Ha nyár, akkor irány a tábor!

Pontosan harminc évvel ezelőtt Bácskossuthfalván úttörő sikertörténet indult el, amikor a helyi labdarúgópályán az Ady Endre Művelődési Központ akkor még egyesületként megszervezte a mára intézménnyé növekedett Nyári Táborok előfutárát. A kitartó és lelkes szervezőknek köszönhetően évről évre sok vajdasági gyermek örömmel várja a vakáció életre szóló kalandjait, valamint mind többen érkeznek Magyarországról és Nyugat-Európa valamelyik országából, sőt a tengerentúlról is.
Kanyarodjunk azonban vissza a kezdetekhez, 1990-hez és a rá következő évekhez, amikor az Ady akkori gyermektáncosai és oktatói az Orbán Balázs emlékére megszervezett tatai HÍD táborban meghatározó élményeket szereztek, és a hatásuknak köszönhetően, azok mintájára Nemes Károly irányításával megrendezték a Sloboda Labdarúgóklub pályáján és a Rekreációs Központ helyiségeiben az első Szólj, síp, szólj! népzenei tábort. Nem egészen 60 résztvevővel startoltak, nagyszerű hangulattal. Aztán hamar kiderült, hogy a tábor, majd a táborok iránt egyre többen érdeklődtek a falu határán túl is résztvevőként, valamint szervezőként is. A következő időszakban már belakták az Id. Kovács Gyula Általános Iskolát és annak udvarát, lebonyolították az első MIT tábort, egykettőre átlépték a 100-as, alig tíz évre rá 200-as résztvevői számot. Egyre nagyobb hangsúly kerül a játékra, a felhőtlen, ámde személyiségfejlesztő szabadidős programokra.

Idén negyed évszázada annak, hogy megalakult az Ady legendás szakosztálya, a Zabhegyező Gyermekanimátorok Egyesülete vajdasági helyi csoportja, amelynek a Nyári Táborokon túl is számos, a gyerekek szórakoztatására szervezett program fűződött a nevéhez. Közben folyamatosan bővültek, fejlődtek a Nyári Táborok. Az immár nem csak bácskossuthfalviakból álló szervezők alkalmazkodtak a kor elvárásaihoz, a siker érdekében mindinkább bevonták az egyre népszerűbb élménypedagógia módszereit. Bizonyos évben több mint 500 táborozónak nyújtottak tartalmas nyári élményt, és huzamosabb ideig működtek a pacséri Moša Pijade Általános Iskola falai között is. Volt idő, amikor heteken át zajlott a tábori élet. Mára egy, de tartalmas hétre sűrűsödött a gyermekek rendezvénye, amelyet persze komoly előkészület előz meg.
Az elmúlt három évtized alatt szinte megszámlálhatatlan azoknak a száma, akik szervezőként, csoportvezetőként, oktatóként vették ki részüket a programokból. Persze rengeteg pozitív visszajelzéssel jár egy ilyen feladatkör, na de kihívással is. Mint az az év, amikor bizonyos terveiket pénztelenség miatt nem tudták megvalósítani. Aztán a ’99-es bombázások és a Covid-járvány húzta át a számításaikat.
A táborokba mára a kezdeteknél jelen levő résztvevők gyermekei is visszajárnak, vannak, akik már szervezőként. És élvezik azt a felszabadult, játékos, ugyanakkor nevelő-oktató jellegű hangulatot, amely magával ragadja a résztvevőket és a háttérmunkásokat is. Mašić Dejan már az első táborban is szervezőként vett részt, hiszen akkor az Adyban táncoktatóként tevékenykedett. Elárulta, hogy a sok-sok pozitív élmény mellett az üzletvezetői tapasztalatait is a Nyári Táboroknak köszönheti.
