A Vajdasági Tehetségsegítő Tanács egyik idei Kistehetség díjasa és a IX. Vajdasági Tehetséggála fellépője volt Galusz Áron szavaló, a zentai Thurzó Lajos Általános Iskola tanulója. Az ünnepi eseményen mondott szavalatát hallgatva teljesen bevonódhatott az ember a versbe. Az előadó személyisége vitte sikerre a produkciót, nem szorította háttérbe a szöveg tartalmát, hanem érthető, természetes közelségbe hozta. Áron szavalatát felkészítője, Nešić Máté színművész figyelő tekintete kísérte. A végén pedig jött a vastaps, és kiült az arcokra az „így kell ezt csinálni!” kifejezés. Bizony ez van, amikor hittel és tehetséggel viszonyul egymáshoz mester és tanítványa. A versmondásról, díjakról, színjátszásról, tanításról és a tanulásról beszélgettünk Galusz Áronnal és Nešić Mátéval:
Mi a közös munka története, hogyan zajlik egy-egy ilyen felkészülési alkalom?
Galusz Áron: Kisiskolás korom óta foglalkozom versmondással. Édesanyám tanítónő, és egy alkalommal, amikor az osztályát vitte versenyre, kiderült, hogy én is jó vagyok a szavalásban, van tehetségem hozzá. Ettől kezdve egyre több versenyre jártam. Rengeteget jelentett, hogy a tanítóim, tanáraim mindig szurkoltak nekem, támogattak. Sokáig segítette felkészülésemet a könyvtáros néni. Aztán idővel belegondoltunk, ha valóban komolyan szeretnék foglalkozni a versmondással, akkor fel kell keresnünk egy színművészt, aki folytatja velem a munkát. Több mint három éve, hogy Nešić Máté színművész, a Zentai Magyar Kamaraszínház tagja segítségével készülök a versenyekre.
Nešić Máté: Régóta foglalkozom gyerekekkel, nemcsak a versmondás terén, s mindez a Zentai Magyar Kamaraszínház diákszínjátszóival, a Diákszínpaddal kezdődött. Lőrinc Tímea színművésznő kollégámmal végeztük párban, rendeztünk a topolyaiaknak, továbbá színjátszó táborokban, a Szép Szó táborban vettünk részt foglalkozásvezetőkként, versfelkészítőkként. Tímea kolléganőmmel létrehoztunk egy versszakkört is. Aztán mindez átment egyéni foglalkozásokba, versfelkészítési tevékenységbe. Láttuk, hogy sok az ígéretes tehetség, van igény a diákok színvonalas felkészítésére. Ezek a foglalkozások bárki számára nyitottak itt, Zentán, és magán a diákon múlik, hogy mennyire kitartó, meddig tart rájuk igényt.
Áron felkészítésével évek óta foglalkozom. Az első emlékem róla, hogy a fent említett versszakkörön arra kértük a gyerekeket, hozzanak verseket, s azokat olvassák fel, mondják el. Ő egy kortárs verset mutatott. Nagyon tetszett, hogy azt a sajátságos lendületet hozta be egyből, amely ő maga. Fiatalos, laza a hozzáállása, viszont nagyon érdekes, hogy ennek ellenére vagy emellett nagyon komoly verseket szintén kellő mélységgel interpretál, a korához képest. Továbbá nagyon fontos a színpadi léthez egy megfelelő természetesség, és ő ezt a versekben nagyon jól tudja sugározni. A többi, technikai és színészi dolgon folyamatosan tudunk dolgozni.
… Tóth Péter Lóránt Radnóti- és Latinovits Zoltán-díjas versmondóval...
G. Á.: Általában úgy zajlanak a felkészülések, hogy átmegyünk egymáshoz, ha nem jut elég idő a személyes találkozásra, akkor telefonon vagy interneten gyakorolunk. Átvesszük a verset, és eddig úgy volt, hogy együtt átbeszéltük a tartalmát, mostanra azonban elértem arra a szintre, hogy ezentúl olyan módon készülünk, hogy én egyedül átnézem a verset, végiggondolom, szerintem miről szól, elrendezem, miként szeretném elmondani, majd előadom Máténak, ő pedig kijavít, ahol szükséges.
