Latinovits Zoltán, a Színészkirály (ahogyan Nagy László nevezte) jövő szeptemberben lenne 90 éves. A magyar színművészet legendás alakja csaknem 45 évvel ezelőtt, 1976. június 4-én, tragikus körülmények között Balatonszemesen távozott el akkori világunkból. Emlékét azonban nem mosta el az idő. A magyar színjátszás kétségkívül egyik legkiemelkedőbb, legkarizmatikusabb egyéniségének emberi és művészi hitvallásáról, életének, pályájának döbbenetes, fájdalmas félbemaradásáról még ma is gyakran írnak, s beszélnek.
„Meghalt a király, de él a király, hódít és bőszít még emlékében is. Vajon mi az oka ennek?” Több mint három évtizeddel ezelőtt Hegyi Béla ismert magyarországi publicista tette fel ezt a kérdést Latinovits Zoltánról, egy róla szóló hoszszabb lélegzetű tanulmányban.
Érdekes, hogy amíg halálát követő években művészete ürügyén, a pro és kontra érvek nagyon is élesen feszültek egymásnak, addig a későbbiek folyamán, különösen ellenfelei részéről, mérséklődött a megítélése. Igen, az ellenfelei részéről, mivel hogy voltak, és nem is kevesen. Főleg azokról volt szó, akiknek megfelelt a színházakban uralkodó hivatalnok-szemlélet, akik a színházat kizárólag önmaguk érvényesülése terepének tartották, akik mindennemű változástól, amelyet Latinovits sürgetett, eleve elzárkóztak.
Latinovits Zoltán mérnöki diplomával, a műkedvelő színpadokon szerzett jártasságával, gyakorlatával került a színésztársadalom nagy családjába. Úgy érezte, álma beteljesült! Azonban nagyon hamar kiderült, hogy a többséghez való alkalmazkodás gondot jelent majd számára. Ugyanis nem tudott beleilleszkedni abba a művészvilágba, amelyben az egymás iránti megbecsülés, a tisztelet, a minőség kellő értékelése, az elfogadása helyett az értékekkel szembeni közömbösség uralkodott. A művészi ambíciókkal való visszaélés, az irigység, a gyűlölet fogadta.
Nem! Latinovits Zoltán rövid és tündöklő pályáján nem volt hajlandó önmagát a karrierjéhez, tehetségét a közönség igényeihez, tetteit a napi színházi árfolyamhoz igazítani. Igen. Latinovits Zoltán egyszerűen nem találta helyét abban a nagy családban, nem tudta elfogadni annak megkövesedett „törvényeit”! Nem tudta, mert a Színészkirály más volt, különös volt, megalkuvásra képtelen.
Az a színházi lombik, amelybe Latinovits Zoltán belekényszerült, egyszerre volt nagyon szűk és nagyon tág. Zabolátlan energiái nem férhettek el ebben a lombikban. Hegyi Béla elgondolkodtató írásában meg is jegyzi: „Latinovits elidegenedik a világtól, mely előbb elidegenedik tőle. Sokat és sokszor bírál, viaskodik, de harcaihoz nem tud alkalmas csapatot, megbízható gárdát verbuválni maga köré. Jogos ütközései, panaszai és sürgetései színházi dolgokban, humanista eszményekért vívott csörtéi – éppen személyiségének ellentmondásaiból következőleg – személyeskedésbe torkollanak, ürügyet szolgáltatva arra, hogy renitensnek, kellemetlenkedő különcnek bélyegezzék, a követeléseit és kéréseit egytől egyig elutasítsák. A feltüzelt közvélemény előtt – nem kismértékben a sajtó jóvoltából – a sértettből sértett lesz, a fáklyavivőből ellenfél, a reformer gondolkodóból izgága demagóg válik.”
Talán az volt a baj, hogy Latinovits Zoltán színészi, rendezői, versmondói és előadóművészi pályája tartalmas és gazdag volt, a Színészkirály járta a maga útját, és ragyogó teljesítmények sorát produkálta filmen, előadóesten, rádióban, televízióban és Thália templomában. Ez az út azonban lassan zsákutcába torkollott. Latinovits Zoltán magára maradt. A test és a lélek már belefáradt a szüntelen küzdelembe...
S a Színészkirály, aki 1931-ben született, 44 évvel ezelőtt ott, Balatonszemesen véget vetett ennek a küzdelemnek. Itt hagyta ezt a mi mostoha világunkat, amely nem tudta a csodálatos művészembert befogadni.
Latinovits Zoltán igazságait – mint azt még ma is sokan hangsúlyozzák – igazolja, újrafogalmazza az idő, tévedéseit pedig kiszűri az emlékezet. Mi itt a déli végeken ismertük és végtelenül tiszteltük a Színészkirályt! Aki egyébként nem egy alkalommal járt itt nálunk, Szabadkán és Újvidéken. Így alkalmunk volt megismerni azt a másságot, amely egyéniségéből kisugárzott.
Latinovits Zoltán, a Színészkirály a magyar színházművészet egyik legnagyobbika volt. Őszinte megbecsüléssel hajlunk meg emléke előtt!
