A karácsonyra való felkészülés és maga a karácsony is merőben más volt a múlt század derekán. Akkor még őrzött magában valamit a régmúlt idők lelkületéből, ami mára teljesen kiveszni látszik. Dr. Szőke Anna kishegyesi néprajzkutatóval azokról a karácsonyi szokásokról beszélgettünk, amelyek részben még az ő gyermekkorára is jellemzőek voltak Kishegyesen, illetve szélesebb körben is.
Hogyan várták egykor karácsony ünnepét?
Karácsonyfa Krisztus koronájából (Ragácsafa) (Lakatos János felvétele)
– Az emberek valamikor lelkiekben készültek erre az ünnepre, és kevésbé foglalkoztak a külsőségekkel. Tehát nem tárgyakban jutott kifejezésre a készülődés, hanem a lélekben. Ez azt jelenti, hogy elmentünk a rorátéra. Hat órakor kezdődött mise, mi pedig viharlámpákkal világítottunk, hogy a fényénél lássuk az utat a sötét téli hajnalokon. Nagyon aranyos volt az akkori plébánosunk, Tarján Imre, aki zsíros kenyeret és teát készített a gyerekeknek, amit mise után kaptunk el a sekrestyében. Ugyanis a templomból már nem volt időnk hazamenni, mert fél nyolcra jártunk iskolába. A misét azok a gyönyörű énekek is varázslatossá tették, amelyeket akkor énekeltünk. Zenget a templom, és ezt ma nagyon hiányolom. A táncmulatságok szüneteltek adventban, lakodalmak sem voltak. Maradtak a bandázások, ahogyan Kishegyesen mondtuk. Ilyenkor a szomszédokat, rokonokat látogattuk meg. Ezek nagyon szép esték voltak, mert beszélgettek az emberek, és főtt kukoricával kínáltuk meg egymást. Ezt már délután a tűzhelyen megfőzték az asszonyok, azt eszegettük esténként.
A néprajzkutató gyermekkorában a szocialista hatalom tiltotta a karácsonnyal kapcsolatos dolgokat, nyilvános fellépéseket. Ennek ellenére a betlehemezők járták a falut advent idején.
– A legkisebb létszámú csoport ötfős volt, de általában hatan-heten mentek betlehemezni. Ezek nagyon szépen összekovácsolódott társulatok voltak a falun belül, viszont édesapám mesélte, hogy sokszor összeverekedtek egymással az alvégiek és a felvégiek. A nemzetközi út szigorú határt jelentett, és nem mehettek át egymás területére. Gyerekkoromban nagyon féltem tőlük, a család azonban mindig izgalommal várta őket. Gyönyörűen énekeltek, meggyújtották a gyertyát a kis betlehemben, amelyet akkor hatalmas szobának láttam. Ezt a csoport tagjai barkácsolták csuhéból, fából.
Betartották a hagyományos népi étkezési szokásokat?
– Karácsonyra linzert, mézeskalácsot és pogácsát sütöttek, a férfiak pedig mézes pálinkát készítettek. A családfők karácsony napján kimentek az utcára, és megkínálták vele az arra járókat. Karácsony böjtjén sóban-vízben bableves volt, amelyet nem rántottak be, hogy ne legyen benne semmi zsíros. Utána jött a mákos guba vagy mákos tészta. A karácsonyi asztalra került az alma, a dió, a fokhagyma és a méz. A fokhagymát azért ettük, hogy ne legyünk betegek, a méz megédesítette az életet, a dió szintén az egészséget szimbolizálta. Az almát úgy ették meg, hogy felét a feleség, felét férj, mert ez jelentette az összetartozást. Volt egy olyan hagyomány is, hogy annyi szeletre osztották, ahány tagú a család. A jobb módúaknál halászlé is került az asztalra, de a szegényebbek nem engedhették meg maguknak. Szentestén szintén bandáztak az emberek, így mentek az éjféli misére. Utána kocsonyát vagy töltött káposztát ettünk, amelyet az asszonyok előre elkészítettek. Aki részt vett az éjféli misén, az másnap a délelőtti, tízórás misére ment. A háziasszonyok közben odatették a húslevest, a pecsenyehúsokat. Ezekhez általában kompótot ettünk.
Ma a karácsonyfa és az ajándékozás meghatározza az ünnep hangulatát. Régebben mekkora volt ennek a jelentősége?
– A karácsonyfát mindig a tisztaszobában állították föl. Nagyon megvigyázták, ezért illette meg a hely a tisztaszobában. Igaz, a díszítése még sokkal egyszerűbb volt, mint manapság. Tettek rá szaloncukrot, amelyet gyakran odahaza készítettek. A diót befestették ezüstszínűre, és abból is dísz lett. A fa alá almát tettek, mert ez az egészséget szimbolizálta. Néha egy-két narancs is került alá. Abban az időben egészen más volt az ajándékozási szokás. Nem vettünk minden ismerősnek ajándékot. Az volt az ajándék, hogy jöttünk-mentünk egymáshoz karácsony napján és másnapján. Meglátogattuk egymást, esetleg vittünk süteményt. Akkor még nem volt teher, ha az emberek látogatóba mentek egymáshoz, és beszélgettek.
A Kisjézus aranyalma
A Kisjézus aranyalma,
Boldogságos Szűz az anyja.
Két kezével ápolgatta,
Két lábával ringatgatta.
Aludj, aludj, én kisdedem,
Aludj, gyönyörű gyermekem!
Nem királyné a te anyád,
Szolgálatból lettem dajkád.
Ó, te dudás, mit szundikálsz?
Fényes az ég, nem kell lámpás.
Verjed, verjed a citerát,
Jézuskának egy szép nótát!
* Kiss Lajos gyűjtése, Doroszló, 1968.
