Szerda Jolán a tanfolyamon készített gyakorlóöltözetben (Fehér Rózsa felvétele)
A népviselet-készítés nem épp „hagyományos mesterség”. Már csak azért sem, mert a viseletet régen nem egyvalaki készítette a faluban, hanem több ember kezén átment a munkafolyamat különböző fázisaiban: a bőrmellyesek esetében például egy ember kikészítette a bőrt, egy másik kirajzolta, egy harmadik kiszabta, a negyedik pedig hímezte. Régen tehát sokan csináltak egy viseletet, de ma már máshogy megy ez – napjainkban sokszor egyetlen ember készíti a sokdarabos komplett viseletet.
Az óbecsei Szerda Jolán, azaz Joli mama évek óra varr viseleteket, de tavaly óta papírja is van arról, hogy elvégezte a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Hagyományok Háza vajdasági hálózatának 120 órás viseletkészítő tanfolyamát, és sikeres záróvizsgát is tett.
Joli mama, miért ült be tavaly, 73 évesen az iskolapadba?
– Az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör koreográfusai, a Cseszák házaspár ajánlotta a figyelmembe ezt a tanfolyamot, ahova legidősebb diákként sikerült bekerülnöm. Kíváncsi voltam arra, hogy milyen újdonságokat tudnak nekem ott mutatni. Általában gyereknépviseleteket varrok, és hasznosnak gondoltam, hogy jobban megismerjem a tájegységek jellemzőit és a különböző technikákat. Kezdetben csak a kultúrkör legkisebbjeinek varrtam, aztán jöttek a nagyobbak is. Alsószoknyákkal, bő gatyákkal, ingekkel kezdtem. Rengeteget varrtam.
Mit kapott a tanfolyamtól?
– Megtanultam néhány új fogást, például a szoknyaráncolásban az apró ráncok fortélyait, új fodros technikákat és speciális keményítési fortélyokat is megismertem.
Amióta viseletkészítői papírja van, több lett a munkája?
– Nem változott sok minden azóta, de tavaly a péterrévei Dr. Kiss Imre Művelődési Körben alakult egy asszonykórus, nekik is varrtam – igaz, az övék nem egy hagyományos népviselet lett.
Húsz éve varr az óbecsei kis táncosoknak. Milyen érzés a gyerekeken látni azt, amin dolgozott?
– Tele van a lelkem örömmel, amikor látom őket! Tavaly a topolyai táncosoknak is varrtam: bácskai Tisza menti táncokkal mentek a Gyöngyösbokrétára, a kötényeket és a szoknyákat varrtam nekik én.
Mi a legnehezebb népviseleti ruhadarab egy varrónőnek?
Unokára szabott hajdúsági viselet (Fehér Rózsa felvétele)
– Férfinadrágokat és -mellényeket nem varrok, mert az komoly szabómunka, a férfiingeket viszont szépen megtanultuk a tanfolyamon, az óbecsei Botra férfikórusnak is én varrtam az ingjeit – felnőtteknek ez volt az első munkám. Amióta elvégeztem a tanfolyamot, magabiztosabb lettem, és bátrabban dolgozom a felnőtteknek is. A vizsgamunkája doroszlói népviselet volt.
Miért pont erre esett a választása?
– Jól ismertem ezt a népviselet, a lányom (Kisimre Szerda Anna néptáncpedagógus – a szerző megj.) doroszlói táncokból szakvizsgázott az egyetemen – nekem ebben a korban jól jött az ő gyűjtése, segítsége, valamint Raj Rozália és Nagy István Doroszlói népi textíliák című könyve. Ráadásul a topolyai néptáncosoknak hasznos is volt a vizsgamunkám, ugyanis az ő anyagukból elkészítettem az egyik topolyai táncos lány szoknyáját és kötényét. Óriási kihívás volt, mert a doroszlói szoknya alján volt egy különös hajtogatással fölvarrt szalag, amit még soha nem csináltam. De sikerült! Nem volt egyszerű az apróra összerakott fodor sem a kötény körül, de azzal is sikeresen megbirkóztam.
Van-e még álma ezzel kapcsolatosan?
– Meg szeretném tanulni a fityula készítését, azt még nem próbáltam, és szeretnék beletanulni a gépi kalocsai hímzésbe is. A tanfolyamon Kriptáné Halász Zsuzsanna mutatta be nekünk a kalocsai hímzést. Van két öreg varrógépem, amelyeket ennek érdekében át tudnánk alakíttatni. Boldogan elmennék ezért a tudásért Kalocsára is, hogy ott leshessem meg a kalocsai fékető készítésének a titkát.
Az nem főkötő?
Szerda-szoknyák sorakoznak (Fehér Rózsa felvétele)
– Nem, hanem fékető! Az idősebb kalocsai asszonyok ezt soha le nem vették a fejükről. Erre jött aztán a fityula. Ilyet szeretnék még csinálni!
