Ismét hétközi fordulót rendeznek a szerbiai Szuperligában: a csütörtöki forduló után az ország legerősebb ligájának 16 csapata ma is pályára lép. Mindhárom vajdasági csapat – Vojvodina, Spartacus, Donji Srem – saját közönsége előtt lép pályára, azzal, hogy az újvidékiek és a szabadkaiak dolga sokkal könnyebbnek ígérkezik, hiszen az előbbiek a 12. helyezett OFK Beogradot, az utóbbiak pedig a 15. helyen álló Radnički 1923-at fogadják, míg a pecsincei együttes a 6. helyen álló Novi Pazar ellen lép pályára.
A forduló előtt a belgrádi Sportki žurnal napilapban egy érdekes statisztika látott napvilágot, ugyanis a mai forduló eredményétől függetlenül a hétvégi belgrádi örökrangadó előtt a Crvena zvezda áll majd a táblázat élén. Erre hét éve nem volt példa: a piros-fehérek legutóbb a 2006/2007-es idényben előzték meg a tavaszi derbi előtt örök riválisukat, s akkor bajnokok is lettek. A 2010/2011-es idényt kivéve, amikor egyforma pontszámmal álltak a rangadó előtt (de a Partizan volt az első, mivel ősszel a Marakanán 1:0-ra nyert), a többi esetben a Crvena zvezda 5, 11, 1, 12 és 2 pontos hátrányban lépett pályára, vagyis mindig rajtuk volt a teher, a győzelmi kényszer. Ezúttal biztos, hogy másként lesz, de nem mindegy, hogy a piros-fehérek hat, öt, négy, három, kettő vagy egy ponttal előzik meg a Partizant. A jelenlegi különbség három pont, s valószínű, hogy ez marad is, hiszen a piros-fehérek a niši Radničkit fogadják, a fekete-fehérek pedig a 10. helyezett Napredak vendégei lesznek. Amennyiben a C. zvezda kikap és a Partizan nyer, úgy az előbbi csak az egymás elleni eredménynek köszönhetően lesz éllovas, mivel az őszi idényben 1:0-ra nyert a rangadón.
Az eddigi 145 belgrádi örökrangadón a Crvena zvezda volt a sikeresebb, 60 győzelemmel, 42 vereséggel és 43 döntetlennel.
Szerbiai Szuperliga, 25. forduló: Spartacus–Radnički 1923, Voždovac–Čukarički, Donji Srem–Novi Pazar, Napredak–Partizan, Javor–Sloboda, Vojvodina–OFK Beograd (16 óra), C. zvezda–Radnički (N), Jagodina–Rad (18 óra).
1. Crvena zvezda |
24 |
19 |
2 |
3 |
52:20 |
59 |
2. Partizan |
24 |
17 |
5 |
2 |
46:16 |
56 |
3. Čukarički |
24 |
12 |
5 |
7 |
29:25 |
41 |
4. Jagodina |
24 |
10 |
7 |
7 |
30:25 |
37 |
5. Vojvodina |
24 |
9 |
10 |
5 |
29:25 |
37 |
6. Novi Pazar |
24 |
10 |
5 |
9 |
26:24 |
35 |
7. Radnički (N) |
24 |
8 |
10 |
6 |
23:18 |
34 |
8. Voždovac |
24 |
9 |
5 |
10 |
27:26 |
32 |
9. Spartacus |
24 |
7 |
8 |
9 |
17:26 |
29 |
10. Napredak |
24 |
7 |
7 |
10 |
32:34 |
28 |
11. Sloboda |
24 |
6 |
6 |
12 |
19:28 |
24 |
12. OFK Beograd |
24 |
7 |
3 |
14 |
23:34 |
24 |
13. Rad |
24 |
7 |
3 |
14 |
14:28 |
24 |
14. Donji Srem |
24 |
5 |
8 |
11 |
25:33 |
23 |
15. Radnički 1923 |
24 |
5 |
7 |
12 |
23:44 |
22 |
16. Javor |
24 |
4 |
9 |
11 |
18:27 |
21 |