Nem olyan régen közösségi oldalakon többször is találkoztam egy cikkel, amely – állítása szerint – olyan kérdéseket írt le, amelyeket ha két ember, akik először vannak randevún, feltesznek egymásnak, akkor jó eséllyel egymásba szeretnek. Érdekes elgondolás ez, és nem is alaptalan, úgy gondolom. Tanárként két szempontból is nagy jelentőségük van számomra a jó kérdéseknek. Egyrészt ha jó tanár vagyok, jó kérdéseket tudok feltenni a diákoknak. Másrészt ha jók a diákok, ők is fel tudnak tenni nekem jó kérdéseket. Sajnos a jó kérdés ritka, mint a fehér holló: nem csak az iskolában, a magánéletben is.
Már a nagy ókori filozófus, Szókratész is kérdezve tanított. Rendkívül élvezetes a Platón által leírt szókratészi párbeszédeket olvasni, hiszen éppen azt lehet megfigyelni általuk, hogyan lehet jól kérdezni. A jó tanár nem „előad”, nem beszédet tart, hanem gondolkodásra késztetve, érdekes, izgalmas kérdések megfogalmazásával vezeti rá a diákokat a válaszlehetőségek megtalálására. Ha valaki jó tanár szeretne lenni, sokat kell azon dolgoznia, hogy kiderítse, abból a tantárgyból, amit tanít, milyen jellegű kérdésekkel lehet aktivizálni a gyerekeket. Mindenkinek van számtalan olyan iskolai élménye, amikor a tanár olyan kérdéseket tett fel, amelyekre válaszolni sem volt érdemes, ezért mindenki hallgatott, majd egy idő után a tanár átváltott a kérdezésből az előadásba.
Nem véletlen, hogy az emlegetett cikk a jó kérdezés következményeként a szerelmet nevezi meg, hiszen csak akkor tudunk jól kérdezni, ha valakire őszintén kíváncsiak vagyunk, és merünk fontos dolgokat megkérdezni. Ha pedig ezeken a kérdéseken a partner igazán elgondolkodik, akkor valóban kialakul egy bensőséges hangulat, ami közel hozza egymáshoz a két embert. Ugyanez az elve a tanári kérdésnek is. Nem lehet eredményes, ha egy tananyaggal kapcsolatban bejáródott kérdéseket teszünk fel. Figyelni kell az osztály állapotára, és ismerni kell a diákokat ahhoz, hogy jól tudjunk kérdezni. Az én tantárgyam esetében – irodalom – egészen személyes kérdések is előfordulhatnak, és valóban az a többéves tapasztalatom, hogy a bátorság a kérdezés terén nagyon eredményes lehet. Ha bátran kérdezünk, akkor nyitottnak kell lennünk arra is, hogy mi kapjunk bátor kérdéseket, amire bátran kell válaszolni is. Ebben azonban nem látok semmi veszélyt, a nyitottság és az őszinteség mindig tiszteletet vált ki a diákokból, és soha nem volt példa arra, hogy ne tudták volna, hol a határ akár a kérdezés terén is. Inkább az okoz számomra némi szomorúságot, hogy nemigen tudnak igazán jó kérdéseket feltenni, de ez nem csak az ő hibájuk, hiszen sajnos ilyen világban élünk. Ezért kell még ahhoz is útmutató, hogy mit kérdezzünk egy randevún. Sokszor éreztem már azt a hétköznapokban is: családdal, barátokkal, hogy lényeges kérdéseket nem tesznek fel. Például az anya a szerelmes gyerekétől megkérdezi-e, hogy miért jó neki azzal a fiúval, lánnyal együtt lenni? Miért jobb vele, mint valaki mással? Vagy hogy melyik tanárát szereti, és miért, és melyiket nem, és azt miért nem? Ha pedig felteszünk ilyen kérdéseket, akkor a válaszra valóban figyelni kell, ami alapján újabb kérdést tehetünk fel, így egyre jobban elmélyülhetünk a témában, de főleg egymás megértésében. Persze nemcsak kérdezni kell, hanem nekünk is megnyílni, és elmondani a saját gondolatainkat. Azt hiszem, egyre kevesebb ilyen családi, baráti beszélgetés van, legalábbis erre következtetek abból, hogy ritkán kapok jó kérdéseket.
Tanárként azonban nagyon sok lehetőségünk van kérdezni tanítani a gyerekeket. Biztos vagyok benne, hogy minden tantárgy alkalmas erre. Irodalomból például nagyon könnyű, egyrészt példamutatással, ha egy-egy szöveg kapcsán igazán fontos kérdéseket tud a tanár megfogalmazni, sőt például úgy is, ha eljátsszuk azt, hogy az egyik diák valamelyik szereplője az olvasott műnek, és a többiek próbálnak releváns kérdéseket feltenni neki. Természetesen utána érdemes megbeszélni, hogy melyek voltak a jó kérdések, és miért voltak azok jók.
Sajnos épp az iskola az egyik legnagyobb okozója annak, hogy nem tudunk jól kérdezni, ugyanis a gyerekeket a legtöbb tanár egészen kicsi koruktól kezdve sok-sok éven át arra neveli, hogy megtanulja, mit kell mondani, és mi a jó válasz. Ezért nem tanulhatnak meg saját maguk gondolkodni, ami feltétele a kérdezni tudásnak. Emellett pedig a bátorság is sok emberből, gyerekből hiányzik, hogy valóban lényeges kérdéseket tegyenek fel, pedig sokkal érdekesebb és színesebb életünk lehetne, ha mernénk és tudnánk jól kérdezni.
