Erdélyi Annamária tavaly bajnoki címet nyert a portugál Mirandela együttesével, de nyugodtan mondhatnánk azt is, hogy együttesének, ugyanis az aranyéremről döntő mérkőzésen a csókai asztaliteniszező 3:3-as állásnál legyőzte a svéd Jonssont, s ezzel a Mirandela megnyerte a bajnokságot, Anit pedig hősként ünnepelték a klubtársai.
A 2009/2010-es idényben azonban nagyot fordult a világ, ugyanis a portugál szövetség jelezte a kluboknak, hogy az együttesekben csak egy külföldi szerepelhet (a nem európai uniós útlevéllel rendelkezők is külföldinek számítanak), vagyis az első számú kínai játékos és Erdélyi Annamária egyszerre nem kerülhetnek be a háromfős csapatba.
– A kínai játékosnő nagyon jó, nem veszít meccset a ligában, s ennek az lett az eredménye, hogy én mindössze két bajnoki mérkőzésen álltam asztalhoz, és mind a két találkozómat megnyertem. Szóba került, hogy kölcsönadnak egy spanyol klubnak, de mivel előtte már játszottam az ETTU-kupában, így ott sem szerepelhettem volna. Mindezek ellenére én ugyanúgy edzek, készülök a versenyekre, az edző is ugyanúgy kezel, foglalkozik velem, mintha minden meccsen én is szerepelhetnék a csapatban.
• Mennyire érintett érzékenyen az, hogy ha a kínai a csapatban van, akkor te nem játszhatsz azon a ligameccsen?
– Természetesen nem örültem ennek a hírnek. Furcsa volt, hogy alig játszottam meccset, de az edzések ugyanolyan jók maradtak, és bár azt hittem, hogy ez kihatással lesz a játékomra, hála istennek nem így lett. A csapat őszi bajnok lett, méghozzá nem is akárhogy, hiszen még meccset sem veszítettünk, minden ellenfelünket 4:0-ra győztük le.
• Mindezek ellenére a játékod nem romlott, sőt februárban 142. voltál a világranglistán, decemberben pedig már a 90. helyen álltál. Minek vagy kinek köszönhető ez az igen jelentős előrelépés?
– Elsősorban az edzőmnek, Kong Guopingnek köszönhető, másodsorban pedig annak, hogy szinte minden versenyen, Pro-tourokon és nemzetközi tornákon sikerült olyanok ellen nyernem, akik jóval előrébb vannak a ranglistán, mint én, és ezzel szereztem a pontokat.
• Ebben az idényben a Mirandela férficsapata is erősödött, méghozzá egy vajdasági magyarral, a bajsai Námesztovszki Attila személyében. Mit jelentett neked az ő jövetele?
– Mivel régóta jó barátok vagyunk, így természetesen nagyon örültem neki.
• A hónap végén, december 26-án és 27-én Nagybecskereken rendezik meg a Top12 versenyt, amelyen Szerbia legjobb 12 játékosa vesz részt. Milyen eredménnyel lennél elégedett?
– Az időpont nem éppen a legmegfelelőbb, hiszen rögtön karácsony után van a torna, amely nem tartozik a kedvenceim közé. Viszont erre is, mint mindegyik másik versenyre, ugyanúgy készülök, bár az én esetemben fontosabb a pszichikai felkészülés, mint a fizikai. A célom, hogy az első három hely egyikét megszerezzem.
• Sok sportoló, amennyiben nem kap elég játéklehetőséget, elgondolkodik a váltáson, és sokan új klubot keresnek. Te hogy állsz ezzel a kérdéssel?
– A klubelnök pozitívan áll a dologhoz, ugyanis szerinte mar januártól megváltozik ez a helyzet, és ugyanaz lesz, mint a tavalyi idényben, vagyis játszani fogok a ligában is. Ha ez nem következik be, akkor újév után minden bizonnyal új klub után kell néznem. Más kérdés, hogy még ha nem is lesz változás, szívesen maradnék Mirandelában, ugyanis az edzésfeltételek maximálisak.
• A nővéred, Szilvia Spanyolországban telepedett le, s ahogy kivettem a szavaidból, te is nagyon megszeretted a Pireneusi-félszigetet. Elképzelhető, hogy te is ott éled le az életedet?
– Nagyon jól érzem magam itt, teljesen más a portugál életforma. Szeretek itt élni, s könnyen el tudnám képzelni, hogy akár Spanyolországban, akár Portugáliában maradok.
• Mit szólnak ehhez a Csókán élő szülők, akik csak nagy ritkán láthatnak benneteket?
– Apukám imádja a pingpongot, s ő mindig azt nézi, hogy hol a legjobb nekem. Persze ettől még hiányzok neki. Anyukám sokkal jobban szenved a távolság miatt, elég nehezen viseli, hogy alig látjuk egymást, viszont úgy van vele, ha boldog vagyok ott, ahol élek, és a dolgaim is rendben mennek, akkor elfogadja.