– A 2000-es években táborvezetőként, ifivezetőként is jelen voltam. Az elmúlt tíz évben ugyan közvetlen kapcsolatom nincs a gyerekekkel, de olyan feladataim vannak, amelyek nélkül nem működne az egész rendszer. Hiszen a valamivel több, mint 200 táborozót és a körülbelül 60 szervezőt naponta többször meg is kell etetni, tehát az étkeztetés, a higiénia biztosítása vagy a takarítás megszervezése is a feladatatom. Persze mögöttem nem kis csapat áll, tizen-egynéhányan vagyunk ezen a terepen – kezdte a beszélgetést a táborok egyik tartópillére, akitől azt kérdeztük, hogy mi volt az egyik legszebb élménye az évtizedek alatt.
– Számos élményem fűződik ehhez a három évtizedhez. Például azzal a budapesti fiúval kötött barátság is, akivel még 1992-ben ismerkedtünk meg Tatán. Hívtuk egyik évben, hogy tartson nálunk is foglalkozást, és az éppen velünk táborozó mélykúti lánnyal összejöttek, majd rövid időre rá össze is házasodtak. A lagziba pedig bennünket, adysokat is meghívtak – mosolygott Mašić Dejan, aki visszaemlékezett arra az időszakra is, amikor július közepétől augusztus közepéig sátortáborban élték az életüket szervezőtársaival. A családi háttér, későbbi felesége pedig támogató volt, lányaik mára igyekeznek folytatni az édesapjuk által megkezdett utat.
– Középső lányunk idén szervezőként a büfögőben, azaz a büfében igyekezett helytállni, a legkisebb pedig egyelőre táborozóként volt jelen a barátnőivel, jövőre pedig már a dekoráció festésén kívül is igyekszünk még inkább bevonni a szervezésbe. Az Agro-Dima cég igazgatójaként is arra törekszem más helyi vállalatokkal együtt, például a Sila Kft.-vel karöltve, hogy gördülékenyebbé tegyük a táborok lebonyolítását, így például a résztvevők pólóját immár többedik éve biztosítjuk – hallhattuk többek között, mint ahogy Mašić Dejannal azt a témát is érintettük, hogy a későbbi vállalkozói kedvéhez és rátermettségéhez egyértelműen hozzájárult az a tapasztalat, azok az ismeretségek, amelyeket a Nyári Táborok szervezése közben szerzett.
– Mára már gyakorlatilag néhány nap elegendő, hogy megoldjam a tábor lebonyolításához szükséges előkészületeket, azaz számomra nem jelent terhet az a munka. És ez a tapasztalat azt az életszemléletet is hozta magával, hogy a problémák zöme csak látszólagos, és minden kihívás tartogat magában megoldást is. No, természetesen annak az érdekében tenni is kell. Így állok hozzá az élet bármely területén a megoldandó feladatokhoz és a cég ügyintézéséhez – zárta a beszélgetést a Nyári Táborok egyik oszlopos szervezője.

Nem csak az imént említett házasság kötődik a bácskossuthfalviak táboraihoz: Méhes Béla, a Sila Kft. igazgatója is a 90-es évek egyik rendezvényén ismerkedett meg párjával. Amikor már a 2002-es táborban Béla vezetőként állt helyt, azt büszke édesapaként tette, hiszen ekkor már csatlakozott a gyermekzsivajhoz csupán pár hetes elsőszülött gyermeke is.
– Először néptáncosként vettem részt az 1993-as Szólj, síp, szólj! táborban, majd 1996-tól a szervezői csapat részeként ismerkedtem a háttérmunkálatokkal, a 2000-es évek elejétől táborvezetőként voltam jelen, azt követően többedmagammal vezetőségi tagként. Sokunk számára meghatározó élmény volt a 90-es évek elején részt venni a tatai táborokban, és az ott szerzett alapok és barátságok egyértelmű irányvonalat, támogatást adtak. Azoknak az ismeretségeknek köszönhetően lettünk tagjai a budapesti Zabhegyező Gyermekanimátorok Egyesületének, és hoztuk el falunkba a mozgalom pozitív lendületét a Vigyori csoport megalapításával. Ekkor a Kárpát-medence valamennyi magyar közössége képviseltette magát ebben a fővárosi szervezetben, jómagam pedig falunk művelődési egyesületének a vezetőjeként vettem ki a részemet az elnökség munkájából – mesélte Méhes Béla, akinek idősebb gyermeke immár második éve szervezője a Nyári Táboroknak, leánya pedig még résztvevőként élvezi a rendezvény hangulatát.
