Hatodik alkalommal találkozik egymással a legjobb négy között a legrangosabb európai kupában a Real Madrid és a jelenlegi címvédő Bayern München csapata: a Bajnokok Ligája elődöntőjének első felvonását a madridi Santiago Bernabeu Stadionban rendezik meg.
Labdarúgás
Ma este játsszák a Bajnokok Ligája 2013/2014-es idényének első elődöntőjét, amelyben az Atlético Madrid a Chelsea-t fogadja. Nehéz esélyeket latolgatni, az mindenesetre megállapítható, hogy a madridi együttes jobb formában várja a találkozót, hiszen legutóbbi 12 meccséből 10-et megnyert, legutóbbi vereségét még februárban szenvedte el az Osasuna ellen, közben olyan csapatokon kerekedett felül, mint a Milan (4:1 hazai pályán), az Athletic Bilbao (2:1 idegenben), a Barcelona (1:1 idegenben, 2:1 otthon).
Menesztették posztjáról David Moyest, az angol Premier League-ben címvédő, ám ebben az idényben gyengén szereplő Manchester United labdarúgócsapatának vezetőedzőjét.
Ismét hétközi fordulót rendeznek a szerbiai Szuperligában: a csütörtöki forduló után az ország legerősebb ligájának 16 csapata ma is pályára lép. Mindhárom vajdasági csapat – Vojvodina, Spartacus, Donji Srem – saját közönsége előtt lép pályára, azzal, hogy az újvidékiek és a szabadkaiak dolga sokkal könnyebbnek ígérkezik, hiszen az előbbiek a 12.
Angel Maria Villar, a Spanyol Labdarúgó Szövetség elnöke beszédet mond a felcsúti Puskás Akadémia Pancho Aréna nyitóünnepségén (fotó: MTI) Részesei lehetünk egy álom megvalósulásának, Makovecz Imre...
Felavatták a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) mértani középpontjában a névadó egészalakos bronzszobrát.