Az idei tél végre valódinak tűnik, persze nem olyan, mint régebben, de legalább ízelítőt adott a gyerkőcöknek arról, milyen is volt valaha a január. Hó is volt, a mínuszok is megérkeztek, igaz nem volt akkora zimankó, hogy a Duna mellékágai befagyjanak, és korcsolyázni lehessen rajtuk, mint gyerekkoromban, viszont városszerte egyre több a korcsolyapálya. A kölykök, főleg a két kisebb, a téli szünidőben rákapott a korcsolyázásra, erővel csak oda akartak járni. A Duna parkban kialakított Jégerdő nagyban hozzájárult ehhez a bolondériához, nagyon megtetszett nekik, amikor egy alkalommal arrafelé sétáltunk. Az esti díszmegvilágításban valóban szép volt, és a jégpályákat is egész jól kialakították, nem kellett tömegnyomortól tartani, hiszen jó nagy területen húzódnak a pályák.
Valamelyik hétvégén, amikor ruhákat mentünk vásárolni az egyik bevásárlóközpontba, a lurkók azonnal kiszemelték, hogy a létesítmény előtt egy új játszóteret alakítottak ki, mellette pedig korcsolyapályát üzemeltetnek. Így aztán a shoppingolást egyórás korizással kezdtük, ráadásul az egyik sportüzletben azonnal kinézték, hogy akciós korcsolyák vannak, így aztán ezek is bekerültek a kosárba…
Ami a korcsolyázást illeti, az idén álltak először jégre, de nagyon ügyesen mozogtak – emlékezetem szerint én nem így kezdtem, volt esés bőven. Az biztos, hogy ebben sokat számít az is, hogy már évek óta görkorcsolyáznak. Természetesen a kettő nem ugyanaz, de azért sok hasonlóság van bennük.
Januárban bejelentették, hogy a Jégerdőt nem zárják be a hónap derekán, mint ahogyan tervezték, hanem még egy hétig élvezhetik a korcsolyázás szerelmesei. (Mondjuk én abban sem látok semmi logikát, hogy január közepén, amikor kemény fagyok vannak, bezárnak egy olyan rendezvényt, mint a Jégerdő, na de nem kell mindenben az észszerűséget keresni.) A gyerkőcök kikunyerálták, menjünk el az utolsó napon még egyszer korizni. Ám, legyen, gondoltuk Csillával, és úgy terveztük, amíg ők korcsolyáznak, addig mi beülünk melegedni a pálya melletti kávézóba. Szép, derült reggelre ébredtünk, a hőmérő higanyszála -9-et mutatott, rögtön mondtam is, hogy ez igazi koris idő. Hamar kint voltunk a Duna parkban, csak egy valami hibádzott: mivel az utolsó hétvége volt, lebontották a jégpálya mellett összetákolt kávézót. A gyerkőcök ezt persze észre sem vették, fölvették a korikat, és már suhantak is, mi meg Csillával keresgéltük a reggeli napsugarakat, mert mínusz fokban kint álldogálni bizony nem nagy móka. Aztán találtunk egy napsütötte részt a szétszerelt kunyhók között, ott melegedtünk.
Vége lett a délelőtti korcsolyaváltásnak, a csemeték lejöttek a pályáról, majd viccesen megjegyezték, hogy úgy nézünk ki Csillával, mint két pingvin. Ők viszont úgy kimelegedtek, hogy átöltözés közben gőzölgött a fejük-lábuk a nagy hidegben.
Otthon aztán forró tea mellett gyorsan átmelegedtünk, a gyerkőcök meg nem tudtak leállni, azt tervezgették, mikor megyünk újra korizni, mivel a SPENS-en és a BiG bevásárlóközpont előtt még működnek a jégpályák…
