Augusztus végén világraszóló sikert ért el a 17 éves szabadkai Kajdocsi Tamás súlyemelő, aki a kínai Nankingban megrendezett ifjúsági olimpiát ezüstérmet nyert a +85 kilogrammosok mezőnyében. A szabadkai Műszaki Iskola mechatronika szakos tanulója szakításban 150, lökésben pedig 186 kg-ot teljesített, amivel az örmény Simon Martiroszjanon kívül – aki 391 kg-os összesítéssel lett aranyérmes – mindenki mást megelőzött. A siker nem jött váratlanul, elvégre Kajdocsi már többszörös szerb bajnok, májusban pedig a 17 éven aluliak lengyelországi Európa-bajnokságáról tért haza egy ezüst- és két bronzéremmel.
A nankingi verseny óta alig járt itthon, egy moszkvai megmérettetésen is kipróbálta magát, a múlt hét közepén viszont szakított időt lapunkra, és válaszolt kérdéseinkre, amelyek javarészt az olimpiát és a későbbi terveit érintették.
• Ez volt eddig a legnagyobb horderejű versenyed?
– Ez volt a legnagyobb verseny eddig, amin részt vettem, külön öröm, hogy az eredménnyel is elégedett lehetek. Az ifjúsági olimpia előtt 10 napot a szlovéniai Bledben töltöttünk edzőtáborban. Ott volt az egész olimpiai együttes, amely utazott Kínába. Velem utazott az edzőm, valamint a bátyám is edzőpartnernek. Minden kiváló volt, olyan körülmények, amelyek közt ott edzettünk, nálunk egyáltalán nincsenek. Vadiúj edzőterem, amelyet hivatalosan még nem is nyitottak meg. Az edzőtábor után utaztunk Kínába, 5-6 nappal az olimpia kezdete előtt, hogy hozzászokjunk az ottani környezethez. Ott már az edzéseinket a nüanszok kidolgozására használtuk fel.
• Érezted már előtte is, hogy benned van az érem?
– Reméltem, hogy lesz érem. Az ellenfelek egy részét ismertem, kb. két héttel a verseny előtt kaptunk egy összesített listát, hogy kinek milyen eredményei vannak, amely alapján én voltam a harmadik a rangsorban. Aztán még az olimpia előtt egészségügyi okokra hivatkozva a legjobb eredményeket elért súlyemelő lemondta a részvételt, így a végül aranyérmes örmény mögött én számítottam már a második legesélyesebbnek.
Kimondva-kimondatlanul célkitűzés is volt az éremszerzés, habár a kiutazás után, ahogy beszélgettem a többi szerbiai olimpikonnal, közülük sokan érmet vártak maguktól, nagyon magabiztosan beszéltek, én viszont nem szerettem volna előre inni a medve bőrére, így nem ígérgettem. Nem is szeretek esélyekről beszélni, elvégre sok tényezőtől függ, hogy egy versenyt milyen eredménnyel zár egy sportoló.
Szerettem volna az egyéni és az országos csúcsom megdönteni, ami nem sikerült, de az éremhez ez az eredmény is elegendőnek bizonyult.
• Milyen körülmények fogadtak benneteket Kínában?
– Olimpián részt venni minden szempontból pozitív élmény, viszont a városból, ahol a versenyek zajlottak, nem sokat láttam, mert az én versenyem a záróünnepség előtt volt két nappal, addig pedig a rám váró feladatra kellett koncentrálnom. Az olimpiai falu rendkívül szépen nézett ki, mindent remekül építettek meg, azok, akik mindkét helyen ott voltak, mondják, hogy jobb volt a szervezés, mint a londoni olimpián. Az ételekkel voltak gondjaink, nem olyan volt, mint amihez mi hozzá vagyunk szokva. Ez rajtam meg is látszódott, öt kilót fogytam az ott töltött két hét alatt, ami szerintem nagyban hozzájárult, hogy az eredményem is gyöngébb lett, mint amire én számítottam. De ezenkívül minden kiváló volt, semmire egy rossz szót nem tudok mondani.
• Mi volt a kulcsmomentum a versenyen, aminek az ezüstérmet köszönheted?
– Nem szokott lámpalázam lenni, most a verseny előtt volt egy kicsi, de csak a bemelegítésig. Az volt a kulcsmozzanat, hogy szakításban nyolc kilóval többet emeltem a végül bronzérmes franciánál és a negyedik helyen záró iráninál, akik a lökésben már nem tudtak beérni. Komoly különbség volt ez, mert 1-2 kilót még mindenki képes lehet kihúzni magából, de a 8-9 kiló az már rengeteg. Ráadásul a lélektani előny is nálam volt, nyugodtabban tudtam készülni a lökésre.
• Vannak valamiféle rituáléid verseny előtt?
– Nincsenek. Vannak, akik zenét hallgatnak, mások valami mást csinálnak verseny előtt, én viszont csendben elmegyek bemelegíteni, kimegyek a pódiumra, és emelek, amennyit bírok.
• Mit mondanak súlyemelőberkekben rólad, mire lehetsz képes a későbbiekben?
– Kínában nem beszéltünk a többi csapattal túl sokat, de most a moszkvai Elnök Kupán, ahol részt vettünk a bátyámmal, és ott volt néhány magyar válogatott is, akikkel jóban vagyunk, az edzőjük mondta, hogy biztos benne, hogy a felnőttmezőnyben is várnak rám remek eredmények, ha folytatom a súlyemelést.
• Májusban, az Eb-érmekről beszélgetve felmerült, hogy elég rossz körülmények között dolgoztok. Ebből a szempontból történt-e valami változás?
– Nem történt, továbbra is ugyanabban a rozoga edzőteremben vagyunk. A Szerbiai Olimpiai Bizottságból mindenesetre biztattak, hogy majd igyekszenek jobb termet találni nekünk Szabadkán. Jó hír, hogy már a májusi érmek után bekerültem egy egyéves támogatási programba – támogatják a versenyre utazást, a felszerelést, az edzőtáborozásokat, illetve amire szükség mutatkozik –, amit az olimpiai érem után további két évvel meghosszabbítottak.
• Mik a tervek, a riói olimpia már szerepel köztük?
– Igen, mindenképpen szeretnék felnőttolimpiára is kijutni. Ez a moszkvai már kvalifikációs verseny volt a riói olimpiára, ahol ugyan 8-9. helyen zártunk Tivadarral, a bátyámmal, de legalább látták, hogy ott vagyunk, hogy próbálkozunk. Az ifjúsági olimpiára is szabadkártyával jutottam ki, mivel nem volt csapatunk, amely kvótát szerzett volna. Hacsak nem változik hirtelen valami e téren, akkor abban reménykedem, hogy Rióba is kapok egy ilyen szabadkártyát. Addig is novemberben a junior-Európa-bajnokságon veszünk részt, ahová Szabadkáról hárman megyünk, mi ketten a bátyámmal és Rozsnyik Ervin csapattársunk. Ez lesz az idei utolsó nagy versenyünk, a junior-vb-n elért hetedik helyem és az ottani eredmények alapján elmondhatjuk, hogy ott is közel lehetek az éremhez.
