Azok, akik mostanában rendszeresen látogatták a szabadkai Kortárs Galéria tárlatait, már találkozhattak Kucor Tamara nevével. A fiatal művészettörténész a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium diákja volt, majd a belgrádi Bölcsészettudományi Karon folytatta tanulmányait. Kurátori munkája mellett folyamatosan kutat. Jelenleg egy kismonográfián dolgozik. A pályaválasztásról, a kurátori és a művészettörténeti munkáról, az általa készített kiállításokról, valamint kutatásairól kérdeztük.
A szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium diákja voltál. Utána Belgrádban tanultál művészettörténetet. Miért pont Belgrádot választottad?
Fotó: Gergely Árpád
– A Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban angol nyelvi szakra jártam. Nagyon jó alapokat kaptunk a humán tudományokból. Kedvenc tantárgyaim, amelyek később is sokat jelentettek számomra, a képzőművészet és a történelem voltak. Az irodalmat is nagyon szerettem. Tudtam, hogy itthon szeretnék továbbtanulni, nem pedig valahol külföldön. Mindig is szerettem kutatni és prezentációkat készíteni. Nagyon érdekelt a neves festők élete és munkássága is. Úgy éreztem, hogy mindez nekem fekszik, és jól megy. Nehéz döntés volt, de csak Belgrádban van a Bölcsészettudományi Karon művészettörténet szak. Azon kevés személy közé tartozom, akik a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium után Belgrádba mentek továbbtanulni.
Hogyan gondolsz vissza az egyetemi évekre? Milyen volt Belgrádban tanulni?
– Eleinte nagyon furcsa volt, mert kevesen mennek innen a fővárosba tanulni. Egyedül kell feltalálnod magad. Elméleti síkon nagyon sokat meg lehetett tanulni. Az alapoktól kezdve az ókori művészettől egészen a kortársig mindent átvettünk. Visszatekintve, úgy gondolom, hogy a belgrádi képzésből hiányzik a gyakorlati oktatás. Másrészt egy szemesztert Németországban, Heidelbergben töltöttem az Erasmus programon keresztül, és egy egészen más oktatási rendszerben tanultam. Ott sokkal kisebb csoportokban dolgoznak a hallgatókkal, és olyan feladatokat adnak nekik, amelyek önálló kutatást igényelnek. A tanár–hallgató viszony is sokkal közvetlenebb, és ez a kollegialitás igazán motiváló tud lenni. Mindenesetre hálás vagyok a tudásért, amit Belgrádban kaptam. Amikor kikerültem az egyetemről, és dolgozni kezdtem, a gyakorlati részét is megismerhettem a szakmának.
Hogyan kerültél a szabadkai Kortárs Galériába?
– Mesterszakon leginkább a XIX. század művészetéről tanultam, és nem is álmodtam róla, hogy egyszer a kortárs művészettel fogok foglalkozni. Mikor még a mesterszakon voltam, kaptam egy telefonhívást, hogy érdekel -e a kurátori pozíció a Kortárs Galériában. Egy ilyen lehetőséget nem lehet visszautasítani. Örülök neki, hogy felkerestek, és már több mint egy éve itt vagyok. Kortárs művészettel az egyetemen csak érintőlegesen foglalkoztunk. Ez egy teljesen más világ. Olykor nehéz azokra a módszertani eszközökre támaszkodni, amelyeket az egyetemen tanultam. A legjobb a gyakorlatból tanulni, és a kollégáim is sokat segítenek. Elégedett vagyok.
A Kortárs Galériában már készítettél kiállításokat. Melyek voltak ezek, és hogyan készültek?
