2024. július 30., kedd

Kézilabda

Kölnben a dicsőségért

Egy szinte tökélestes idény után a Veszprém férfikézilabda-csapata története során először eljutott a Bajnokok Ligája négyes döntőjére, amelyet a hétvégén Kölnben rendeznek meg. A csapat erre tulajdonképpen már két évet „rádolgozott”, hiszen Spanyolországból érkezett Antonio Carlos Ortega edző és a Barcelonában egykori csapattársa, Nagy László, akivel annak idején az „aranycsapat” tagjaiként már többször (Ortega hatszor!

Veszprém kedvence hazatér

43 évesen már nem a balatonfüredi aktív játékot, hanem a veszprémi állásajánlatot fogadta el Pásztor István, aki május elején hivatalosan is bejelentette visszavonulását. A tizenkétszeres bajnok, tizenegyszeres magyarkupa-győztes, KEK-győztes, olimpiai és világbajnoki negyedik, világválogatott balszélső páratlan pályafutást mondhat magáénak.
Az ünneplő szegedeiek a szurkolókkal (Fotó: Beta/AP)

A Szeged történelmi sikere!

Az ünneplő szegedeiek a szurkolókkal (Fotó: Beta/AP) A hétvégén Berlinben rendezték meg az EHF-kupa négyes döntőjét. A szombati napon először a Pick Szeged és a házigazda Füchse Berlin léptek pályá...