N. M.: Áronnal könnyű dolgozni, ha van is nehézség, az éppen a korából kifolyólag merül fel, hogy haladna, csinálná gyorsan, hajtja a türelmetlenség, amely egyébként jellemző volt rám is annak idején. Szoktam neki mondani, jó, hogy meg tudod csinálni, de kitartóan mutasd is meg, hogy képes vagy kivitelezni. Büszke vagyok rá, alapjában véve minden utasítást nagyon gyorsan elsajátít, és sorra zsebeli be a díjakat, elismeréseket.
Mi a jó versmondás titka?
G. Á.: Sokan talán azért nem tudnak komolyabb versenyeken jobb helyezést elérni, mert elmondják jól a verset, de az messze nem elég. Interpretálják csupán, de ahhoz, hogy látni lehessen, hogy tényleg érti, érzi az ember az adott szöveget, értelmezni is szükséges. Alapjában a természetesség híve vagyok, nem szeretem a sablonokat, a divatverseket. Előszeretettel választok kortárs költő tollából, és a kedvencem Bíró Tímea Családi pótlék című verse.
Mit jelent számodra a versmondás, hogyan érzed magad szavalás közben?
G. Á.: Sokáig azért mondtam verset, mert kötelezettségnek gondoltam, ment nekem a dolog, de igazából egyik szöveg sem érintett meg különösen. Csaknem két évvel ezelőtt volt a fordulópont, amikor elkezdtem szeretni a versmondást. Addig csak a megbeszéltek szerint elmondtam a verseket, elvégeztem a feladatot. Mígnem történt egyszer, hogy mondtam a verset, és éreztem, mindenki rám figyel, hatással van a közönségre, amit közvetítek, és ez nagyon jóleső érzés volt. Szabályosan nem akartam lemenni a színpadról, olyan mámorító élményt jelentett.
Melyek a legfrissebb versenyeredmények?
N. M.: Áron legutóbb a II. Palicsi Versfesztivál első helyezettje lett, majd a miskolci Eucharisztikus Szavalóversenyen második díjas. Jelenleg várjuk a Nemzeti VERSeny eredményét, és azt, hogy a budapesti Versünnep Fesztivált megtartsák, amelynek szintén döntőse lett.
Jut-e idő kikapcsolódásra, illetve milyen további kihívások várnak rád?
G. Á.: Szeretek filmezni, sorozatokat nézni, apával filmezünk sokat. Kicsikoromtól kezdve ismerkedem a filmklasszikusokkal, és a friss alkotásokat is figyelemmel kísérem. Úgy érzem, napjainkban a jó történetek és a képi eszközök olyan szinten kiegészíthetik egymást, hogy az olvasásélményhez hasonló alkotások születnek a vásznon.
Továbbá sokat sportolok, több mint két éve futballozok, tagja vagyok a FK Zenta pionírcsapatának. A nyár folyamán több táborozáson vettem részt, és most indul a végzős tanév. Szeretném megszerezni a Vuk-diplomát, erre törekszem majd. Mindebben nagyon sokat segít az osztályfőnököm, Bilicki Renáta is.
Megvan már a konkrét terv és hely, hogy hol szeretnék továbbtanulni. A szentesi Horváth Mihály Gimnázium dráma tagozatán folytatnám a tanulmányaimat. Színművészettel szeretnék foglalkozni, ha idősebb leszek. Persze még sok minden van előttem addig, de most nagyon határozottan ez a szándékom. Méghozzá speciálisan színházi színész szeretnék lenni. Úgy látom és érzem, hogy annak van egy sajátos érzése, értéke... Megvan benne a kockázat is, ami az adrenalint adja, hogy egyszeri és megismételhetetlen a produkció a pillanatban. Készülök tehát a középiskolai felvételire. Több verset és néhány prózát kell megtanulni, meg dalt énekelni, táncos koreográfiát bemutatni.