Az iránt is érdeklődtünk, hogy az elmúlt három évtized alatt a táborok szemüvegén keresztül hogyan csapódtak le a társadalmi változások vagy akár a digitális technológia előretörése.
– Szó szerint megdöbbentünk attól az élménytől, amikor első alkalommal nagyobb számban jelentek meg a táborainkban a mobiltelefonok, hiszen azt láttuk, hogy a gyerekek rohangálnak az iskolaudvarban térerőt keresve. Ennek aztán az lett a másodlagos következménye, hogy elvesztettük azt a kontrollt, hogy a szülők csupán velünk, szervezőkön keresztül kommunikáljanak a gyermekük hogylétéről. Nem volt egyszerű ez az időszak, mert ha bármilyen nagyobb szél kerekedett, vagy villámlott, akkor elkezdtek érkezni a családok a gyerekekért. Nehéz volt visszafordítani ezeket a folyamatokat, és megnyugtatni mindenkit, hogy a gyerekek jó kezekben vannak, és minden váratlan helyzetre van tervünk, és ha kell, akkor azonnal tudunk reagálni. Aztán szembe kellett néznünk az immár korlátlan fényképezési lehetőséggel is, majd a közösségi média felületével, annak veszélyeivel. Rengetegen, sokféle képet töltöttek fel a netre, és fennállt annak a kockázata, hogy valami olyan tartalom kerül nyilvánosságra, ami bárkinek is fejfájást okozhat. Aztán idővel az étkeztetésben is jelentkeztek változások. Míg mondjuk eleinte rendkívül egyszerű ételekkel láttuk el a táborozókat, egyre igényesebb, válogatósabb kérésekkel szembesültünk, amelyeket ma már nem lehet figyelmen kívül hagyni. Például megjelentek a vegetáriánus módon étkezők, a cukormentesen étkező, a gluténérzékeny táborozók. Ez kihívás elé állította a szervezést, és bizony a költségek szempontjából is bonyolította – mesélte Méhes Béla, és arról is szólt, hogy az évek alatt milyen irányba módosult az altáborok megnevezése és tartalma.

– A gyerekek érdeklődése és tanulási igénye is teljesen megváltozott a három évtized alatt. Nagyon érdekes, hogy az egyik altáborunk, a MIT névadó szóösszetételét adó matematika-informatika-történelem az évek alatt kifakult, hiszen a mai generációkat ezekkel a témákkal meg sem lehet szólítani. Aztán bizonyos periódusban nagyon népszerűek voltak az idegen nyelvek, volt spanyol, német, angol, szerb nyelvi tábor is, ma már ez is kikopott. Viszont az eszközigényes táborok egyre népszerűbbé váltak, mint például az íjásztábor, ahova biztosítanunk kell a teljes felszerelést, azt a terepet, ahol szabadon és biztonságosan gyakorolhatnak a gyerekek. Az egyik legnépszerűbb a legórobottábor, amelyhez szintén költséges felszerelést kell beszereznünk. Ami számomra a legérdekesebb, az a vadonkaland táborunk népszerűsége, ahol a gyerekek tüzet tanulnak gyújtani a természetben, megismerkednek az ehető vadnövényekkel, fára másznak, a szabadban alszanak. Régen valószínűleg nem lett volna közkedvelt, hiszen ezeket a kalandokat automatikusan megtapasztaltuk a gyermekkorban. Ma már a gyerekeket meg kell tanítani fára mászni, sőt akár futni is, mert egész nap a digitális kütyüket nyomkodják – mesélte egyebek között a táborszervezés másik oszlopos tagja, aki megosztotta azt is, hogy az idei kerettörténet, a vadnyugati cowboyok és indiánok valaha varázslatosnak számító világa nem igazán szólította meg a Marvel-szuperhősökön szocializálódott gyermeksereget. Méhes Béla végül arról is mesélt, hogy a táborokban nemcsak szerelmek, hanem komoly barátságok is szövődtek. Esetében például Besnyi Szabolccsal, akinek a szülei az első tábor szervezéséből vették ki a részüket. Szabolcsot három évtizeddel ezelőtt büfésfiúként ragadta magával a varázslat, hosszabb ideje pedig táborvezetői feladatokat lát el.