Fotó: Gergely Árpád
– Az első évben, amikor megérkeztem, gyakornokként dolgoztam, és nem voltak saját kiállításaim. Ekkor még besegítettem a két kurátor kollégámnak, és lestem tőlük a szakma fortélyait. A jagodinai Naiv és Marginális Művészetek Múzeumával volt egy közös projektünk, amelyben egy marginális művészt mutattunk be, Joškin Šiljant. Az volt az első kiállítás, amelynél kurátorként voltam feltüntetve. Az idén februárban volt Andreja Petraković szabadkai művésznő Szoba elnevezésű kiállítása, ez volt az első önálló kurátori munkám. Ekkor tanultam meg, hogy milyen fontos a művésszel való kommunikáció, hogy a koncepció érthető legyen, és hogy egyetértsünk abban, mi a célunk a kiállítással, és milyen üzenetet szeretnénk vele közvetíteni. A másik idei kiállításomnál a Kortárs Galéria gyűjteményéből válogattam alkotásokat. A gyűjtemény kutatása nem egyszerű feladat, hiszen kezdő vagyok. Egy tapasztalt művészettörténésznek sem egyszerű egy ilyen komplex gyűjteménnyel foglalkozni. Ebben az esetben egy több mint 1400 műtárgyat számláló gyűjteményről van szó, amelyet 1962 óta őriz és gyarapít a Galéria. Több része van, a festészeti, a grafikai, a szobrászati és kerámiai, valamint újmédia-művészet gyűjteményből áll. Egy új kontextusban szerettem volna bemutatni a Galériában őrzött műveket, és azt vettem észre, hogy az utóbbi években a kollekcióból bemutatott alkotások közül kevés olyan volt, amelyet női művész készített. Így nőnapra időzítve sikerült bemutatni a Művésznők című kiállítást. A rendkívüli állapot miatt a kiállítás sajnos nem volt látogatható, és a kísérőprogramok is elmaradtak. Szerettem volna tárlatvezetést is csinálni. Remélem, hogy a közeljövőben erre sor kerül.
A diplomamunkádat Erzsébet királyné apoteózisa: Strobl Alajos emlékműve Szabadkán címmel írtad. Miért Sisit választottad?
– Egyik tanárom javaslatára kezdtem el ezzel foglalkozni. Nekem is nagyon tetszett a téma. Keveset lehet tudni az Erzsébet királynéról készült szabadkai szobrokról. Örömmel vállaltam el ezt a feladatot. Néhány új adatot is sikerült találnom róluk és a szabadkai Erzsébet királyné-kultuszról, így a diplomamunkán kívül egy tanulmányt is írtam róla, amelyet egy szakmai folyóiratban publikáltam. A vajdasági magyar képzőművészet napja alkalmából tartottam erről egy előadást a Szabadkai Városi Múzeumban. Továbbra is érdekel a téma, de most egy kicsit szüneteltetem. A művészettörténészek általában egy-egy korszakra specializálódnak. A Kortárs Galériában dolgozom, a XIX. századról tanultam mesterképzésen, de ugyanúgy érdekel a XX. század, a modern művészet is. Továbbra is foglalkozom építészettel, jelenleg is írok egy építészeti tanulmányt. Igyekszem mindennel foglalkozni egy kicsit.
Ezenkívül még milyen kutatásokon dolgozol?
– Készülőben van egy kismonográfia a Forum Könyvkiadó Intézetnél Vinkler Imre szabadkai festőről, aki nem élt sokáig, de szép életművet hagyott hátra. Hagyatékának nagy része a Szabadkai Városi Múzeumban található. Dr. Ninkov K. Olga kért fel, hogy írjak róla. Még az idén kiadásra kerül a könyv. Emellett a Forum Könyvkiadó egy tankönyvpótló kiadványt készít. Berényi Emőke és Herédi Károly kért fel rá, hogy én is dolgozzak fel egy-egy témát. A kiadványnak több szerzője van, és több témakört fog feldolgozni. Szarka Mándity Krisztinával írjuk a művészettörténeti részt. Ezzel próbáljuk a vajdasági magyar képzőművészeket közelebb hozni az iskolásokhoz.
Mik a további terveid?
– Jelenleg tervezzük a jövőbeli kiállításokat. A járvány miatt le kellett mondanunk a programokat, így sok mindent újra kell tervezni. Emellett a kurátori vizsgámra készülök, és a Vinkler-monográfián dolgozom.
