Vannak olyan tanulók az iskolarendszerben, akik valami miatt nem átlagosak. Lehetnek kiemelkedőek vagy nehézséggel küzdők, a lényeg az, hogy mások, mint a többiek. Másságuk többnyire gyorsan kiderül, és egész iskolai pályafutásukra, életpályájukra hatással lehet. Azt gondolhatnánk, hogy a többségtől kicsit eltérő gyerekek könnyen, míg a nagyon mások nehezen illeszkednek be a többi gyerek közé, de a gyakorlatban nem lehet ilyen következtetéseket levonni. Sok-sok tényező együttes függvénye, hogy végül sikeresen beilleszkedik-e a csoportba a sajátos nevelési igényű vagy éppen tehetséges diák.
Körülöttünk mindegyik megoldásra van pozitív és negatív példa is, ezért nagyon nehéz jó döntést hozni. Mindig egyénileg kell mérlegelni a helyzetet, az adott lehetőségek közül kiválasztani a megfelelőt. Mindenkire érvényes recept nincs. Előfordult már, hogy a szakemberek javasolták a szegregációt, a szülők pedig erőltették az integrációt, és az idő őket igazolta, de megtörtént az is, hogy minden feltétel adott volt a tanuló sikeres integrálásához, végül mégsem sikerült megnyugtatóan megoldani a helyzetet.
A tehetséggondozók, speciális osztályok, középiskolák a szegregáció példái. Az integrációt támogatók azzal érvelnek, hogy a szegregált iskolák sem a sajátos nevelési igényű gyerekeknek, sem a többieknek nem kedveznek, hiszen a valós életben sincsenek elkülönítve egymástól az emberek, így az utcán járva, boltban, munkahelyen, strandon, ügyintézés közben úgyis találkoznak egymással, és az iskola lehetőséget biztosít arra, hogy mindkét fél számára ismerős legyen a helyzet a mindennapokban is. Továbbá az ideális iskola nem egy steril műkörnyezet, hanem reprezentálnia kellene a körülöttünk lévő társadalmat, célja nem kizárólag a tudás átadása, hanem a szociális készségek, együttműködés, empátia fejlesztése, amely a mai szervezési keretek között rendkívül nehezen megoldható.
A modern pedagógia az integrációt támogatja annak minden nehézségével együtt, mert az előbb említett okok miatt sokkal kedvezőbb fejlődési környezetet teremt, nemcsak a különleges törődést igénylő, hanem a többi tanuló számára is. A gyakorlat azonban sajnos azt mutatja, hogy a teljes integrációtól sok esetben még fényévekre van az iskolai gyakorlat, és ennek legkevésbé az akarat hiánya az oka. Oktatási rendszerünk nagyon sok problémával küzd, és ameddig ezek fönnállnak, addig álom marad csupán, hogy az integrációt igénylő diákok helyzete megnyugtatóan rendeződni fog.
Persze, nagyon sok törekvést láthatunk a környezetünkben, amelyek látszólag sikeresnek mondhatóak, de közelebbről megnézve könnyen kiderülhet, hogy a közös színtér adott csupán, ám a sajátos igényű tanuló úgy él a többiek mellett, mint egy párhuzamos valóság.
A világ – ahogyan az iskola is – elég nagy ahhoz, hogy mindenféle ember beleférjen, csak el kell felejtenünk a külső elvárásokat, és hagyni a másikat annak lenni, ami. Az iskolába nemcsak azért kell járnunk, hogy egy bizonyos mennyiségű adat- és információhalmazt beleverjenek a fejünkbe, hanem a tantárgytartalmak mellett számtalan készségünk, képességünk fejlődik az évek alatt. Ezt szem előtt tartva könnyen láthatjuk, hogy az emberi különféleség ezt segíti elő. Természetesen az integráció sem lehet optimális megoldás minden esetben, és valóban vannak olyan gyerekek, akikkel nagyon nehezen vagy egyáltalán nem működik bizonyos helyzetekben az együttélés, de ezt mindig egyénileg érdemes értékelni. Mindenesetre a segítő szakemberek jelenléte a sikeres integráció egyik fontos eleme, amelyből manapság hiány mutatkozik, és ezért is érthető, ha a tanítók nem mindig fogadják szívesen a többletproblémával küzdő diákokat. Sok kritika éri az alternatív iskolákat is arra való hivatkozással, hogy számtalan esetben előfordul: az itt tanuló, innen kikerülő diákok összeférhetetlenek, viselkedési problémáik vannak, és nem tűrik az autoritást. De azt se felejtsük el, hogy az alternatív iskolák diákjai sokszor épp azok a már nehézségekkel küzdő gyerekek, akik a hagyományos oktatási rendszerekből kilógnak. Ahhoz, hogy hatékonyak legyünk, nemcsak az oktatás, hanem a nevelés, a kompetencia, a készség- és képességfejlesztés, valamint az integráció területén is, érdemes háttérbe szorítani azt, hogy mi a hivatalos elvárás az iskolák felé, és előtérbe helyezni a tanulók igényeit, szükségleteit. Nem lecserélni a kettőt, hanem egy új egyensúlyt teremteni a gyerekek elégedettségének, komfortérzésének javulása érdekében. Egy gyerekcentrikus iskola többet tud nyújtani úgy a speciális képességű, mint a kiemelkedő tehetségű és minden egyes diák számára is, mint a lexikális információk fejbe töltése. Ez pedig kihatással van az egész társadalom fejlődésére.