– Rögtön a kezdeteknél nagyszerű energiákat mozdított meg bennem is a tábor. Korban közel álltam a résztvevőkhöz, ugyanakkor a szervezési háttérmunkálatokba, a játékok lebonyolításába is betekintésem volt. Nagyon sokat tanultam például Böde Tamástól, akivel Tatán ismerkedtek meg az adysok. Zseniálisan vezette le a játékokat, annak ellenére, hogy a polgári foglalkozása jogász. Egyik évben nem tudott jönni, és kénytelenek voltunk magunknak kitalálni a programot, hiszen a résztvevőink hozzá voltak szokva a szabadidő kreatív és tartalmas eltöltéséhez. Kiderült, hogy mi is helyt tudunk állni. Aztán egyszer csak úgy éreztük, hogy valami plusz „táboros” hangulatot bele kell vinnünk az év többi napjába is, ennek jegyében programokat szervezni, és lassan, de biztosan megindultunk a saját, mára kitaposott útjainkon – mesélte Besnyi Szabolcs, aki a táborvezetői feladatai mellett mára Kárpát-medence-szerte az élménypedagógia zászlóvivője, oktatója.
– A magyarországi Zabhegyező Gyermekanimátorok Egyesületének nagyon sokat köszönhetünk, hiszen a szakmai támogatásuk mellett olyan ismeretekre is szert tehettünk többen rajtuk keresztül, hogy hogyan lehet és érdemes működtetni egy szervezetet, hogyan kell megírni egy pályázatot vagy egy szponzori levelet. Ez a világlátás engem is magával rántott, és egyre többfelé tartottunk foglalkozásokat, idővel a határon túli területeken is. Aztán egyszer csak felkértek rá, hogy tanárokkal is foglalkozzak, ez pedig nagyon megijesztett, hogy a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola hallgatójaként milyen új dolgot tudok én tanítani a tanügyeseknek. De jól sikerült az egész, és nagyszerű lendületet adott a folytatáshoz. Kapcsolatba kerültem a magyarországi Kalandok és Álmok csapatával is, rengeteg tanfolyamot, továbbképzést elvégeztem. Olyant is, ami akkor nem tűnt logikusnak, de később tudtam hasznosítani, így például az iparialpinista-tanfolyamon tanult kötéltechnikai tudást. Aztán olyan szinten kiszélesedett a mozgásterem, az ismeretségi köröm, a világlátásom, hogy önálló vállalkozásba fogtam, és rájöttem, hogy az én hivatásom a gyermeket segítő felnőttek támogatása – hallhattuk a táborvezetőtől, mint ahogy azt is, hogy a személyes ismeretségi körét, tapasztalatait, tudását igyekezett évről évre beleszőni a Nyári Táborok hangulatába, és átadni az impulzusokat a programokat szervező csapatnak is.
– A Nyári Táborok szervezése a három évtized alatt olyan bejáródott rutinná vált többünk számára, ami nem vesz el energiát, de sok örömet szerez. Egyedül akkor igényel fokozott koncentrációt, ha valamilyen hirtelen beálló vészhelyzetre kell azonnal reagálni. Minden más feladatot már összeszokott csapatként oldunk meg gördülékenyen. Az egyik ifjúkori tapasztalatom rámutatott, hogy ha egy táborban nincsenek kötött és érdekes szabadidős foglalkozások, akkor ott minden előfordulhat. Akár életveszélyes helyzet is. Ezért is fektetünk kiemelt hangsúlyt a dinamikus és hasznos, inspiratív személyiségfejlesztő időtöltésre és persze az egészségvédelemre. Így alakult ki mára a Nyári Táborok a gyerekek és a kamaszok részéről kedvelt és a szülők részéről is díjazott arculata – zárta végül Besnyi Szabolcs.