A rohanó mindennapok során az embernek jóleső érzés elmerülni egy-egy képben, pillanatban. A kupuszinai Silling N. Mária pasztell alkotásai megadják ennek a lágy-lassú létállapotnak a lehetőségét. A művésznő már gyerekkorában érzett kedvet és elhívatást a festészet iránt, komolyabban viszont harmincnégy éve foglalkozik festészettel. Témáit, korszakait a természet, a nonfiguratív ábrázolási módok, „esernyős” és „angyalos” korszakok határozzák meg, jellemzik. Több mint harminc önálló kiállítást jegyez, júliusban Zomborban, a '76-os Képzőművészeti Csoport kisgalériájában, majd két hete Szilágyin mutatkozott be festményeivel. Ez utóbbi helyszínen, pályafutása alatt első alkalommal, a templom adott otthont az erősen szakrális töltetű képeknek. A Szent István-napi, Búcsúi koncert keretében megvalósuló tárlatot Antalovics Péter költő nyitotta meg, egyebek mellett a következő szavakkal: „Gyakran érezhetjük úgy, hogy környezetünk, külvilágunk nem pusztán azokból az elemekből áll, amelyeket érzékszerveinkkel első nekifutásra befogadunk. Van körülöttünk valami több, magasabb rendű, bonyolultabb, megmagyarázhatatlanabb, ami átjárja, átitatja a látványt; lelket, életet ad neki (...) Silling Nagyfejű Mária pasztellfestményeinek alakjai szervesen kapcsolódnak ehhez a láthatatlan térhez, sőt, elválaszthatatlanok tőle…”
Mikor kezdődtek ezek a légies „látomások”, amelyek a festészet felé terelték?
– Élénken él bennem az esemény, ahogy óvodás koromban rajzolni tanított bennünket az óvónő. Szerettem volna ábrázolni egy fát, megfogta a kezem, és együtt húztuk a vonalakat… Azt hiszem, hogy tulajdonképpen ezzel kezdődött… Mindig nagyon szerettem festegetni. Édesapám elment az ócskapiacra, és vett nekem egy köteg ceruzafestéket, megvolt az öröm, azokkal rajzolgattam naphosszat.
Később, már felnőttként a férjem, dr. Silling István a tudtomon kívül bejelentett egy szentendrei alkotótáborba, Szabadiskolába, ahol a legnevesebb avantgárd festők: feLugossy László, Szirtes János, Birkás Ákos tartottak foglalkozásokat számunkra. Mindez meghatározó élmény volt. Nem beszélve a helyszínről, aki járt Szentendrén, tudja, mennyi látnivaló van ott, maga a környezet is megihleti az embert.
Mi alapján határozza meg a témáit, hogyan alakulnak ki a festészeti korszakok a pályája során?
– Mondhatnám, véletlenül, de talán szerencsésebb az ihlet szót használni. Van, hogy hosszabb időre el tudok mélyülni, lenyugszom és akkor napokig festek, alkotok, folyamatában. Ám amikor visznek a mindennapok otthoni teendői, akkor nehezebben tudok elmerülni az alkotásban.
Például az esernyők festésének ötlete egy épület, egy régi városháza, a lányom számára készülő kép rajzolása közben született meg bennem. Valaki járt az utcán, és mintha esernyője lett volna… Megindította bennem a téma folyamát. Továbbá több helyen, városokban, például Zomborban vagy éppen Szentendrén is lehet látni sok esernyőt egyben, a terek díszeként… Ezek ejtettek alkotói ámulatba. Az esernyősök között van olyan kép, amelyre rákerült az ember is, elmosódottan, felsejlően, groteszken, szomorú alakként.
A nonfiguratív ábrázolás mindig közel állt hozzám, ahogyan folyamatosan festettem a tájképeket, a vadvirágos sorozatom is nagyon jellemző.
Az angyal-témát, mondhatni, a gyerekkorból, otthonról hozom. A karácsonyfára készített papírangyalokkal indult el bennem, aztán egyszer karácsonykor elmentünk megnézni a templomi betlehemet, ott is nagyon megragadott az angyal-motívum, és végig bennem munkált az életem során. Katolikus családból származom, minden ünnepen és vasárnap elmentünk a szentmisére. Tehát a népi vallásosság is ihlette az angyalos képeket, továbbá rendkívül kifejező ívnek tartom, hogy gyerekkoromban a templomban láttam meg a karácsonyi angyalt, és lám, most, ezzel a legutóbbi szilágyi kiállítással az angyal-alkotásaimmal együtt visszakerültem a templomba. Kivételes alkalom volt, nagyon sokat jelentett, és a megérzésem szerint, valaminek a végét jelzi, zárul egy körforgás, egy ciklus…
Kezdődhet valami új…! Antalovics így fogalmaz angyal-alakjairól a méltatásban: „...Ahogyan az időtlenből származnak, az időtlenbe is tekintenek az alakok, megteremtve maguknak egy sajátos, körkörös rendet múlttal, jelennel és jövővel. Így tudunk kapcsolódni hozzájuk. Mert ahogyan a hús-vér emberek egymással, úgy találkoznak ők velünk ezekben a megragadott pillanatokban, és úgy találkozunk általuk mi saját félelmeinkkel, sebezhetőségünkkel, de távlatainkkal és reményeinkkel is.”. Min dolgozik jelenleg, milyen alkotói tervei vannak?
– Van egy sorozatom, amelyet nem állítottam még ki. Ezek groteszk, portréféle figurákat ábrázolnak. Aztán ott vannak velem a mindennapokban a rajzfüzeteim tartalmai, amelyeket nincsen szándékomban kiállítani, hanem néha, amikor olyan kedvemben vagyok, lapozgatom őket, és azokból nyerek további inspirációt, illetve vázlatként szolgálnak a jövőbeni alkotásokhoz – hallottuk Silling N. Mária festőművésztől.
Nyitókép: Fotó: Ótos András
