsüléssel gondolnak egykori kémiatanárukra, Máriás Vilmosra, családja kezdeményezte egy – a nevét viselő – vajdasági szintű kémiaverseny életre hívását, és abban bíznak, hogy elképzelésük megvalósításához mielőbb partnerekre találnak, és ilyen módon is továbbéltethetik a Zentai Gimnázium egykori kiváló kémiatanárának emlékét.
