A zentaiak kihasználták a gyérebb mezőnyt

A megszokottnál és a vártnál is sokkal kevesebb gyerek érkezett Zentára a 27. alkalommal megrendezett Nikola Vukov-emlékversenyre, pedig a torna keretében tartották meg a III. vajdasági kupát a kadétok és az U15-ös korosztály számára is. A megmérettetésre négy országból (Szerbia, Magyarország, Szlovákia, Csehország) 143 versenyzője érkezett 17 klubból, s hogy például a horvátok vagy a boszniaiak – és számos magyar csapat – távolmaradásának mi a pontos oka, azt nem tudni, de nyilván ez a dátum sok egyesületnek nem fér már bele a versenynaptárába.

Ezt a tényt ügyesen használták ki a hazai versenyzők, akik apait-anyait beleadva küzdöttek a legfényesebb éremért, s végül látványos győzelemsorozattal meg is nyerték korosztályukat, súlycsoportjukat. Itt emelhető ki Pék Zalán, aki kemény finálét vívott klubtársával, Berkec Dániellel, aki vezetett is ellene, de Zalán türelmesen harcolt, lassan-lassan kihasználta a termete adta lehetőségeit, és végül igen szoros csatában nyert. Korcsoportjában birkózott még a Zenta csókai reménysége, Kónya Ádám is, de neki ezúttal nem jelentettek komoly ellenfelet a riválisok, akiket pillanatok alatt két vállra fektetett. Kiemelhető még a magyarkanizsai Rekecki Botond okos és Surányi Martin célratörő birkózása, valamint az, hogy Pintér Áron a szó szoros értelmében vérét adta az aranyért, mert a tust megelőző dobása közben összekoccant a feje az ellenfelével, s mire a bíró lefújta a meccset, Áron fejéről már csorgott a vér.

Ebben a kicsit csonka mezőnyben is volt tehát mit látni, de nagyon zavaróan hatott, hogy kihangosítás nélkül sem a versenyzők, a nézők pedig pláne nem hallották a bírók rikácsolását a soron következő páros neveivel, így csak találgathatták, ki mikor lép szőnyegre. Megengedhetetlen hibák az ilyenek, főleg azért, mert a zentaiaknak nagy tapasztalatuk lehet a legnagyobb tornájuk megszervezésében, de ezen a versenyen az volt az érzése az embernek, hogy nincs gazdája ennek a hagyományos tornának, mert sem a vendégek fogadásánál, sem a díjátadásnál – de a torna közben sem – nem láttuk a klub vezetőségét, s a névadó családja sem tartotta fontosnak, hogy legalább a különdíjat ők adják át. A magyarkanizsaiak példáján láthatjuk, hogy számos helyi cég hajlandó még áldozni az ilyen rendezvényekre, csak a pénz után kell járni, és akkor nívósabb versenyt lehet szervezni. Remélhetőleg ezt a zentaiak is megszívlelik jövőre, s odafigyelnek arra, hogy ez a torna visszakapja régi fényét, és a nagyszerű sportcsarnokot kihasználva egy valóban rangos utánpótlástornát rendeznek.